1987. július 15.

Véletlenül felfedeztem, hogy a konyhai rádió rövidhullámsávval rendelkezik. Talán az itteni levegő magas páratartalma okozza, talán a kétoldalt egyformán közeli 162tenger teszi, hogy a készüléken szinte mindent hallani. Reggel Limát vettem, napszállta után bejött a Tiránai Rádió. Akkora erővel, hogy kénytelen voltam elképzelni: valahányszor az adás megindul, Albánia minden lámpája pislogni kezd, aztán kialszik.

Furcsa dolog itt ülni erdei kunyhóban British Columbia legszélén és a közelmúlt legundokabb hangját hallani angolul. Sztálinista előadó beszél. Hangja olykor megremeg az erőltetett lelkesedéstől, aztán rátér a mindenkit kioktató fölény trilláira. A tejkvóta 13 százalékos túlteljesítéséről ad számot. Nem említi meg, hogy mi volt maga a kvóta, azaz mit teljesítettek túl 13 százalékkal – 30 köcsögöt, vagy harmincezret? És a 13 százalékot ki állapította meg? Feltehetően az adatot a titkosrendőrség szolgáltatta, mert az Albán Népi Statisztikai Hivatal vezetője régesrégen öngyilkosságot követett el, mint a magyar hivatal vezetője Rákosi korában.

A bemondó rátér az albán nehézipar fejlődésére. A termékeket, gyártmányokat nem említi, még a gyárakat sem. Ez nyilván államtitok. Annál bővebben szól az imperialista fenyegetésről, melynek elhárítására a nehézipart nagy költséggel felépítették. Most már nem állítja, melyik kormány – az amerikai, a jugoszláv, az olasz – ég a vágytól, hogy Albániát elfoglalja és szabad, boldog népét rabigába hajtsa. A múltban az amerikai imperialistákat vádolta ezzel; időközben Washington átruházta a szkipetárok földjének elfoglalását másvalakire, és Tiranában még nem tudják, kicsodára.

A békeharcra való buzdítás következik, majd személyi támadás néhány népi demokratikus politikus ellen, kiket a kapitalizmus vezérei dollárpórázon rángatnak (póráz nem lehet papírból), majd beszámoló a földközi-tengeri népek Algerben rendezett sportversenyéről. Az albán sportolók nem jártak ott hiába: kalapácsdobásban harmadikak lettek.

Érdekes, hogy a rádióprogramból milyen pontosan következtethetni az ország lakóinak életére. Albánia Orwell rémálmait ültette át a valóságba. Sőt annál is többet. Angol író nem tudta elképzelni, hogy papokat akasztanak fel, mert megkereszteltek egy gyermeket, vagy hogy Enver Hodzsa, a nagy népvezér, minisztertanácsi asztal mellett lövi le hűséges belügyminiszterét. Ilyen rossz a helyzet sehol sem volt, mielőtt Sztálin agyvérzést kapott és – remélhetően hosszú szenvedés után – az élők sorából átcsoszogott a Pokolba.

(Folytatjuk)

Előzmények:1. rész/ 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész / 15. rész / 16. rész / 17. rész / 18. rész / 19. rész / 20. rész / 21. rész / 22. rész / 23. rész / 24. rész / 25. rész / 26. rész / 27. rész / 28. rész / 29. rész / 30. rész / 31. rész / 32. rész /33. rész / 34. rész / 35. rész / 36. rész / 37. rész / 38. rész / 39. rész / 40. rész /41. rész / 42. rész / 43. rész /44. rész /