A legkönnyebb a hallgatást megosztani mással. Jóval könnyebb, mint beszélgetni, megnyílni, átérezni. Forrás: Kocsis Francisko: Ceea ce nu se amână. Reflecţii, însemnări, resemnări (Nincs haladék. Reflexiók, feljegyzések, belenyugvások), Editura Ardealul, Tg. Mureş, 2019. Fordította Cseke Gábor.

(Az ő lelkéről – előszó gyanánt) Mottó: Naponta bejárom a rád való emlékezés hosszú ösvényeit. Másoknak miért létezel? P.  szeret utazni, kedveli a gyér forgalmú kis vasútállomások csöndjét, szereti bámulni a napsütötte, világos falakon az árnyék mozgását, a bogarak mászkálását, magába szívni az olajos talpfák szagát, a virágokét, orgonáét és késő este az akácét, amikor […]

Valami szkizofréniát érzek Adyval kapcsolatban a magyar szellemi életben. Mindent ide számítok: emlékezéseket és emléktáblákat, borbukét és Facebookot. Majdnem mindenütt tisztelik, de sokan nem tisztázták a tisztelet okát.

A humor megnevettet, az irónia megmosolyogtat, a szarkazmustól vicsorítasz. Kinek mi tetszik, ki mennyit bír el. Forrás: Kocsis Francisko: Ceea ce nu se amână. Reflecţii, însemnări, resemnări (Nincs haladék. Reflexiók, feljegyzések, belenyugvások), Editura Ardealul, Tg. Mureş, 2019. Fordította Cseke Gábor.

Vendég: Hajnal Éva – költő, a Litera-Túra alapító főszerkesztője KÁVÉILLAT Nagyon szeretem a kávé illatát! Ez egy kedves régi emlék miatt van így, szerintem csak ezért hódolok ennek a hóbortnak. Naponta, egyetlen hosszú kávét iszom reggel: cserépbögréből, cukor nélkül, sok hideg tejjel. Gyerekkoromban gyakran kávéztam. Ez jó, meg rossz is, de mielőtt bárki elcsodálkozna, elmesélem […]

A jövő, az élet e roppant ködösítője, ígéretek és remények gátlástalan tékozlója, egészen biztos nem fog számot adni senki csalódásairól. Nem felel azért, ahogyan múlttá válik. Vagy ahogyan múlttá változtatjuk. Forrás: Kocsis Francisko: Ceea ce nu se amână. Reflecţii, însemnări, resemnări (Nincs haladék. Reflexiók, feljegyzések, belenyugvások), Editura Ardealul, Tg. Mureş, 2019. Fordította Cseke Gábor.

Egyet-mást Sziszifuszról. Civilnek mondják az államot, mintha bizony rendőrállam is lehetne, civilnek a kezdeményezést. Következésképpen megéri civilnek lenni. Egyik év májusának elején erdőrehabilitációt hirdettek, húszezer fenyőcsemetét készültek beültetni. A tavaly elültetett fenyőcskék több mint fele megélt, ami kipusztult, nagyban történt, mert a pásztor ráhajtja a csordát. Igen, mert egy követ fúj az erdőtolvajokkal, ezt már […]

Általában föltehető a kérdés két káromkodás közt, hogy romlik-e a nyelv. Mindegyik kor szeret erre igennel válaszolni, generációkon át húzódik ez a bezzeg-a-mi-időnkben nyafogás. Az örök Apor Péter bennünk. Persze ilyenkor nem a nyelvről beszélünk, hanem a beszélt nyelvről. (A nyelvet nem olyan könnyű megmozdítani.) Kétirányú a mozgás.

A legkönnyebb a hallgatást megosztani mással. Jóval könnyebb, mint beszélgetni, megnyílni, átérezni. Forrás: Kocsis Francisko: Ceea ce nu se amână. Reflecţii, însemnări, resemnări (Nincs haladék. Reflexiók, feljegyzések, belenyugvások), Editura Ardealul, Tg. Mureş, 2019. Fordította Cseke Gábor.

Az imádkozás képmutatása: kér, könyörög anélkül, hogy valamit is ígérne cserébe. Forrás: Kocsis Francisko: Ceea ce nu se amână. Reflecţii, însemnări, resemnări (Nincs haladék. Reflexiók, feljegyzések, belenyugvások), Editura Ardealul, Tg. Mureş, 2019. Fordította Cseke Gábor.

Tapasztalataink jórészt a diktatúrából valók, nyelvi tapasztalataink is. A diktatúrákat szenvedélyes, mit ne mondjak, vérmes kapcsolat fűzi a nyelvhez, elég ha Orwell 1984-ére utalok, a Newspeakre, az új nyelvre, az Újbeszélre. Mert az embereket meg lehet félemlíteni, és akkor az emberek megijednek, és mindent bevallanak és mindent elfelejtenek.

1. tétel – andante Megünnepelte hát alapításának harmincadik évfordulóját az RMDSZ. Mindent összevéve a három évtizedes, olykor keserves munka joggal nevezhető eredményesnek, sikertörténetnek akár, már pusztán azért, mert a szövetséggel egyetemben megmaradtunk. (1990 márciusában nem úgy nézett ki…) De a megmaradáson túl nagy siker, hogy ma az RMDSZ a legkoherensebb, legintelligensebb alakulat a hazai palettán, […]

Aznap a könyvekkel kéjelgett, többször is visszatért a tetthelyre, egyszerűen hihetetlen volt, hogy odamegy, kiválaszt öt, tíz, húsz könyvet, aztán már csak be kell vallania a könyvtár alagsorában. Háromsoros típusnyilatkozat, aláírás, kész. Szerző, cím nem fontos, csak azt tessék beírni, hány darab, viheti. És viszi, tiszta ingyen!

