Vadmalac két dologból tudta meg, hogy megjött a tavasz: egyrészt kinyílt a kertjükben a hóvirág. Három. És hát ha egy fecske, azaz egy szál hóvirág nem csinál tavaszt, a három már tekintélyes szám, az már maga az új élet. A másik a madarak csiripelése volt, az ő tavaszi énekük, be nem áll a csőrük, és […]

Vadmalac két dologból tudta meg, hogy megjött a tavasz: egyrészt kinyílt a kertjükben a hóvirág. Három. És hát ha egy fecske, azaz egy szál hóvirág nem csinál tavaszt, a három már tekintélyes szám, az már maga az új élet. A másik a madarak csiripelése volt, az ő tavaszi énekük, be nem áll a csőrük, és […]

Akkoriban a házunk előtt szoktunk postázni. Egy rozsdás szeggel karcoltuk bele a „postást” a puha földbe. Akkor is ott volt, amikor egy júniusi reggelen megérkeztek az útépitők és aszfaltozni kedték a járdánkat. Én az ablakból néztem, mint tünik el a fekete massza alatt előbb a kettéosztott fej, aztán a nyak, a kitárt karok, majd a […]

Csodálkozott Vadmalac Komája: olyan szép napsütés odakint, s a mestere sötétségről beszél. Az egüket elborító fekete felhőkről. Feszültségről, csapatösszevonásokról, nukleáris versengésről. Aztán kipróbálta: lehunyta a szemét, s hát borúsnak látta az eget maga is. Megijedt. Ezért kinyitotta újra a szemét, lássa a napot legalább. A napot nézte, meg a mentorát.

Vadmalac komája kissé pityókosan állított be, s nem egy, hanem annyi zászlóval, amennyien voltak. Lettek. De annyira kalimpált velük, hogy Vadmalacnak rá kellett szólnia: ”Még kiszúrod velük a gyerek szemét!”

Ó, hogy még éjjel sem tudnak nyugodni! Egy Kossuth-huszárcsapat éjfél után érkezett Torda városába s jelentkezni akart báró Kemény Farkas őrnagynál. A kapu zárva volt, de a huszár könnyen feltalálja magát. Megkoczogtatták az őrnagy ablakát. Nagysokára kinyilt az és hálóköntösben egy álmos fej kandikált ki rajta. – Mit akarnak? – szólt rá mérgesen a huszárokra.

– Ez volt a legszebb! – mondta Malacka az arcához emelve. Semmiféle tüske nem szúrta meg, Vadmalac külön vigyázott arra. Előbb tüskét is rajzolt annak a képzeletbeli virágnak, amit a mancsával formált, csak úgy, maga elé, azaz a légbe. Tüskét, mert az igazinak is van, de azután levágott belőlük, éppen csak jelzésszerűen jelentek meg a […]

Komája támadott megint. Tehette, szabad volt a szó, s a büszkeség korán is átestek régen. – Végül is kimaradtál – fonta a szót, a gondolatot. – Elhúzott melletted a század. “Mondjad csak, mondjad!, gondolta Vadmalac. Megérdemlem, megérdemeljük mi mind.”

Figyelte Vadmalac a bőséges havazást. Sűrű nagy pelyhekben hullott a hó, már-már a távolba nézni is nehezen lehetett. S mivel a lakásból látta ezt az egészet, csend honolt körülötte. Csend a lelkében is.

Kolbászt töltöttek a nappali széles asztalán Malackával. Vadmalac arra koncentrált, úgyhogy elsőre nem is értette a kérdést. – Belőled maradt egy rész a Bükkben, vagy egy részt a Bükkből magaddal hoztál?

Prágai utamról egy kis fehér márvány szuvenirrel tértem haza. Miniatűr másolata volt a királyi udvarban álló Szent György szobornak. Annak, ahol a hős lovon ül s lándzsája alig pár centire fékezett le a tüzet okádó sárkány torkától. Nem is értem, miért ábrázolták pont a hőssé válása előtti pózban, amikor még semmi érdemlegeset nem tett.

A Koma jött a hírrel, hogy az illető lemondott. Vadmalac kijavította, hogy értsenek szót: – Lemondatták. Azért a kettő nem ugyanaz. Még ha ország elnökéről is van szó. – Már legalább a kétharmada utálta.

Az Örkény Színház projektje a Magyar Kultúra Napjára / youtube

Harmadik napja tart a szeszélyes felhővonulás. A nap bújócskát játszik, hol itt, hol ott bukkan fel, mint pirosra mázolt paprikajancsi. A napraforgók már kezdenek bedilizni. Egyebet sem tesznek, mint folyton kapkodják utána a fejüket. Csak egyetlen egy nem vesz részt az őrült fejforgatásban. Hatalmas – jobb időket megért – tányérját reggeltől estig a föld felé […]

Z. egész télen hóember volt egy szokványos család udvarán. Nem mondhatnám, hogy unatkozott. Kiszimatolta (jó hosszú volt az orra), mit főznek, mit esznek, miért veszekszenek. Ki jön hozzájuk, mikor megy el és mennyit költenek benzinre. Szóval, a legjobb szemtanú válhatott volna belőle, mondjuk egy korrupciós perben. De ahogy az mi udvarainkon történni szokott, a dolgok […]

Vadmalac már nem emlékezett semmire, csak hogy jól érezték magukat. És hogy reggelre nem fájdult meg a feje, ez utóbbi fontos. ”Igen, mert nem keverték. Tiszta szilva volt.”

Az Örkény Színház projektje a Magyar Kultúra Napjára / youtube

Olimpiai játékokra került sor Ciberesben, a Koma biztatta Vadmalacot: – Nevezz be, sível elfutsz egy darabot… – Tíz kilométer túl sok.

Az Örkény Színház projektje a Magyar Kultúra Napjára / youtube

Ezeket az asztali bölcsességeket, amiket Komájának, néha a családjának oszt ki, úgy képzelte el, lelki szemeivel úgy látta meg, mintha levélre írott üzenetek lennének, tölgyfa levele például, amiket magával sodor a szél, néha forgatagnak tartja az odúján kívüli világ magatartását.

Az Örkény Színház projektje a Magyar Kultúra Napjára / youtube

Az Örkény Színház projektje a Magyar Kultúra Napjára / youtube

Az Örkény Színház projektje a Magyar Kultúra Napjára / youtube

H.I.-nek Ritkán történt meg, hogy a Koma támadta a barátját. Ezúttal is csak számonkért, visszaemlékezett, felkavart múltjában igyekezett rendet teremteni. – Te is csak álltál és szavaltál, de magánlakásban, hogy el ne vigyenek.

Az Örkény Színház projektje a Magyar Kultúra Napjára / youtube