Ecsetelésre mentünk. Garatgyulladás. — Ne menjünk mindig ugyanott — mondtam apámnak. A szépiával rajzolt óváros felé kerültünk.

7. (A kismotoros horgász) Ellentétben a Vallon Sörözővel, a Malomárok vendégseregéből csak egyetlen horgászt ismertem. Bányász (Halmai) István, az 50 évet sem megélt költő mestere volt a motorsportnak és a sporthorgászatnak is!

— Te, ha közeledik Torda — kérdeztem Salamon Anikótól –, sosem érzed, hogy öt perc múlva vallásszabadság…?

4. (Sakkozók 2. – Pista és István) Másnap nyolckor, amikor Carlofranco bejött, már javában játszottak, és úgy viccelődtek egymással, úgy piszkálták, hergelték egymást, mintha évek óta barátságban élnének. Mestó odébb húzódott s Carlofranco leült a pad végére. Később többen jöttek nézni, kibicelni. Az évek alatt óriási tábora alakult meccseiknek.

2. (Kerekezők) Bár a hétvégék kivételével nem reggeli esemény, kezdjünk egy emblematikus képsorral! Azzal, ahogy a köpcös Nagy Imre kerékpárjával megtesz a kocsma előtt egy tiszteletkört, majd leszáll, lelakatolja a biciklit. Ez szíven ütött, amikor először láttam. „Dehogynem bízok bennetek, de megszoktam, hogy zárom, mert olyan helyen dolgozok, ahol ez szükséges!”

Egymás mellett fekszünk az ágyon. A törött lábú feleségem könyökére támaszkodva a laptopon dolgozik valamit. Én – a félbéna félvak – csukott szemmel hallgatom a tévét. A Gyilkos elméket adják. Az egyik dialógusnál megkérdem az asszonyt, hogy hol játszódik a jelenet, egy lakásban, egy hétköznapi helyen? Kató odanéz. – Nem. Egy kocsmában.

— Most már nagyok vagytok — szólt a vadkan –, levethetitek kolorádókabátotokat. Budapest, 2012. IX. 5.

Szabadon beszél, pedig nincs is lehúzva a gatyája… A legcinikusabb jelenetnek hosszú ideig azt tartja.

Laska Lajos leállíthatatlan életéről A nyilvánosság számára 12 éve, hogy Zsidó Ferenc életre hívta Laska Lajosnak nevezett irodalmi figuráját, s azóta sem mi, sem a szerző nem tud megszabadulni tőle. Még akkor sem, ha a nemrég megjelent rövidpróza kötetének (Zsidó Ferenc: Laska Lajos. Rövidprózák. Pro-Print, 2012) utolsó darabja azzal ér véget, hogy a főszereplő (szándékosan […]

Ne tévesszen meg senkit a cím, nem Woody Allan Annie Hallját imitálom, mert – bár tagadhatatlan a hasonlóság – tulajdonképpen távoli a rokonság, mivel én eredetileg h-val szándékoztam írni a családnevet, sőt igeként szerettem volna mondattá formálni, így: „Andi hall.”

Dr. Moretti Magdolna pszichiáternek Sokan kinevetik. Felnőtt emberek nevetik ki. Pipi szól: „Melyikőtök különb nála, a nyeszlett, nagy szemű, asszonybirizgáló orrú barátomnál? Barátom vagy ugye, Bandikám?”

Nem az a végzetes, életutat megváltoztató, szóval nem fatális félreértés volt ez, amilyeneket a sorstragédiákban vagy a komédiákban megszokhattunk. Nem Shakespeare írta, s nem Moliere, hogy csak a két legismertebb mestert említsem.

