Bámulta a virágot. Csodálta az aláhajló szelíd kék harangokat. – Világszépe vagy – mondta neki – de miért hajtod le a fejed? Válasz nem érkezett. – Valami ősi bánat?

Éppen nem vacogott, de fázósan húzta össze e kabátját. Nyaknál főleg – hiába volt még a tarkója is szőrös – érezte a hideget. Viszont ha felnézett, nem az az egyhangú téli szürke és alacsony kupola kurtította meg a látóhatárát, egészen meglepődött, vastag pamaccsal festett valaki oda dinamikus formákat. És ami meglepte, hogy nem szürke, hanem […]

Alulírott Sepsi Karolina, tizennyolc éves alsóverebesi lakos, tisztelettel kérem Pőre Emil felsőverebesi polgár őrizetbe vételét és ügyében a legszigorúbb büntetés kiróvását, a következő okok miatt:

Kismalac örökkön a szülők nyakán lógott, hallgatta még azok politikai elemzéseit is. – Apu, HÁBORÚ lesz? – kérdezte meg az egyik szünetben. Vadmalac meg sem lepődött a kérdésen, nem volt ahhoz lélekjelenléte, kijavította kisfiát kapásból: – FORRADALOM, kisfiam, ha valami. Majd, hogy az jobban megértse az összefüggéseket, megtoldotta ennyivel: – Amikor nem árusítanak az utcán […]

A Koma jött a hírrel, hogy már kétezres a lista. S hogy nem lehet tudni, megállnak-e itt, a kétezernél. A lista szóra Malacka kijött a konyhából. Nyugtalanul nézett Vadmalacra, az is elég sápadt volt. Megvárták, amíg bekapják a vacsorát, és a Koma elbúcsúzott, s akkor, hogy magukra maradtak, megkérdezte Malacka a társától: – Belelőnek minket […]

A reggeli madárdal vagy szőnyegporolás nem baj, ha elmarad. Van valami rendkívüli a reggeli zajok hatásában. A csend szövetét akaratosan feltépve, a korán kelők öntudatával kérnek helyet maguknak abban a közegben, amely térként, időként egyaránt meghatározható. Szálljanak magasan, vagy az utca kövezetének szélén egyensúlyozzanak, cserébe nem nyújthatnának semmit azért az eredendő létezésért, amelyet az éjszaka […]

Vadmalac Komája tapintott rá lényegre. Kérdés formájában, de mégis: – Miért van az – kérdezte -, hogy a rossz után rossz jön? Ezen már Vadmalac is gondolkozott. Mégse tudott mást válaszolni, mint hogy: – Ez nem ugyanaz a rossz.

Salkaházi Sára emlékére Vadmalac az eget nézte, az volt az ő szentélye. Emlékezett. “Azt mondta, fegyver által fog meghalni. Megsejtette. Olyan időket éltek. Azt kérte, ehessen valamit. Az időt arra használta, hogy átadja az otthon pénzét. Tudta, hogy vissza már sohasem engedik.

Frissen ébredve nyúlt ki a paplan alól. Azaz éppen csak hogy magához térve, az álom akár fátyolfelhő az égen, ingadozott a fejében. Friss tehát nem volt. De igyekezett… Igen… hát azt akarta, hogy vegye elő a nagy radírt, és radírozzon ki valamit a múltjából. Amiről álmodott. Amikor a Komáját megsértette. Mert gőgös fiatal volt.

Vadmalac Komája áradozott már kora reggel: hogy milyen szép a természet, hogy tó meg harmat, meztélláb haladt át a mezőn. Jó, hát akkor Vadmalac meg merte kockáztatni a kérdést. Előbb ugyan leültette a komáját: – Teee, komám, ahhoz mit szólnál, ha mi, emberek hagynánk a természetet magára? Komáját mintha fejbe kólintották volna.

Még csak pitymallott, amikor megérkezett a tóhoz. Teljesen egyedül volt a környéken s ez megnyugtatta. Sietett bedobni a horgot. Aztán várt. Kilenc óra körül megreggelizett. Konzervhalat evett hagymával.

A vé(le)tlen velejárók. Igen: a véletlen és vétlen velejárók… Huszadik születésnapomra gondolva, beugrik egy jelenet: amikor lakótelepi lakásunk konyhájában összecsuktuk a szétnyitható ágyat, eszembe jutott, hogy már legfeljebb csak ötször annyit élhetek, mint amennyi eltelt, míg — emlékeztem — tíz éves koromban még tíz volt a szorzó. De az egészből csak a kinyitható ágy az […]

Szomorú szoprán sirat lassú, fájdalmas hangon. Lassú, ahogyan halottat tekernek gyolcsba. Sima a mozdulat, mint egy Górecki-szimfónia, s a fény csupán szűrődik. Vadmalac különösnek tartja, hogy gyászolni tud, bár a holtak közül senkit nem ismer. Sosem látott sorsok vonulnak el a szeme előtt, tömeg.

