1987. július 16.

Nem tudom a versíráshoz szükséges lelkesedést összeszedni. Ami egyrészt azért van, mert a lelkesedés nem használ. Az ember nem attól tud verset írni, hogy lelkesedik, vagy írni akar, vagy felidézi az ihletet: az nem jön. Írni attól tud, hogy sétál, vagy alszik ágyában és egy hang felébreszti: kelj fel és írj. Akkor muszáj írni; úgy jön rá az emberre, mint egy alacsonyrendű testi szükséglet. Másrészt azért nem voltam képes írni, mert előzőleg vagy száz oldal jó verset olvastam, Verlaine Jadis et naguère című remek kötetéből és, amikor verselni próbálkoztam, rossz Verlaine-sorokat írtam.

Dühömben, hogy ilyen buta vagyok – mert hiszen tudom, hogy versírás előtt nem lehet más költő jó verseit olvasni –, nem voltam képes elaludni, ami meglehetősen ritka nálam. Álmatlanság ellen két ismert módszert próbáltam. Az egyik: hogy csukott szemhéjam mögül mereven bámulok előre. Elméletben az ember szeme ilyenkor elnehezül és pupillája végül lefelé fordul, amitől elalszik. Bármilyen logikusan hangzik a teória, gyakorlatilag mindig eredménytelen.

Folytatjuk

Előzmények: 1. rész/ 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész / 15. rész / 16. rész / 17. rész / 18. rész / 19. rész / 20. rész / 21. rész / 22. rész / 23. rész / 24. rész / 25. rész / 26. rész / 27. rész / 28. rész / 29. rész / 30. rész / 31. rész / 32. rész /33. rész / 34. rész / 35. rész / 36. rész / 37. rész / 38. rész / 39. rész / 40. rész /41. rész / 42. rész / 43. rész /44. rész / 45. rész /