Testament / Végrendelet Umbrei serii las marasmul meu, Culorile mele las la curcubeu. Cerului curat, liniștit calmul, Luminii de toamnă zâmbetul.

(Őszi dal) Az éj gonosz tanácsadó Sötét vízen kóbor hajó A magas ég rég beborult Íve súlyossá komorult

nem vinné haza valaki végre venné örökbe ő már nem a szíve az a mindig maga alá rondító kiskedvenc a soha nem szobatiszta ő régen nem az agya az is nevelhetetlen volt már kezdettől elkóborolt s mindenféle ártó marhasággal telve tért haza és végképp nem ő- azaz önmaga erre nem is érez rá emléke nincs […]

(8) A LÚZER Ki sem nyitja szemét, csak nyújtja kezét, vaktából lépeget, tapintja ki a kilincset,

Málló malomból Áll a kerék, s már mindig állni fog, Körülötte málló malom-romok. Titokzatos, bús, szertelen vadon, – Fut a patak igátlan-szabadon.

Besüt a Hold a teraszra, gyertyákat gyújt. Sóhaj se rezdül, aranya batkára vált. Sírása indul az éjben, hangja a múlt. Muskátli vörös virága reám kiált.

Ott vagy, mindig ott vagy a fal mellett, odaköltöztél, összenőttél vele, mint test az árnyékával.

lenne ő valamiféle fény valahol egy toronyban tudja az isten tán hajóknak figyelmeztetés hogy ne ütközzenek partnak hogy ne üssék el a sötétedés után is partközelben legelő teheneket mert mi másra lenne jó fényként ha az olajmécsesek mind kimentek messzire a divatból a bányászlámpák a magma felé tartanak csakhogy elbújjanak s az autókban is lámpáikban […]

Elakadt vonatok Cél felé futó vonatok elé Hótorlaszt emelget a Nemere: „Hé emberkék, van-e sok dolgotok? Látjátok, nekem nincsen semmi se.

Egy L.J. versre Festett pólón nagy név lángol, Égni látszik a vershámor. Az igazságról Ami abszolút, már groteszk, de nem abszurd.

Megutáltak az orvvadászok, mert a vadkutyákat járomba fogtam s eladtam északon.

Az ég halványkék palástján, hajnalhasadás előtt, az első kósza sugarak levadásszák a csillagok csillogását. Kivájják a Hajnalcsillag szemét, halovány fátyolba borítják a fogyó Hold C-jét.

A nők, hej, a nők! annyi alakban, boszorka sellők, szirén a habban,

mert hiába szólongatnék tökmindegy elitták már itt a füleket mert minek is azok és teljesen fölösleges ha jelzek eladták a szemeket elitták azokat is persze mert szintén minek lennének…és pábálhatnék szeretni is titeket ahogyan megszokott férfiak szoktak idegen-érdekes nőket de mi a francnak hisz ti másokat már addig annyira szétszerettetek hogy azok is ti is […]

(7) A MEGBÉLYEGZETT Mindig takargatnia kellett nyakán a rőtbarna, csimbókos szemölcsöt: nyáron selyemkendővel, télen sállal, magas nyakú, vastag pulóverrel.

Gyorsvonati mozdony Már régen vágyom lefesteni Őt, Bár azt sem tudom, mit szeretek benne, Vas-kengyelfutó alakja előtt Mért állok, mintha jóbarátom lenne.

…Tóth Imre költő meghívására. Aki jó egy éve elkezdte a számára kedves irodalmárokat sorra bemutatni. Underground. Az ember, kinek szíve baloldalt dobog, hasad. Megint. Mit kezdhet azzal, amit tud? Közkinccsé teszi – valahogyan. A művész önmeghatározása – tisztánlátás végett. Örök küzdelem ez. Egy emberöltő alatt több pálfordulást is átélhetsz. Rohan az idő. A szocialista rendszer […]

ha tudnám hogy az írás víz lehet folyam tenger ahogy tetszik amiként neki tetszik ez csak öntörvényű-természetes mit változtatna ez és min változtatna az ha tudnám áradat várható felhővé dagadt írott vizek vizekké terhesült felhők ereszkednek közénk és szülve öntenek és kiöntenek ha tudnám hogy nincs az az Ararát mi kiátszana ha a tintaár minden […]

(6) A RIGOLYÁS Még egyszer megigazítja nyakkendőjét a nagy állótükörben, illatos lakkal fújja be haját, hogy minden szál tökéletesen simuljon koponyájára és frissen vasalt zsebkendőt tesz zakója zsebébe.

Ki voltam, ki vagyok, s meddig tekintek vissza a gyorsuló időben – tán ez az önismeret nyitja.

A város messziről Be szép a város ilyen messziről, A látóhatár távol peremén. Olyan szép, mint a szép emlékezet, S oly ifjú, mint a fiatal remény.

Hamu a kandallóban Hamu vagyok, egy maroknyi hamu. Most bolygassatok: hűlten, holtan. Találjátok ki, hogy mi voltam!

van egy nagy átka a vallomásoknak mikor az ember rászánja magát s elmondaná, mit vétett, mit bán már ma a jóindulatú barát egy ne törődj velé-vel megakadályozza

Magányos farkas a költő – ötlik eszembe Márai. Már hogy is lehetne az, perlekednék vele, de nem szól, bölcsen hallgat a könyvben. Olvasók nélkül a költő nem más, mint különc, ki másként néz a tájba. A vers mívesen cizellált betűhalom íróasztalodon,

miért olyan szép a szép ameddig az épületet az utcát élvezed s mindezt többes számban is persze miért minden csak addig bizonyíthatóan megkapó míg épített és még tovább javítható miért van az hogy legszebb az éj ha szó szerint a csenden alapul és teljesen embertelen ha nincs semmi mi sejtre és burjánzásra utal de van […]