Berobbantál, Üvegszilánkokon keresztül kellett volna sétálj, Mert csakis így találhattál volna valaha énrám. Elfutottál.

(Kapui Ágota emlékére, aki most 64 lenne) Mintha magánya asszony-szobájába lépnék, olvasom versét:

Nyár elején zsenge még a fű, derékaljnak fényes zöld selyem, testemhez simul, lágyan ringat, míg elalszom, ébren álmodom.

Írni kellene egy szonettet, legyen zárt, mint az életem, logikus, áttekinthető, világos és reménytelen.

alszik a papagáj néma nem zörög elpilledek én is

hol vannak a köztereken ing nélkül feleselő ifjak a kopott kék nadrág keresetlensége

Gyökértelen, mint az égen futó felhő. Feltételes, mint a nyári havazás. Hasznos, mint fényt hazudó reneszánsz festmény. És piszlicsári,

Ad notam: Értem haragudj, ne ellenem Én drága barátom, ne haragudj, látom, lelkedbe tapostam – nem tudom, mit tegyek, hová-merre legyek,

Öregszem. El-eltűnök sohasemvolt felhők peremén. Félek tétován, didergek telihold sápadt taván. Igét nem hirdetek, és a gőg nem volt

Mint fognyomok az elszáradt kenyérben mint mosolyok a görögdinnye száján mint levegő a felfújt alkonyatban

I. két fekete négyszög volt az ablak sárga és lila folt díszítette ezt láttatta a nem kért nyugtató volt otthon akvarelltéma Budapest, 2019. V. 13.

Szívem, szívem, te drága kis kakukk, meddig ér benned éppen most a múlt? Bennem dobog, én meg beléd lököm minden múltamat, jelenem, jövőm.

Fehér Illés műfordításaiból Pacta sunt servanda Ha már születned kell, szüless… De mielőtt a benned lévő szüzességtől megszabadítanának, lásd be, az egyirányú utcából autóutat nem készíthetsz. Tisztelni kell a szerződéseket! Rideg szoba az élet,

mai ember mutatták neki hol a jeruzsálem park megszemlélte hát

Vérgyöngyöt köpött s kereste tovább a tenger kagylómosolyát.

Bicajoztunk apával, és egy idő múlva már csak egy biciklit láttam magam előtt, ahogy gurul üresen.

A csalódás mint szállongó por hull göndör hajamra. Naponta szívódik belém a félelem. Eltűnik reményem a korai napfelkeltében. S pókhálósodnak éveim, mint keserűségemmel a hálószobám.

Mit tehetnél a feldúlt ég alatt, ha rongyos foszlányai nyaldossák nyakad, végigfutnak hátad közepén,

Zavar, ha koszos a fülem vagy a lábam. Folyton az az érzésem, mindenki az én fülemet figyeli, az én lábam szagát érzi.

József Attilának Égek mint égni akarnak a fák míg el nem porladnak.

ismételten becsukatta velünk a nyitott ablakokat is, amikor szépen hullt az eső,

(ceruzarajz egy korabeli metszet után) a frauenburgi kanonok kezében gyöngyvirág „a Vénusz domború és a Mars homorú pályái között”

Olvas a Könyvből gyarmati cserkész. Belga hurokkal álla alatt, áll egy kicsi tuskón helybeli srác. Apja, a néger, nem takarított belga ‘bonát be, s így a fiára vár a kivégzés, hátha okul. Budapest, 2019. V. 10.

Lászlóffy Aladár: A Luxembourg-kert Verebek futóhomokja. Alszik a körkörös zöld, piros szemei nyitva. Itt van a legyecske, a méh, megérkezik mindenki a XX. századi Ázsiából, Afrikából, Amerikából, s előző társalgásait folytatva, végig- sétál a kerten. Csak a kert látja önmagát teljesen, nagyon, folyton.

csupa vallomásból állna az ember mikor elfogynak szavai mert eldugulnak csatornái mint amikor zúdul a szenny s az üres palackok a Maroson