1987. június 1. (II) Oroszok, akármilyen mély vagy sekély legyen egyéniségük, gyakran képesek olyan cselekedetekre, melyek szélsőséges jellegükkel egyszerre képesztik el és hatják meg a nyugati szemlélőt. Az egyik ilyen epizód 1946-ból való, amikor a Vörös Hadsereg már kiverte a németeket Magyarországról. A történetet két szemtanú mondta el nékem; de én nem voltam jelen. A […]

64 éves volt. Még sok minden rekedt a tarsolyában. Filozófus volt, költő, író és kritikus, az irodalomszemiotika művelője. Nagy reményekkel indult. Átfogó értékelése a jelenkori erdélyi irodalomról meghatározó a kánonépítésben. Könyvszerkesztőként sokunkat kalauzolt el a közlés, a kiteljesedés útján. A kilencvenes évek elején tanúja lehettem, amikor Kányádi Sándorral a nyilvánosság előtt vitázva a 89-es fordulat […]

Sarah – tanár Hát Sarah Bernhardt is tanár lett íme. Ma, csütörtökön tartotta második előadását a Conservatoire-ban. Nagyon pontos, nagyon lelkiismeretes tanár Sarah. Csak egy kicsit elfogult a nőtanítványokkal szemben és ez furcsa. Sarah-nak tudniillik az a hite, hogy a tragédiajátszás – nőnemű tehetség. Komolyan vallja, hogy nagy tragikus színész nincs. Csak nagy tragika lehetséges.

1987. június 1. (I) Könnyű, hűvös eső odakint, finom gyantaillat idebent a kandallóban égő fenyőhasáboktól. Esőerdőnek nézem és nevezem ezt a területet, noha a Webster szótár szerint esőerdők kizárólag a trópusokon találhatók. Akármi az igazság, ragaszkodom a magam nómenklatúrájához, mert ennél zöldebb mohába és áttetszőbb harmatba öltözött vadont elképzelni sem tudok. Olyan, mintha Brazília kellős […]

(Olvasónapló és breviárium) Mit tesz egy író, ha úgy hozza a sors, hogy több hetet egy nagy kiterjedésű szigeten kénytelen eltölteni, körben az óceánnal? Ráadásul ez a sziget történetesen 420 km kiterjedésű, ami „valamivel több mint Magyarország Kőszegtől Berettyóújfaluig”. Mindez több mint harminc éve történt, Kanada nyugati partja előtt, a Csendes-Óceánban, Vancouver-szigeten. Az író pedig: […]

Tisztelt szerkesztő úr, ide menekülök ezúttal e rovatba magam is. Mert olyasmi ezúttal a panaszom, amit minden külföldön élő magyar ember megtehetne. Hagyján, hogy az öreg Tolsztoj is gyalázza a magyarokat, mert így jó társaságban vagyunk. Az öreg, grófi muzsik Shakespeare-t is a sárig lerántotta.

Hazafiasság és maszlag Stendhal a maga korában az olcsó hazafiaskodást patriotisme d’antichambre-nak nevezte. Magyarul olyan szeretete ez a hazának, amelytől szegény haza holtáig koldul. Ez az előszobai, sőt cselédszobai, még sőt – ólbeli hazafiság Franciaországban meghalt. De él, nagyon él, Magyarország földjén, ahol szívesen öltik föl az emberek az uraságoktól levetett babonákat.

Amikor a kilencvenes évek legelején megnyíltak a határok, s lehetőség adódott külföldi utazásokra, magam is nyakamba vettem a világot, pontosabban annak egy kis részét, eljutottam a kelet-európai országokba, a szomszédságba. Aztán ki-kiruccantam időnként Közép- és Nyugat-Európába, de csak rövid időszakokra, egy-két hétre, pár napra, mert nem engedhettem meg magamnak az igen költséges és hosszas utazásokat. […]

Kilencvenhat éves korában meghalt Szepesi György sportriporter, a magyar rádiózás egyik legnagyobb alakja. Az 1922-ben született Szepesi 1945-ben kezdett dolgozni a Magyar Rádiónál. Három évvel később már olimpiáról is közvetíthetett, Londonban debütált, majd utána rendszeres tudósítója lett a játékoknak, utoljára a következő londoni olimpiáról, 2012-ben jelentkezett be. Kilencvenéves volt ekkor.

Az idegenek Mivel Franciaország népessége nem akar nőni, idegenek lepik el Franciaországot. A naturalizáltakon kívül több mint egy millió idegen él máris Franciaországban. Nem a vendégekről, kéjutazókról s egyéb gyökeretlen nomádokról van szó itt, de állandó lakókról. S a legsovénebb franciák sem tehetnek mást, látván e dolgot, mint sírnak. Mert a tudományos gondolkozás Franciaországban még […]

A baccarat Párizsban bezárták a hírhedt, gyanús cercle-eket. Ahol a baccarat és társai fosztogattak. Belgák voltak a mesterei e barlangoknak. De csak az én tudásom szerint is három magyar volt a belgák között. Okvetlenül akadt több is. Mint ahogy az idegen áldozatok közül is tömérdek a magyar. Alig van magyar, akit Párizsban meg nem leltek […]

Még 1894. évben történt, hogy egy téli reggelen a hajléktalanok menedékhelyének egyik lakóját az Erzsébet-téren fölakasztva találták… Hát biz ez nem valami nagy szenzáció. Egyike azoknak a sűrűn megismétlődő szürke eseteknek, amelyekről az újságok rendőri krónikája három négy sorban szokott beszámolni.

