Hadnagy József: Megint zárójelbe kerültem
2019. november 10.
Albert-Lőrincz Márton (Intermezzo) című versének ihletésében Nyolcvankilencben megindult a föld, a rend tektonikus lemezei egymásra torlódtak, az Olimposz a mélybe szakadt, új istenhegy fölött szántotta felhő- barázdáit az idő, régi, elfojtott indulatok
Szente B. Levente: Egyszer volt
2019. november 10.
(átmásolt töredékek, a Sárgaház folyosója c. jegyzetekből) 1. szoktam mondani manapság nem csodálkozom már semmin azt is elhiszem mind ami hihetetlen nem úgy mint dédnagymamám ki legelőbb televíziót látva a kereszteket vetette
Demény Péter: Szívsanzonok – Mi lesz
2019. november 10.
eső lóg most az égből és körbevesz a köd elég már az elégből a föld magába köt
Cselényi Béla: mint egy gyújtózsinór
2019. november 9.
fáradt géneket örökölt a tanárom lángesze vágott
Apa şi puntea / A folyó és a híd (24)
2019. november 9.
Sántha Attila (1968) Román szépanyámról Egyszer az ősöket is elosztjuk, te vigyázod ezt, én azt, magától kialakul. Bajka Dávid ükapám sírját a másikági unoka, Máthé Erzsike néni gondozta, amíg élt.
Demény Péter: A magyar nyelv nehézségeiről
2019. november 9.
A magyar nyelv azért nehéz, mert a legjobbak sem tudják, itt van például mindjárt Petőfi Sándor, „az óriás felett átmente a vizet”, ezt bírja leírni,
Székhy Juhos János: Mint tengerbe hulló csillagrendszerek…*
2019. november 9.
Mint tengerbe hulló csillagrendszerek visszafénylenek az elmúlt évszakok a tavasz a nyár a szelíd őszi napok a tél űzött kutya közöttünk ténfereg
Nászta Katalin: „halottakért sírást ne tégy”
2019. november 8.
(Ez.24:17) jaj, nem akarlak megbántani nekem élnek a halottaim nagyszülőim, apám, nagynéném emlékük velem itt van mind nemcsak ma, nemcsak holnap velem voltak a tegnap is
Cselényi Béla: az eredendő hitetlenség / II.
2019. november 8.
forgács terheli lassan az asztalt istennel telik meg a szoba s a gyermek most már nincs visszaút a szent istentelenségbe végtelen életbe jön a nyomasztó beígért öröklét Budapest, 2019. X. 31.
Demeter József: Kivétel
2019. november 8.
„Leírtam egy vaknak a napot.” Fernando Rendón Nagyapám azt mondta, Legrosszabb emberi tulajdonság Az irigység. És én azóta Mindig felismerem őket…
Markó Csilla: Ősz-anya
2019. november 8.
Levél hull a fáról, érinti a földet. Mint egy gondviselő kéz anyai szeretet.
Csák Gyöngyi: Isten
2019. november 8.
Fáradt szemeivel alig látta a nagy vezérlőállomás gombjait, így nyomhatta félre azokat zavarhatta meg az emberi elmét és teremtett káoszt a rend helyén.
Apa şi puntea / A folyó és a híd (23)
2019. november 8.
Doina Pologea (sz. 1958) în felul sepiei din adâncul de mare vieţile noastre, dacă le priveşti dinspre capătul lor printr-un ochean întors par şiruri de erori prăvălite într-o carte
Dabi István két verse
2019. november 8.
A gyűlöletről 1. honnan ered a gyűlölet rengeteget gondolkodom ezen de csak nem jövök rá lehet ezt vagy azt nem szeretni valakivel nem érteni egyet
Albert-Lőrincz Márton: (Vers, amelyben a kisebb bajok elfedik a nagyot)
2019. november 7.
Még nem veszi észre az ember, tehát még nem tudja, hogy erdélyinek lenni nem nemzeti kérdés, de hovatartozás.
Cselényi Béla: az eredendő hitetlenség
2019. november 7.
nincs még sehol az isten az apa ceruzát hegyez ahogy a forgács lassan terheli az asztalt úgy ömlik isten lénye a lakásba
Kiss Székely Zoltán: Epilógus
2019. november 7.
id. Málnássy László halálakor (öreg gombász barátom emlékére) Meghalt egy szép tavaszi nap. Éppen bomlott sok-sok virág, harsogott a zöld az ágon. Csak egy madár csivitelt fázón.
Apa şi puntea / A folyó és a híd (22)
2019. november 7.
Eugeniu Nistor (sz. 1957) Sub nesfârşitele înserări Poate, cândva, sub nesfârşitele înserări, săpând cu sârg prin existenţă, arheologii viitorului vor descoperi, din întâmplare, şi gândul meu pentru tine, aflat pe o banală foaie de hârtie, îngălbenită de cernerea vremii,
Sütő István: Anyósom verse
2019. november 6.
a vejem egy dalia szép szőke férfi volt ezelőtt tíz évvel mikor a középiskoláját folytatta járt hozzánk a kislányomhoz nagyon sokszor úgy mint pajtások az idő telt az évek repültek elvégezte az egyetemet becsengetett az ajtón megkérte a leányom ke- zét teli reménységgel oda is ígértük neki de úgy történt ahogy reménykedtünk a remények össze- […]
B. Tomos Hajnal: Amnézia
2019. november 6.
Előbb a „szeretlek” szavunkat felejtette el és szétszéledtek körüle a testvérei – aztán egy napon nem jutottak eszébe
Dabi István: Az idegen az rossz is
2019. november 6.
a nagyváros utcáin emberek és járművek sokasága lárma ricsaj kíváncsi tekintetek fürkészik az idegent
Cselényi Béla: Álmodott ballada
2019. november 6.
Kádár Jutka balladája felkötötték kádár jutkát mezítláb csügg alá
Albert-Lőrincz Márton: (Lenni vagy nem is lenni)
2019. november 6.
Nem láthattam a T. Ház nagyjait, A korona lapos és lapit, A királynőnek tán már népe sincs, A szabadság fénymázas bilincs.
Albert-Lőrincz Márton: (Intermezzo)
2019. november 5.
Nyolcvankilencben szinte… Mikor még keményen fagyott, szinte… Pista bácsi egyik este már be is vitt a nyomda előterébe, szolgálatos volt, a reggeli lapszámot ő felügyelte.
Pusztai Péter rajza