A Koma jött állandóan a hírekkel. Volt neki egy rádiója, amit mintha mindig bekapcsolva tartott volna. Zsebrádió volt az említett tárgy, s annak a fülhallgatóját csak akkor vette ki a füléből, amikor Vadmalacékhoz belépett.

– Tudod, mondta Vadmalacnak a Komája, felszabadultam én is. Úgy értem, kikerültem a szolgaságból. A függőségből. Vadmalac nem szólt, csak komolyan figyelte a sortársát, barátját. Aki nem tudta abbahagyni: – Világosodik a kép, tisztult a fejem. Mígnem teljesen független lettem.

Vadmalac Komája újabban búvárkodik. Kezdetben amatőrként az egyesületben, de egyre gyakrabban megbízatásokat kap. Például egy barlangi tavat térképeznek fel. Hát éppen ez a problémája… – Tök sötét van – meséli a mentorának. –Ott lenn. Csak a homlokunkra erősített lámpák világítanak.

”Lemondott a községházon az elnök!” – ezzel az újdonsággal állított be Vadmalac komája. Vadmalac somolygott röviden a bajsza alatt, majd Malackára kacsintva ezzel rukkolt elő: ”Nekem mondod, engem választottak meg elnöknek”.

Feküdtek egymás mellett, béke volt a lelkükben. Szürküllődött, azaz a sötét átment már estébe. S akkor Malacka énekelni kezdett. Vadmalacnak nedves lett a szeme az énektől, ettől az egyenes, őszinte hangtól. Amelyikben benne volt az élet, ugyanakkor mérhetetlen mélység – egyszerre és szavak nélkül.

Leheveredtek a Tölgy alá, annak a földből kiálló gyökerére. Öreg volt a Tölgy, sokat látott. Mindent hallott, semmit sem jelentett, megbíztak benne. Mert olyanok voltak, mintha mindketten ügyészek az Erdő jövőjét illető titkos perben, Vadmalac meg a komája. ”Hazudnak – kezdte a koma -, kezdettől fogva hazudtak.”

Legalább ötven éve kutatom, kik lehetnek a pipinyákok. Most már tudom, kik azok a pipinyákok! Ne feszítsük a húrt, megmondom: Az előző rendszerben, ha egy idegen államfő érkezett az országba, a pipinyákok szerint nem repülővel jött, hanem ezüstös gépmadárral. A pipinyákok valósággal utálták az egyszerű szavakat, mindent kifestettek, amit ki lehetett festeni, hogy a hatóságok […]

Mese felnőtteknek 1. Mondat korábban szabadnak érezte magát, ám színeződni kezdett az ég kékje, helyenkén szürkült, azaz szennyesedett. Ők, ugye, azt vallották, hogy akkor szabadok, ha kék az ég…

Vadmalac Komája szokásától eltérően már délelőtt beállított a mentorához. Mancsában egy óra, szemében kérdések. Azt mondták neki, hogy állítani kell, ő viszont nem meri, mert akkor automatikusan nyár lesz. S hát tavasz is alig volt. És ha állítja… megnyúlik a nap? Bekopogtat neki Einstein az égből?

Dr. Berger Elemért a népi hatalom szabotálása és hazaárulás vádja alatt tizenkét évi fegyházra ítélték. Mielőtt az őr bekísérte volna a cellájába, elvették tőle a nyakkendőjét, cipőfűzőjét, felesége fényképét, melyet mindig a zakója felső zsebében hordott és egy fekete töltőtollat. Amikor az őr a mandzsettagombjait is kezdte kitépni, dr. Berger pulykavörös lett a felháborodástól: – […]

Elszaporodtak napjainkban a diktátorok – most nem mondok neveket, ismerjük őket mindnyájan. Felismerjük őket, vagyunk egypáran… mindegy, az egy másik téma. Más tál tészta, akarom mondani.

A pap hosszan sorolja érdemeit. Két asszony összesúg. Talpuk alatt tócsává olvadt a jég. Többen is dörzsölni kezdik füleiket és mormogva beszélgetnek. A pap megszakítja a szertartást és csendre inti a gyülekezetet. A kapunál még hallom, amint rádobják a deszkákra az első lapát földet. Átvágok az úton. Kenyeret és májkrémet veszek a közértből. Holnap korán […]