nedves levegő – abszurdumhova menekültök, madarakaggódom, bele se gondoltamhajnalban alig csiviteltekmeddig bírja tolluk a vizet

Szonett az idő múlásának viszonylagosságáról A mostmúlt lidérces tavaszombólkandikálnak lila orgonaágak.Árnyékukban karcsú nárcisz tombol,csitul aztán. Érzi, mi az alázat.

Hazafelé tartok, egy nyitott ablakot nézek,mintha a nyelvét nyújtogatná, függönye úgy loboga tavasz kékje kiengedte nyáját,a város felett ül és szipog.

az ember mozdonyvezetőakar lenni azt hiszimajd ő megmondjamerre menjenek a sínekés múlik a nyár múlikaz összes évszak

a múlt hegei bárcsak nem hathatnának rám a múltam hegeide az időegyetlen sebemet sem tudjabegyógyítania jelek egy életen át megmaradnak

ha a szerelem nem cserélné folytonalanyait és tárgyaitmit írnál róla?érted már, miért kell neki állandóanemberből annyi?legyen mivel a levegőt megtöltenibolond poéta (nk)2022-06-08 Forrás: szerző FB-oldala

belvárosi udvaregy magas fatetőkön túlnövő belső falakcentizik ki versemet Budapest, 2022. VI. 8.___________________________*Google Earth47°30’38″N19°03’59″E

Ha felépítek egy lépcsőházat, gyanítom, az egyik ajtó mögöttKerölájn kirúzsozza az ajkát,reggelig pizsamaparti lesz,a szomszéd majd sztrókot kap,ha üvölteni kezdenek a hangfalak.A bútorok feddhetetlenek,a lakk bódító szagátólesik transzba a rendőr,megdorgál, megvágja a zsebedmajd teherbe ejti a járgányt.

(amely megmutatta honnan jöttem: hiszek a nagyszüleim emlékében és a hit erejében!)dédmamám alig pár éve ment el, úgy hitte, száz éves egérből lesza denevér, s hogy neki aztán nebeszéljünk, valami boszorkányság van a televíziós dobozban, annyi ember, a városok és falvak, kicsi, vagy hatalmas épületek, mint a templom is, tiszta kártya, nem férhet el,megbabonázott minket […]

ha a kegyelem nem kellmarad a törvény*közönséges, porba hullha nem esik*mindig jobbik felét mutatjatorz tehát (nk)2022-06-07 Forrás: szerző FB-oldala

– mert néha szavaidba botlom – Sebet ejtett rajtad az Isten,sajognak benned a népdalok, remeg az ideg, ha a korsó borase fehér leányka, se vörös bikavér.A múlt galamblelke szárnyra kel,magával viszi a csontozatot,agyagtested állványaitszétbontja, inaid, velőd, agyadtanulmány tárgya lesz,lábadnak nyoma sem marad.

mint a vércse úgy repülnekrád ragadnak, lelkesülnekbűnös ez is, nincsen istenvagy mégis van, nem kerül elítélete senkit, őt semhiába hirdeti fennen’megbocsátott a jóisten’

az egérárpa apró horgaia tenyér érdes bőrébe akadnakkőtörmelék között rézsútos árnyékereje van a napnaküres peron rozsdás síneksáros keréknyomoksúrol a félérett kalászérzem tehátvagyok

Nem olvastam jól én máighamis írást, lágy verseket.Nem jól esett rájuk a fény?Fogy már az is fejem felett. Komor arcot rossznak láttam.Emlékem tengerén elég:hazugnak lenni próbáltam.Rámtapos terhe – körpecsét.

sok ezredik énversemetbehunyt szemmel írombelealszom énversembepaszulyvirág szirom

immár ezer év óta,mennyei szövőszékvonja fölénk napontadepis lepedőjét.

A fárosz őrtorony, magasles, kidob a tenger, mint Kronosz Poszeidónt,Isten veletek, hableányok!Párnámban libatoll,kezemben fekete egér,anyaföldbe markol az ég, fülembe harapsz, te gyanúsított,a Szentlélek kócos trollja,öltözz fel, ébred a lakónegyed.

***ajjaj lányom, de naiv voltálvilágot váltani indultállevetted egyenruhádatzsákba öltöztél úgy futottálneki hetedhéthatárnaknem készültél fel támadásrahittél minden beindulásban

a lenyesett fű szagátszeretik az emberek vajon a lenyesett harcosok szagátszeretik-e az angyalok Budapest, 2022. VI. 4.

A világ Pünkösd nélkül piszkos és sívár.Ama nemes harcot megharcoltad? – Kivárválaszodra Ő. – Futásod elvégezted?De hited égetted? Célod elvétetted?

döntés az életedaz lehet a sors kezea választáshogy merre indulszhogy sétálva mészvagy versenyt futszhogy élvezed a lépéseketvagy kiloholod a lelkedet

nem ül már senkia padona fekete rigóészre sem veszihogy nem vagy otta hangját még hallodfejedben zsonga csendben ott állaz árnyékods mellettetrillázika fekete rigó

A nagy szavakat már utáljuk,Az egyszerűket nem találjuk,S így várjuk be a halálunk. Mert jön mögöttünk lépegetve,Nincs rosszkedve és nincs jókedve,Nem jön lassan és nem sietve.

(közérzeti jegyzetek) Nem láttam s márnem is vagyok kíváncsiközelről bámulni az óvilágránk testált csodáit,sem a rengeteg későbbit,párizsi meg londoni hidakat,New York felhőbe szúró ujjaits a pálmafás partokat,melyek ott sorjáznak talánmint rózsaszín kiméráksok talpaló bakancslistáján. Az én csodáimkertközelben vannak,hang-füvek és indáknyers ujjai fonnakilyenkor, tavasszal,mellem kasában robbannakrög alól feltörő neszek,s rigók-mosta csengő aranyak-Itt terem csoda nekem,a talp […]

A Tranzitban én többször voltam részeg,bár igazán csak enyhe talpalatnyit,míg körülvettek Bellák és a Bandik,s egyre kevésbé lettem aztán félszeg,oldogattam olasz módra a skandit.