A szóhasználat változik térben és időben, és ugyan igaz, a nyelvnek van írója, nem az országnak – de mégis, mondjuk meddig német a német? Zürichben ugyanazt a nyelvet beszélik-e, mint Bécsben? Nem egészen. És Csíkszeredán se úgy és azt, mint Budapesten. És más a környezet is, másképp hangzik az elkiáltott szó egy kútban és másképp […]

Az országgyűlésen történt, a kérdést nem hallottam, de a válasz az volt rá, hogy a válaszoló majd most szívesen megmondja, milyen népi kultúra leend a kultúrpolitika vezérlő csillaga, a magyar népi kultúra! Puff neki. És hogy még jobban lehessen érteni, elhangzott Bartók, Kodály, Ady, Nagy László neve. Itt van az a pont, amikor azt mondom, […]

Amikor alkalmam volt megismerkedni Ada-Kaleh tragikus történetével – amint annyi más, vízierőművek kedvéért elárasztott emberi települések sorsa jutott neki osztályrészül – nem jött hogy elhiggyem: a tervezett pusztulás volt az egyetlen megoldás a kiélezett helyzetre.

Amikor oda jutottál, hogy nem vágysz semmire, azt jelenti, hogy az elviselhetetlenségig torkig vagy mindennel vagy lemondtál mindenről. Forrás: Kocsis Francisko: Ceea ce nu se amână. Reflecţii, însemnări, resemnări (Nincs haladék. Reflexiók, feljegyzések, belenyugvások), Editura Ardealul, Tg. Mureş, 2019. Fordította Cseke Gábor.

Ha észrevettük, már jó ideje nem arról az utazásról és nem arról a két szerzőről van szó, amivel utunkat indítottuk, a két hét ugyanis lejárt, a téma viszont úgy tűnik, örök, mert a Duna hosszú ám, s már-már kimeríthetetlen (amíg ki nem apad, de az egyszerűen elképzelhetetlen). Jegyezeteim közt őrzök még érdekes feljegyzéseket Ada Kalehről […]

A szocialista embertípus, aki vagyok, fogta magát és elutazott egy szomszédos országba, mely szintén a minap nyerte el, úgymond, a szabadságát.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy cikk, amelyet egy szép napon félreértettek; ahogy mondani szokás, boldog s boldogtalan. Előre prüszkölt, nem volt ehhez hozzászokva, nem is értette, miként fordulhatott ez elő, bement a fürdőszobájába, belenézett a tükörbe, s látván látta, hogy ő bizony olyan szép, akár Hófehérke, könnyedén húzgált hát elő magából mondatokat, […]

Verne Gyula dunai kalandozásai, illetve Ada-Kaleh sziget egykori lakójának emlékezése után kíváncsian tallóztunk a folyamon az elmúlt évszázadok-évtizedek során végighajózók emlékiratai közt. Ágai Adolf (1836-1916) lengyel származású, magyarországi orvos, majd hírlapíró, akinek a nevéhez fűződik a Borsszem Jankó c. élclap megteremtése, szívesen utazgatott a szomszédos országokban, így felkereste az egykori Bukarestet is. A Duna felől […]

A dunai útirajzok közül különös figyelemmel követtem azokat, melyek Ada-Kaleh sziget sorsának alakulásával foglalkoznak. Okan ma már tudni vélik: ha nem sietnek annyira a Vaskapu vízierőmű megépítésével, a szigetből akár a Világörökség egyik kiemelt helyszíne válhatott volna. Legalább is így emlékszik vissza az a Svájcban élő festőművésznő, aki 2008-ban a bukaresti Adevarul rendelkezésére bocsátotta visszaemlékezéseit […]

Utazóink vészesen közelednek a tengerhez, de előtte még bemutatnak egy útjukba eső deltai községet (Crişana faluról van szó), amelynek egészen más a hangulata, mint a síkvidéki falvaké, vagy pedig a hegyvidéki községeké.

Nem tudom, városomban hogy sikerült lakóinak felépíteni a hallgatás falát, hogy két város létezzen egy és ugyanazon helységben. De sikerült nekik, jobban, mint bárki elképzelhette volna, magukat is beleértve. A berlini falnál jóval szolidabb, valóságos kínai fal lett. Forrás: Kocsis Francisko: Ceea ce nu se amână. Reflecţii, însemnări, resemnări (Nincs haladék. Reflexiók, feljegyzések, belenyugvások), Editura […]

…Nekem minden magyar író hiányzik Vörösmartytól Máraiig, Pázmánytól Hajnóczy Péterig. Most nem a magánveszteségemre gondolok, azaz nem arra, hogy milyen jó lett volna velős csont után kajtatni Krúdyval, csajozni Szabó Lőrinccel, vagy szerelmesnek lenni Csokonai Liliként Kosztolányiba, félni Babitstól, berúgni Vitéz Mihállyal, sétálni Arannyal, utazni Jókaival, okosnak lenni Keménnyel, el gatni-getni (Tandori szava) Pilinszkyvel, meg […]