Karácsonyfák Lám, még meg se nőttünk, már kivágtak minket, faggyal dacolókat, fiatal fenyőket.

hajósodorban / într-un siaj lényed házi- állata eleven mint higany áttetsző miként a tengerszemek vize olyan teremtmény ő amely előrejelzi a damaszkolt köszöntőket

Fohász Szabadíts meg a bűntudattól, ne száradjak senki lelkén!

„Gyere velem, én hívlak élni vérző szívvel is remélni.” (Dsida Jenő ) itt lenn a folyó kanyargó kékje s fenn „a béke puha kéke” épp mint égszínkék szemed

csak egy vibrálás volt szerelmed a monitoron csak egy villanás a végtelen éjben

Ma is reszkető kézzel ébredtem meg; gyomrom vibrál és a magamhoz térés éles szike volt, mely agyamba vés és éreztem, hogy lusta lábam is remeg.

fogyasztási cikk – ez lett a versből kinek a lelke, kinek a torka szomjas nedűre, valami finomra

Az est a kertben vágyakat növesztett, és lágy sötétje hűs lombok között átszakította távolságok láncát- és akkor Ő szobámba költözött.

Bársonyos szemét mikor földre szegezte, aranyló pillák fogták arcát keretbe. Az október a régfáradt tarlót rendre söpri. Alázattal áll: érett büszkeség.

„Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő fiak” (Zsoltárok könyve:127:4) Jó az apáknak, ha vannak fiaik, messze hordják tekintetüket, mint megfeszített ideg az íjász nyilait.

álmaid gyenge harmatját felszárítja a szürkévé kopott közöny-szellő nem jó a fantázia-szerető

Ott van minden kialvatlan űrben és futó ráncegyengetésben, köznapi kisiklások fékcsikorgásában és felismerések egytál-kárhozatában,

Senki sem boldog, kérdezd meg a kamaszt: ajkát biggyeszti, s az elérhetetlen mozicsillagokat érheted tetten, míg egy reklámpólót vasszögre akaszt.

Megkarcolt a csend alkonyata. Ha locsogsz, mérgesít. A veszekedés már-már elkerülhetetlen. Végül durcásan készülődsz és szakítással fenyegetőzöl. Mielőtt lelépnél, hegyes körmömmel megsebzem ajkad.

csütörtök” amikor a legnehezebb írta Juhász Ferenc aki tudta a harmadik nap után jön a neheze

XXVI. Szellő-tilosban megáll az álnok mindenki várná saját tavaszát

Itt-ott nefelejcs-tengerszemek néznek farkasszemet, ha visszanézek.

Dániel, Áron, Ádám, három fiú, mindig készen: kardozni falon, bástyán, aki nem fél, tőlük féljen,

Koronként más-más és mégis ugyanaz Ma is reszkető kézzel ébredtem meg, álmodtam megint: ugyanazt, ugyanazt. mert feltorlódik, amit elszalaszt az ember, vagy amit magába temet.

Kafka Haszontalan dőlt belőle a dűltbetű, Nem akadt meg rajta a kortársi tetű. Vincent Kitért útjából az élet napsütése és fürgén bevonult a múzeumokba.

Nézem a dombot innen, az ablakból, alig arasznyira a halványuló holdtól és olyan világos ilyenkor minden,

XXIII. Végül is mindegy. A fa, a könny meg az asztal. Pilinszky is teljesen fölösleges. Egyetlen szó: BŰN – s természetrajza. Ami rákövetkezik, szembeötlő.

Jó a gyerekeknek, hogyha van nagyapjuk, vele erősebbek, távolabbi napjuk,

Éji játék A villany fényében árnyaink eggyémosódtak a falon úgy tíz felé, s nem volt kivehető, melyik a másik,

Egy forradalomban nem sokat változnak a fák, a virágok, a madarak, a tücskök és a hangyák, szó sincs arról, hogy kő kövön nem marad, kő kövön nyugodtan megül,