1987. július 12. (II)

Reggel, alighogy felvirradt, elindultam a póni és anyja látogatására. A fakorlátnál álltam a magas, még nedves, szálas fűben és a két lovat figyeltem a bekerített réten. A kanca hamarosan észrevett és, gyermekével szorosan maga mellett, széles félkörben ügetett felém. Megállt és várakozásteljesen nézett. Elfelejtettem a kockacukrot magammal hozni. Így álltunk egy ideig, négyszemközt egymással, míg behúzott vállal, szégyenkezve továbbindultam.
Néhány nappal ezelőtt, ugyanezen a réten, a lovak helyett magányosan legelésző tehénre bukkantam. Akkor is ugyanígy támaszkodtam a kerítéshez, de jelenlétemet inkább részvétlátogatásnak tekintettem a lompos és ügyefogyott tehénnél, semmint esztétikai célzatú vizitnek a karcsú, szép és idegbeteg lovaknál, melyek – időnként és minden ok nélkül – fejbe rúgják a mellettük álló embert. A tehén a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatta irántam.
Eszembe ötlött, hogy réges régen, Bécs mellett egyszer hanyatt repültem a motorbicikliről, egyenest a szekeret húzó tehén lába alá, amikor a szekeret akartam megelőzni. Nyitott szemmel és tehetetlenül láttam, hogyan közelít homlokom felé a tehén mellső lábának patája. Aztán a tehén elhúzta lábát, fejem mellé tette és megállt. Több mint ötven éve történt, Schwechat mellett. Elővettem zsebemből a lovaknak szánt cukrot és a tehén felé tartottam, de az állat nem mozdult. Talán nem is eszi a cukrot.

(Folytatjuk)

Előzmények:

1. rész/ 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész / 15. rész / 16. rész / 17. rész / 18. rész / 19. rész / 20. rész / 21. rész / 22. rész / 23. rész / 24. rész / 25. rész / 26. rész / 27. rész / 28. rész / 29. rész / 30. rész / 31. rész / 32. rész /33. rész / 34. rész / 35. rész / 36. rész / 37. rész / 38. rész / 39. rész / 40. rész /41. rész / 42. rész /