Péld- 26:28) mikor valaki ellen véteszahányszor látodeszedbe juttatja a vétkedezért gyűlölöd őtmíg bocsánatát, bűnöd megvallvatőle nem kéred

Magasról néz alá a sárgolyón tocsogókra-van úgy, hogy a tizenharmadik emelet irodájából,vagy a felhőkarcoló szálloda apartmanjából-máskor magánhelikopere ablakábólvagy a milánói Scala páholyából-Sőt, ha úgy kívánja, a Hold sarlójáról

Ma 18 órakor a kézdivásárhelyi Vigadóban tartják Boér Géza Egybegyûjtött írások címû könyvének a bemutatóját.

Éjszakánként a felégetett városokfüstjét törülgetema Hold szeméről.Mint karcolt bakelit,folyton visszajátsszafülemben egy visszhangaz üres babakocsik nyikorgását.Olcsó, feslett némberlett a jelenvilág,pattogzó sminkje alólegyre többet mutatmeztelen valójából.

milyen lenne a végrendelet a vígrendelet melyre még szívem is szavazna kikerülve az agy görcseit merre bicegnek a sebesült gondolatok hol vagyok fölrajzolnám a legnagyobb kérdőjelt a hitetlen végtelenre keresnék rímet is ha megérdemelné a lét megfognám reményem kezét és elvezetném a holnapig csak tudnám hogy jövőnk hol lakik hazámnak képzelem ami kopár kitalált falaimon […]

        Albert-Lőrincz Márton: (világfoci) ó tsu chu* ó népi futball hol vagy már? hol ringatnak még szerető karok? az örömkönny hol hull ha győz a jobbik a grundon a kis füves beszögellésben az utca végén a sáncok martján a tömbházak közt ablakok árán? ó hol vagy gyermekkori örömjáték ügyességpróba bizakodás nem durváskodás […]

1. KulcsokA nyár már őszbe csavarodott, de a ködön a Nap még átlát. Búcsút intek a nyaralónak, az ablakra teszem a táblát. Fél esztendő telik el tavaszig, akkor a táblát leveszem. Az aknából a vizet beadom, s a zuhanyzót felszerelem.

ó az óhajok ritmusa megcsodált vágy-sasok és a sok lemondás már nem néz rád hisz pusztán magad vagy – magadban elképzelt – volt-ország magad fölé nem képzel sz eget hisz nincs ami vágyadhoz talál mert nincs semmi és nem is lehet sz

Rövidek most a nappalok meghosszabbodtak az esték az idei friss hó alatt a tavalyi hó csak emlék

Hegyek helyett fodros felhők karcolják a dermedt eget,Fehér paplanba csavart álmok, cirógatják a szelet.Kicsavart vágyak záporoznak, s néha gyilkos jégeső,Lelki virágok, testi gyümölcsök véreznek, már késő.A táj még álmos, szendereg, egy csermely patakká riad,Egy felhő, lengén ing, a partra rálegyint, álmod hidat.S társai lomhán elhúznak Keletre, fellángol a Nap,Tocsog-locsog a hab, szivárványnak ez lesz a […]

sokkal jobban tisztellek, mintsem nyakadba öntsemha nem tudok szebbet, vigasztalóbbat másnálkik neked irkálnakrájuk testállak *az ablakról a kertrőllógó esőfelhőkrőlcicanyávogásróllecsorgó ráncokrólmatató kezekrőltappogó lábakrólhallgat a versszomorkásabb szemérmesebb

Orvul támadó homokszemek az oltárra hálót festenek. Lázár tagjai szerteszét, vásznát rám veti az éj:

Kergető Gurulnak a hegy felett –álmélkodnak az emberekennyi vöröset és ennyi sárgátennyi holdat és ennyi fáklyátés ennyi elmaradt hársfátés ennyi csend és ennyi éjjelahol egymást ölő fény kell

Mindig ott lenni ahol nincs már reményHol félbe marad ez a költeményMert rájövök hogy a díszletek ledőltekMikor a fagyos tenyerek összeverődtekÉs zúg a taps és hevül aki bírjaHa van elég plajbásza és papírja

Járok fel-aláfaltól faligkaputól a kert végéignem lelemmintha föld nyelte volna elmár átkutattam mindenta barna retikűlömet a fiókokat

Őzet végy, ne csodát, csampfog a csalogány, vagy inkább a jatagán?

álmatlanságot okozminden éjszakahogy,miért vagyok szerethetetlen

Percekig ecseteltem,a taposatlan, zsenge füvet,melyre távoli fénycsóvarajzolt aranyló ösvényt,és úgy indultam el, akárha köd-párnán –

Hűs tengeri hajnal. Fedélzeten állok.Madarak kísérnek, lebegő sirályok.Úgy lengenek néha, mintha szálon húznám,szárnyukon a hajnal, alattuk a hullám.Hajladoznak, hullnak, incselkedve néznek,fehérruhás lányok szebben nem cicéznek.Pajkosan lecsapnak, gyöngyös habba dűlnek,záporos tajtéktól meg-megrészegülnek.

„Pedig hányszor rámomlott ház és ég,valamit folyton mégis védenék”László Noémi: Zoon politikon Apám kitölti úgy ahogy az éjbogarak csöndjeit,az ágyból fölkel, visszanéz, a paplan szisszen, selymeitelsodorta az alatta végignyújtózó üresség,de napközben még pepecsen újrahasznosít valamit a semmiből, a semmiből.

minden jó verset megírtakminden nagy költő megszületetthova igyekszelminek igyekezzepigonnak hajtóseregneka vadat más lőtte a nagy vadak kilőveúj korszak hajnaláhoza réginek el kell tűnnie ha labdába akarsz rúgni mikor kiássák elsárgult lapjaid

valahol fönn a kimerült darvak menekülés a szabadságba véges remény zuhangat fagyos vizek fölött

Leélt hajnalaimat,Hosszú ébrenlét végén,Szavakból rakom össze.Hullik kezemből ejtve,Tükörképem, és nem én,Az igazi másolat.(Ránc gyötri az arcomat)

ha felfordul a világminden megváltozikátértékelődünkelévülhetünk, divatba jöhetünka bölcsek mindent tudnakaz okosok bölcselkednekaz út szélén meg tépelődnekmi lesz itt, mi jön majdpedig mindenki sejti de átmenetlieg hogy lehet élni…

Égő ajkaksebzett ajkamon.Elolvadok.