Mourmelon – ötezres franciaországi városka – Párizs és Verdun között, északon, Marne megyében. Katonai temetőjében az egyik, parcella előtt jellegzetes orosz (pravoszláv) ’hármaskeresztes’ emlékmű mutatja: itt orosz katonákat temettek el a Nagy Háborúban.

1987. július 17. Kora délutánra belejöttem a verscsinálásba. A konyhaasztalról lelöktem mindent – a legtöbb író, mint jómagam, a konyhaasztal fele szalad, ha az ihlet rájön, hogy miért, azt nem tudom – és sietve jegyeztem a sorokat. Egyre több jutott eszembe és úgy éreztem, hogy jó sorok. Amikor aztán még jobb sorokat kezdtem leírni, kopogtak […]

1987. július 16. Nem tudom a versíráshoz szükséges lelkesedést összeszedni. Ami egyrészt azért van, mert a lelkesedés nem használ. Az ember nem attól tud verset írni, hogy lelkesedik, vagy írni akar, vagy felidézi az ihletet: az nem jön. Írni attól tud, hogy sétál, vagy alszik ágyában és egy hang felébreszti: kelj fel és írj. Akkor […]

A napokban beugrott hozzám Ferencz Imre, egykori újságíró kollégám, de ami ennél is fontosabb, kiváló költő, és stílszerűen, a következő két sorral dedikálta válogatott verseinek frissen megjelent kötetét: „ Bekerültem a székely százba, hála Istennek még lábon állva…”

Jakab Jóskát megkímélte az első világháború, csak annyira vitték el katonának, hogy valamennyire megtanult oroszul, és adtak neki egy jó bakancsot. Egy jézusi élettel majdnem azonos ideig minden nap kiült a kicsi háza elé, nyáron a forró kövekre, télen a hideg kövekre. És nézte a bakancsát.

A régóta néppárti többségű Európai Unió kormánya, az Európai Bizottság egy hirtelen ötlettől és egy híres hiszterikától vezérelve az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (a híres MCV) keretében november tizenharmadikán olyan jelentést adott ki, amely az uborka görbületét is überolni fogja az intézményesített fontoskodás és ünnepélyes feleslegesség példáinak tárházában.

1987. július 15. Véletlenül felfedeztem, hogy a konyhai rádió rövidhullámsávval rendelkezik. Talán az itteni levegő magas páratartalma okozza, talán a kétoldalt egyformán közeli 162tenger teszi, hogy a készüléken szinte mindent hallani. Reggel Limát vettem, napszállta után bejött a Tiránai Rádió. Akkora erővel, hogy kénytelen voltam elképzelni: valahányszor az adás megindul, Albánia minden lámpája pislogni kezd, […]

Kelletlen főhajtással és mélyen megrendült bizalommal kéntelenítettünk Kegyelmességetek irgalmas lábai előtt ilyen régtől fogva törvénnyel hurtzoltató keserves instanciánk által leborulni. Mi, akik Werbőczi törvénybíró urunk decisiójáig szabad költözködési joggal rendelkeztünk, most azon vagyunk, hogy önként kiűzettetünk minden ingó és ingatlan vagyonunkból úgymint házunkból, melléképületeinkból, szekerünktől, vonómarhánktól, juhainktól, aprójószágainktól, szántóföldjeinkről, kaszálóinkról, továbbá a faluhoz tartozó közföldekről, […]

1987. július 13. Minden harmad- vagy negyednap egy pakli cigarettát veszek Mrs. McN. üzletében. Az asszony ilyenkor rosszalló pillantást vet felém. Vajjon mire gondol? Hogy a cigarettázás 77 éves koromban megakadályozza további növekedésem? Elismerem: a dohányzás rossz szokás. Ennek ellenére sajnálom Szókrátészt, aki tea vagy kávé helyett vörösborba mártott kenyeret reggelizett (megpróbáltam: rémes!) és utána […]

A Sokszínű városaink margójának széljegyzeteként Mily irigykedni valóan magabiztos mindig az a „tudás”, mely a nemtudásra, ismerethiányra, közömbös tompaságra alapozott, s mily esélytelen is vele szemben a folytonos kérdésekre épülő kétkedés, belátás és elfogadás…! Nem saját találmányom ez, persze, hisz a Balgaság dicsérete már a felvilágosodni készülő humanizmus delén is antik gondolatnak szóló értékfelismerés volt… […]

1987. július 12. (II) Reggel, alighogy felvirradt, elindultam a póni és anyja látogatására. A fakorlátnál álltam a magas, még nedves, szálas fűben és a két lovat figyeltem a bekerített réten. A kanca hamarosan észrevett és, gyermekével szorosan maga mellett, széles félkörben ügetett felém. Megállt és várakozásteljesen nézett. Elfelejtettem a kockacukrot magammal hozni. Így álltunk egy […]

Szilasi László Luther kutyái c. kötetéről Kutya egy lét, ugatásra is alig érdemes állapot, szégyenre sem kész kitettség… Lehetséges minden. Epilepszia, agyhártyagyulladás, szívroham, tudatvesztés, fulladásos frász, infarktus, oktalan ájulás, önkibontó állagfoszlás… Ki tudja. „Amíg másokkal voltunk” – egy világi állapot, de ez most még csak pokoli sem. Túlélhetetlen, túlélni sem érdemes. Vagy csakazértis.1)

Gondolják csak el a kedves hallgatók, ha Mezőségről hallanak, mi jut az eszükbe? Jobb vagy rosszabb, de mindenekelőtt „az egyik dombra fel, a másik dombról le” típusú hosszú és kanyargós utak, amelyek manapság szerencsére ki vannak aszfaltozva és csak a mellékutcákon vár a még mindig nagyon is vendégmarasztaló, agyagos sár.