Az mindig nagyon érdekes, hogy az ember (hipotetikusan beszélek csupádan) elmegy egy bankettre, iszik és udvarol, iszik és táncol, iszik és iszik, ezt hosszú órákon keresztül folytatja, aztán egyszercsak azon kapja magát, hogy mindazt, amit annyi órán át megivott, mintha öt perc alatt, most itta volna meg, mintha egy hordót töltött volna magába rekord időn […]

Dr. Koncz Enikő szemész szakorvosnak Ígérem, este (amennyiben felhőtlen lesz az ég) megkapja viszonylagos aktualitását a cím. Viszonylagos, mert az írás ötlete május elején született, s a májust jobbára félhomályban láttam, mígnem 23-án megműtötték a jobb szememet, és legfőképp azért, mert csak ma, június 12-én vettem a bátorságot, hogy „félvakon” – hiszen a bal szemem […]

Tizenöt-tizenhat éve toltuk édesapámat a kerekes széken, és mondta, hogy ez neki a mennyország. Volt ebben a földi boldogságban valami a hiúságot felülíró bölcsességből, amely nem törődik a tolószék látványával.

Kérdezem Andit: – Dolgozol? Felháborodott hangon válaszol: – Nem! Reggel hat óta arra várok, mikor lesz ennek vége! Mi a fenét csinálnék? – Nem így, nem erre gondoltam! Fekete Bandi megjegyzi: – Nem jót szóltál, Karcsi! Jár az agyam. Andi azért kiadja, amit kértem. A szokásosat.

Azoknak, akik még nem részesültek abban a kegyelemben, hogy olvasták Rejtő Jenő (P. Howard) regényeit, jelen esetben Az elátkozott part és A három testőr Afrikában címűeket „Ha sok lesz a maligán, hazavisztek taligán!”– („Mily bölcs és mélyenszántó gondolat.” /Csülök/) – jósolja meg Oszlánczi Sándor (Oszi, Sanyó, Sanyika), aki…

Hogy a foci az a sport és játék, amelyben a testnek össze kell forrnia a labdával és a zsenialitással, azt legutóbb Pavljucsenkótól tanultam meg. Tudtam már korábbról, Van Bastentől, Bergkamptól, Maradonától, Zidane-tól és másoktól, de ez az orosz ismét megmutatta.

Amikor először mentem Magyarországra, Ildikó a házból megkért, hogy hozzak neki „abás nájlon”-t. Mi lehet az az „abás nájlon”? Nyilván az ABBA együttest népszerűsítő bevásárló szatyor. Mi kimentünk végleg, Ildikó megmaradási kicsi oszlop lett, vagyis kicsi helytállási pillér. Budapest, 2012. VI. 5.

Hajdanában-danában, még a Keoma című film újszászi bemutatója idején, élt egy művészember. Ma is él. Bennem biztos, hogy él. Kalandjairól, arról, hogy hányszor verték meg és hányszor vert meg ő mást, hogy hányszor aludt kábán faluszéli istállókban, szóval élete eseményeiről hallomásból már tudtam.

Londonban láttam először lovat emeleten. Talán nem utoljára. Más meg Párizsban lakik. (Gergely)

Útban ide: „Mégy gyónni?” – kérdi Bata Bandi és kacsint. („Tudod, sok a bűnöm!”) „Be van zárva, kiürült a hordó!” – kiáltja az úttest túloldaláról Márkus Sanyi. (Amikor teátrálisan visszafordulok, „megszán”: „Csak vicceltem.”)

Amihez nyúl, szarrá váli, mint legutóbb. Sebaj, jönnek még szomorúbb napok… (gergely)

Fecske voltam magam is régebben, újabban viszont hiányzik hozzá a rugóm. Ki vette ki, nem tudom, éjszaka történt… (gergely)

Egyed Rozália 82 évet élt. Szinte örökké munkában. Két lányt és öt fiút szült. Köztük apámat. Amióta eszemet tudom, Mama minden áldott hajnalon megivott három cent pálinkát. Tévedés ne essék, apám nem tőle örökölte alkoholizmusát. (Mástól tanulta el.) „Karcsi nagyon szeret innya” – mondogatta nagyanyám.