A Petit Parisien, Franciaország egyik legelterjedtebb lapja, amely naponkint egy és negyed millió példányban jelenik meg, arra a kérdésre kért feleletet olvasóitól, ki volt a legnagyobb francia. A kérdésre több mint két millió válasz érkezett a szerkesztőséghez, amely az eredményt most teszi közzé. Eszerint a legtöbb szavazatot, 424.201-et Pasteur kapta, utána a franciák régi nagy […]

Él egy román történész a déli Galacon, a helybeli egyetemen tanít és amikor 2008-ban életében először Magyarországra látogatott, az volt a benyomása, mintha egy másik életben egyszer már járt volna azon a tájon…

A vébé odalett, a nyár teljében – igazi uborkoaszezon ez. Lám, már a Titanic is előjött mint örökzöld téma. Már csak a kicsi zöld emberkék, a Loch Ness-i szörny és társai hiányzanak. De mi is fejet hajtunk az idők szava előtt… Köztudott, hogy az óceánok titokzatos kék mélysége, nemcsak fűszernövényeket, porcelánokat, posztókat, ékszereket, dísztárgyakat, parfümöket […]

La Barre lovagról, aki szobrot kapott Párizsban, Dózsa Györgyre gondol az ember, ha magyar. Ez a La Barre lovag csak azért kapott szobrot, hogy Rómát a fene egye. Egye is, mert szörnyűség, hogy Voltaire korában milyen fenevadságra volt még képes a klerikalizmus. Róma ma is statáriális rövidséggel bánna el minden ellenségével, ha tehetné.

Nizzában, a tengerparti korzón, ilyenkor otthonosak a tolókocsik. Sütkéreznek a napon azok az öreg urak, akik eltáncolták, ellumpolták – a lábaikat. Néha tíz-tizenöt tolókocsival s öreg úrral találkozik sétáján az ember. Beplédezett, nyomorék lábaikkal, ahogy kerekeken gurulnak, olyan furcsák. Bizonyosan a sétákról álmodoznak, állongásokról, iramodásokról. Most egy libériás vagy libériátlan inas inaira vannak ők bízva, […]

Amit idegenek látnak Talán kevesen olvasták otthon az öreg Temps csúfolódó cikkét. A mi Rákóczi-ünnepségünkről írt nagyon furcsákat a párizsi lap egyik krónikása. Saint-Simont, a halhatatlan gonoszt, a zseniális rossznyelvűt citálta Rákóczi ellen. És egyben tréfásan-komolyan jól odamondogat Magyarországnak, mely fütyül Európára.

A kártyás magyar Milánóban, alkonyatkor, a Dóm előtt egy tramwayra vadásztam. Lihegő, sietős, lázas volt ez az esti óra s haragudtam. Egy legény tukmálta reám majdnem perverz buzgalommal a képes kártyáit. Franciául, olaszul, németül ráztam a nyakamról. Végül is ékes, magyar igéket adott nyelvemre a düh: – Menjen a fenébe.

Egy amerikai indiánról olvastam, hogy őrültnek tartja a fehéreket. Mikor megkérdezték, miért, röviden úgy válaszolt: „Mivel csak a fejükkel gondolkodnak.” A vád érdekes, de szerencsére mégse igaz. Elég a művészekre gondolnunk, akik mindig egész testükkel és egész lényükkel „gondolkodnak”, ahogy a fizikai munkában is – ilyen vagy olyan arányban – egész testünk, egész lényünk közreműködik.

(Esti lapozgató – in memoriam Kobzos Kiss Tamás) Kobzos Kiss Tamás első megzenésített verse (1972) Csokonai Vitéz Mihályhoz kapcsolódik, s költő édesapja írta: Kiss Tamás: Csokonai piramisa Ki voltál vitézem? A debreceni szélben Tövig leégett rózsa, Fülemüle, az voltál,

– Hogyan lett önből Kobzos? A névrokonaként talán megkérdezhetem: mindenképpen kellett valami egy ilyen gyakori név elé, mint a mienk? – kérdezte Kobzos Kiss Tasmástól 2011-ben interjút készítve Kiss Sándor, a Reformátusok Lapja munkatársa. „Nem magam választottam ezt, én jól megvoltam Kiss Tamásként is. Buda Ferenc költő, apám korábbi tanítványa adta nekem ezt a nevet […]

Egy öngyilkos A Danieli-fogadóban megölte magát egy budapesti magyar. Otthon, Budapesten bizonyosan tudják már azóta, hogy kicsoda. A velencei újságokban eltorzított, kiejthetetlen a neve. Úgy írják a nagyon falusias fokú velencei lapok, hogy beteg volt.

1968. jan. 1. Kezdetét veszi az új gazdasági mechanizmus. 1968. jan. 2. Fokvárosban Christian Barnard végrehajtja második – ezúttal sikeres – szívátültetését. 1968. jan. 5. Alexander Dubceket választják a CSKP első titkárává. 1968. jan. 11. Az Egyesült Államokban hideghullám söpör végig, amely 76 áldozatot követel.

Mi hajtja, húzza a magyarokat Velencébe? Szinte komikus elmerüléssel vizsgálom napok óta. Értem az angolt, akinek az egész földgömb egy pipázó szoba. Német is juthat minden szögletébe a világnak. Mert nyomában van az angolnak, mert alapos, mert sok. Tíz-húsz év óta már a francia is sokat utazik. Kergeti a hisztériája, esztétikus világfelfogása, pénze.