Kicsi a világ, de akkor is nagyon nagy, ha kettős A hétköznapi Budapest nemcsak sokszínűségében árnyalt, de fekete-fehérben is furi. Furán furi, hogy Európa vagy a világ oly rengeteg sok országában éldegélő rengeteg sok tehetség között mily sok magyar fordul meg s kap élfényt olykor, megint máskor meg a sötét tónusú korszakok közönye úgy söpri […]

November hetedike valamikor ünnep volt. Nekem ma is az – a nevelt lányom születésnapja. Isten éltesse! Nagyon tetszett Szilágyi N. Sándor egyetemi tanár úrnak a vallomása a maszol.ro-n, mely szerint nem magyarnak született, hanem „embergyermeknek”. És ezt a kolozsvári egyetem magyar katedrájának egyik vezetője mondja, és arra figyelmeztet – többek között -, hogy „a népszámláláskor […]

Mond­hat­ni nem te­lik el nap, hogy ne értesülnénk természe­ti ka­tasztrófáról, föld­in­dulásról, fal­va­kat, váro­so­kat elsöprő sárla­vináról, láva­kitörésről, szökőárról, kel­le­mes hangzású női ne­vek­re hall­gató (!?), pusztító erejű sze­lekről, elképesztő vi­ha­rokról, az időjárás szélsőséges meg­nyilvánulásairól észa­kon és délen, ke­le­ten és nyu­ga­ton, s ta­pasz­tal­juk, mind­ezek­kel szem­ben te­he­tet­len az em­ber, sőt az egész ci­vi­lizáció rend­re csődöt mond.

1987. július 12. (I) Az egyik vancouveri napilap ma reggel kétségbeesett, patetikus vezércikkben fordul Kanada népéhez és kormányához. A hadsereg, írja, annyira elhanyagolt állapotba került, hogy szükség esetén országunk védelmét sem tudja ellátni.

Érdekes feltevést olvastam egy minapi cikkben a kontinensünk jövőjét meghatározó új európai kormány – értsd: Európai Bizottság – vezetőjének kijelöléséről. Túl sok esélyt nem adhatunk a tippnek, de kombinálni mindig érdekes. Annál inkább illik óvatosnak lennem, mivel előfordulhat, hogy mire nyilvánosságra kerül a bejelentésem, már meglesz az ideiglenes „végeredmény.”

Ünnepelni csak méltóan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Csak akkor, ha van mit, s ha indokoltsága, vagy az ünnep kegyeletessége harmóniában van az emlékezés és a maradandóság feltételeivel. Díjazni is csak akkor és csak azt érdemes, aminek méltó respektusa emeli, s nem megfosztja az ünnepet a dicsfénytől.

Restellem bevallani, eddig már többször is megijesztett a Malom utcai huszár Székelyudvarhelyen. Elég sokáig a vár- udvaron állt (pontosabban ült a lován), amíg aztán valakik nagyon helyesen úgy gondolták, mégsem ez a legjobb hely neki. A vár már felépítésének hónapjaiban erősen gondolkodóba ejtette a város lakóit, lehet, e műanyagból fröccsöntött figurával sem lesz könnyű összebékülni.

Hogy is volt az az egykori váradi/erdélyi/romániai vicc? Hát úgy, hogy az edélyi magyar értelmiséginek három lehetősége van: az alkoholizmus, az elbujdosás és a harmadik út: járhatatlan. Zudor János halálhírére ez a harmadik út jut most eszembe. Az ő élete és pályája ez volt: ez a járhatatlan harmadik út. Úton volt, mint Jack Kerouac, de […]

Nem mintha a világban nem volnának iszonyú rémségek (Braziliában államelnöknek választottak, természetesen az ismert féknyúzós háló- propagandával, egy szélsőjobboldali eszementet, aki azzal kampányolt, hogy a diktatúrában több politikai ellenfelet kellett volna fizikailag megsemmisíteni, és könnyítené az Amazonas esőerdő kivágását), meggondolkoztató folyamatok (Angela Merkel kancellár politikai agóniája az európai konstrukció és stabilitás összefüggésében), vagy éppen felemelő […]

Gabriel Andreescu: Egymástól függünk: magyarok, románok…* (*Elhangzott 1999. február 27-én, a Pro Europa Liga tiszteletbeli tagja cím átvételekor; szerző a szöveget az RMSZ 1989-ben indult sorozata 3000. lapszámának tiszteletére kínálta fel közlésre) Beszélhetek-e házigazdáimnak, a Pro Europa Liga tagjainak másról, mint a román–magyar kapcsolatokról? Helyénvaló-e, hogy ilyen alkalommal másról szóljak, mint alapvető kérdésekről? (…)

Voksol: szavaz! A középkor óta még sok ideig a latin volt az egyház és a felsőbb műveltség nyelve. Aránylag igen sokan tudtak latinul, s ez a latin tudás lehetővé tette, hogy a művelt emberek a latin ismeretében egymás között olykor latinul is társalogjanak. Ugyancsak fontos szerepe volt a latinnak a külföldiekkel való érintkezésben.

A Tolvajoson még ragyog a nap, aztán a nagy kanyarba bemenet már olyan ködben járok, hogy jobb se kell. Már csak ilyen a Don-kanyar, amikor legelőször hallottam, hogy így mondják, és mindenki így mondja Csíkban, arra gondoltam, valaki túlélő adhatta a nevet e helynek, a januári doni áttörés – a katasztrófa – emlékére. A mi […]