– Beszélgetés Szekeres Mária hímzővel a „Hétfalusi minták használata az alkalmazott népművészetben”- című tanfolyam kapcsán –
Fotó Magdó Gyöngyvér
Az utóbbi 20-25 évben mindnyájan tanúi lehettünk Négyfaluban a csángó hagyaték-kutatás és ápolás látványos felpezsdülésének, valamint a hagyományos minták felhasználásának új szőtteseken, varrottasokon, faragványokon, sőt a húsvéti tojásokon is. A helyi kézművesek számbeli növekedésével egyidőben, szükségessé vált idővel egy hivatalosan bejegyzett népművészeti egyesület (Barcasági Csángó Kézműves Egyesület) és egy népi alkotóműhely létrehozása is, mely lehetővé tette, hogy a tagok kiállításokon, vásárokon, szakmai találkozókon vehessenek részt s ezáltal népszerűsítsék munkájukat, egyúttal a hétfalusi csángó mintakincset is. Idén újabb előrelépés történt az egyesület életében: pályázatot nyert egy tanfolyam beindításához, mely „Hétfalusi minták használata az alkalmazott népművészetben”- cím alatt október utolsó két hétvégén zajlott le. A részletekről Szekeres Mária népi hímzőt kérdeztük, aki a tanfolyam egyik oktatója volt:
-Talán kezdjük a tanfolyam elnevezésével: mit kell értenie a szakma kivülállójának az „alkalmazott népművészet” fogalmán ?
– Az „alkalmazott népművészeten” értjük a régi, hagyományos mintakincs feldolgozását és hasznosítását a mai kor igényei szerint. Gondolok itt azokra a modern használati tárgyakra (ruhák, táskák, nadrágok, mellények stb.) melyeknek szabása, varrása és hímzése során a hagyományos csángó mintakészletet használjuk fel, lehetőleg a régi kivitelezési technikák tiszteletbe tartásával.
– Ki volt a tanfolyam ötletgazdája és ki/kik támogatták anyagilag annak kivitelezését?
– A műhelymunka házigazdája Czimbor Izabella szövő és Gödri Anna viseletkészítő volt. Az elméleti és gyakorlati oktatás a türkösi Népi Alkotóműhelyben zajlott, ahol meghívott oktatókként vettünk részt mi, sepsiszentgyörgyiek: Vargyasi Melinda népi iparművész, ruhatervező és jómagam, aki a hímzőtanfolyamot vezettem.
Ami a tanfolyam anyagi hátterét illeti, a Magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának Csóri Sándor Alapjától, a Communitas Alapítványtól és a négyfalusi Polgármesteri Hivataltól kaptunk támogatást.
– Véleményed szerint miért van szükség ma, a 21. században felkutatni a népi hagyatékot és korszerű használati tárgyak megalkotására-diszítésére használni azt?
– Még mindig nagyon sok mintakincs van elfekvőben, ezeket szeretnénk felszínre hozni, megismertetni az érdeklődőkkel és alkalmazni a lakástextiliákon, viseleteken, valamint a modern ruhadarabokon is. Reméljük, hogy igyekezetünkkel sikerül megmenteni a hétfalusi csángó mintakincset, s átadni a következő generációnak is, a szövés-hímzés szeretetével egyetemben.
– Milyen hagyományos mesterségekben nyújtottatok szakmai eligazítást, illetve kiképzést a két hétvégi tanórák során?
– Elsődleges célunk volt megismertetni a résztvevőkkel a hagyományos csángó mintakincset, és annak alkalmazását a korszerű használati tárgyak létrehozása során. Az egyes technikák elsajátításában a már említett népművészek segédkeztek: a szövést Czimbor Izabella, a szabás-varrást Vargyasi Melinda, a varrást Gödri Anna, és a hímzést Szekeres Mária oktatta.
– Ha jól tudom, felmenőid székelyek voltak és jelenleg Szepsiszentgyörgyön élsz családoddal. Hol kerültél kapcsolatba a hétfalusi csángó népművészettel és hogyan lett idővel szívügyed a hagyományos mintavilág felújítása, pallérozása ?
– Igen, Sepsiszentgyörgyön élek a családommal, de Négyfaluban születtem, s egy ideig ott jártam iskolába. Anyai ágon bácsfalusi felmenőim vannak, talán tőlük örököltem a barcasági csángó hagyomány iránti érdeklődést, szeretetet. Édesanyám és az alszegi nagymamám sokat kézimunkázott : kötöttek, horgoltak, hímeztek. Az alszegi iskolában nagyon jó kézimunka tanárnőnk volt, sokat tanultam tőle is.
Sepsiszentgyörgyön tagja vagyok a „Szorgos kezek, diszítő művészet”- szakkörnek. 2013-ban több társammal együtt jelentkeztünk a két éves időtartalmú kézi és gépi hímzés-képzésre, a békéscsabai Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. A budapesti Hagyományok Háza által szervezett zsűrizésen munkáim egy része megkapta a „Páva”védjed – minősítést. Egyébként a barcasági csángó hímzésvilágot a Seres András (apropó: most van halálának 30-adik évfordulója) gyűjteményéből ismertem meg alaposabban. Ezeket próbálom hímzéseimben újra feldolgozni. A Barcasági Csángó Kézműves Egyesületről már megalakulásakor értesültem, de csak a következő évben csatlakoztam a tagokhoz .
– Személy szerint hogyan értékelnéd a napokban zárult tanfolyam eredményeit? Mit és mennyit sikerült megvalósítani az eredeti célokból?
– Véleményem szerint az öt napos műhelymunka sikeres volt, a kitűzött célokat a résztvevők meglepően jól teljesítették. Igazi sikerélmény volt számomra szemlélni a tanfolyam kiállításán sorakozó gyönyörű darabokat: az általuk készített ruhákat, blúzt, szoknyát, nadrágot, tunikákat.
-A Barcasági Csángó Kézműves Egyesület tagjainak ez a tanfolyam volt az első olyan próbálkozása , mellyel sikerült új személyeket beavatni a népi mesterségek titkaiba, nem kevésbé tovább adni tudásukat, tapasztalatukat a fiatalabb generációnak. Véleményed szerint lesz-e folytatása ennek az igazán hasznos kezdeményezésnek?
– Valóban, a tanfolyam talán legfontosabb eredménye, hogy sikerült új személyeket is bevonni a tevékenységbe. A résztvevők megtanultak szőni, hímezni, ruhát, tunikát szabni-varrni és csángó mintával diszíteni őket. Egyszóval nagyon hasznosnak tartom ezt a kezdeményezést, reméljük lesz folytatása.
Pusztai Péter rajza