Azt mondták, egészséges a származásom, de csak félig, mert egyik nagyapámnak cséplőgépe volt s ezt valakik valahol sokáig számon tartották.

Látjuk persze mindnyájan a világot, csakhogy több millió szögből, többmillióképpen – ez itt a szellem és a kellem ős-kelepcéje,

Amikor a Fekete vőlegényeket olvastam, akkor Czibak Imre akartam lenni, amikor a Száll a kakukkot, akkor McMurphy, amikor A 22-est, akkor Yossarian,

V. T. barátom temetésén* Járkálsz-e most a fák hegyén? Gyújtod vagy oltod csillagod? Félek. Énbennem a remény csillámlása is megfagyott.

Olvasd mintha száraz ajakkal szívnál gyógyító fű-cseppet –

van ember kinek megalszik szájában a tej papa-lapte – mondja rá a román lehet nem férfi, de nekem ez jut eszembe erről a kifejezésről valamiért

Hétvégi vágyakozás Az iskolaudvar óriási volt, az egész életem itt zajlott, itt döngöltek a földbe, mert az ellenfél lábára varázsoltam a labdát, és itt lőttem egy szépet tizenkettedikes koromban,

nem kívánok senkinek regényes napokat mert birtokában vagyok a végkifejletnek hogy’ átforrósított persze az a nap a mondat kezdete

A patak partja merő nefelejcs, kék szőnyege kiterítve a földre. Ékesen kék a víz. Könnyet ne ejts, nem halál, csak a megnyugvás csöndje

Mi kabócák nem tehetünk róla, zárlatosak vagyunk, hangosak, és a hazugságaink között kimondott igazságainkra mentségünk, hogy legalább látszólag érted tesszük.

a rovásírás szálkái szúrnak mégis enyémek a rám szabott rúnák nem velük írták a bibliát de velük vésték a szeretetet

Fehér Illés műfordításaiból Rabok / Zatvorenici A rabok a börtön kopott betonját dühösen verdeső szomorúan zuhogó esőt nem észlelik.

megértem már a túlélők pirosan-kéken kavargó gyászát mióta tudom hogy a duna hideg és tusfekete s villámgyorsan tengerbe sodor

HAJTÉPŐ Az ember néha a hajába túr, és szélnek ereszt, ahányat tud. Csak annyi marad (majdnem), ahány körme alá szorul.

A francia partok felé tekintve Dovernál egy nap, a tengeren át, gondolnom arra kellett eleinte milyen örömben éltem odaát, s bár küldte szívem egyre sóhaját, ó mégis, így is milyen jólesett látnom édes szülöttem földemet.

a vers hívja elő belőlem jobbik énem ne hagyjon közömbösen ne altasson ha nyugtat is, csak csitítgassa borzolt idegrendszerem

királykék szatyor királykék szatyrot kaptam kánikulai patikanapon ennyi elég egy napra

Flaszteron rohanok. Júniusi madárhangok űzik a fülledt meleget. Kapunyitási feladatom fűti lelkemet.

valamikor az éjszaka kellős közepén 1 és 2 óra között mikor a legmélyebb az álom erkélyünk tücske hirtelen elhallgatott

A költészetről csak annyit tudok, hogy minden biztosan bizonytalan, és szép lehet, ami idomtalan, s hogy csiga vagyok, hosszú ú-val búgok

bárhová mész bárhol leszel a gondolataiddal azonosulva létezel

Nézem, hallgatom az egykori fiatalok helyén ülő öregeket.

(1996) ült apám a verandán kopott festett bútor a napon tovább kopik

énekmondó Szakács Sándor ötvös barátomnak odaátra Valakinek újra kell kezdeni a dalt. Valaki elment, hangja is elhalt.

Másodpercek aranyáron, gyorsulunk a percen belül, s a rövidtávú memória fényes reneszánszát éljük.