a hóember mérges volt kemény s még fehér ám muroknyi orra töppedni kezdő testében szájára lógva lefelé

Ha akarod, ha nem én, édes fiam, tangóharmonikázni is járatlak téged – mondta a tanár –, abból nem lehet semmi baj;

„Fogadok veled 1298465298564118 forintba, hogy nem olvastad ki, átugrottad ezt a számot! És még azt se vetted észre, hogy a számok közé beszúrtam egy betűt. Na, most végre megnézted.” Felfirkálta, szerk. ÁHU

Csak egy szurkosan fortyogó folt, melyet azóta is takargatok posztóval, köddel, saját bőrrel –

Éppen a havat lapátolta Vadmalac, úgyhogy a válla fölött látta a Komáját közeledni. Feltűnt neki, milyen peckesen lépked. – Mi van, begipszeltek? – kérdezte tõle, ahogy az közel ért. – A mocsok, tudod, szabadkozott a Koma, már nem a bokánkig ér. Kell vigyázni, el ne merüljünk egészen.

1. Mogorva órán A tagadás méltósága. Méltatlansága. A tagadás kora. (A tagadások évszaka? – nem állítottam ilyet soha.) A tagadás légvára – lázas koholmánya.

Biztató a szerelemhez Szép asszonyom, a szerelem Ötlettelen és ócska jószág, És mégis, hidd el, ez az egy Hajszás valamink: a valóság.

Nem az a baj a színházzal, ami általában mindig. A kedves nézők talán nem is tudják, honnan is tudhatnák, milyen egy színház bemutató előtt. Igaz, sok film mutatta már be ezt a fázist, de mindegyik eladhatóvá tette, szépített, faragott a valóságon – előadást csinált belőle. De az igazság mindig más. Több is, kevesebb is.

1918. augusztus 28. – Hát rend, az van. Van itten mostan egy új rendelet, amelynek értelmében cipőt csak az kaphat, akinek nincsen – illetve, akinek rongyos a cipője. És nehogy becsapják a hivatalt, a rendelet kimondja, hogy akinek rongyos a cipője, az ekkor és ekkor, itt és itt szolgáltassa be az elhasznált és rongyos cipőt, […]

A növekvő fényben eltörpülnek az öröm felpörgő fénycseppjei. Hanga-rőt hangokba menekülnek ritkuló merszem fényes foltjai.

A hipochonder sírfelirata: „Na látjátok!” Felfirkálta, szerk. ÁHU

párhuzamos magányok alatt kattog a kerék siklik a sín küldjetek berlinbe nyugdíjas vagyok

Szente B. Levente mesekönyvébe: Az ezüsthajú tündérleány (MEK) Múlt hét végén került föl a Magyar Elektronikus Könyvtár „polcaira” munkatársunk és barátunk, Szente B. Levente – korábban az Erdélyi Gondolat kiadónál megjelent – mesekönyve, Az ezüsthajú tündérleány. Az esemény igazából meghosszabbitja egy évekkel ezelőtti irodalmi esemény hatósugarát – hiszen a kötetbeli mesék élnek, újra elérhetőek, bárhol […]

(V.D. emlékére) Szép lányokat vezettél egy épület felé. Azok forgolódtak, lájkoltak,

Álmomban Endre voltam (Apokrif II.) mint átázott kötés vörösen szivárog a hajnal, ájult félhomályban neved motyogom, s a leírt szó,

Nálam korábban virrad, mint tenálad. A lelkem csupa emlék, csupa bánat, múltba tűnő arc, fakuló régi szem. Őrizem még, felejteni nem merem.

Védirat, a „Vasárnapi Újság” mellett FÜLHEGYI úrnak „Bosszú”-ja ellen Fülhegyi Úr! én nem kérdem, Hogy bosszúra mi ingerlé; Én csak azt tanácslom önnek, Hogy a fülét Dugja vissza a toll mellé.

Sok minden történt veled húsz és harminc között, mondhatni a leglényegesebbek:

Faggatjuk a Káfé barátait kávézási szokásaikról, irodalmi kávéházakhoz tartozásukról. Két standard kérdésünk ez: 1. Elődeink kávéházba jártak – ittak, beszélgettek, írtak. Közösséghez tartoztak. Hova jársz te, melyik „kávéházba”? Hol vagy igazán otthon? Átvette volna az Internet vagyis a Káfé és más online találkozóhely a kávéház szerepét? 2. Schiller rothadt almával, Ady borral segítette meg az […]

Márkus László: Utcafotók A Magyar Elektronikus Könyvtár hétvégi újdonsága egy remek fotóalbum – amilyen ritka vendég még a letölthető állományban, annyira figyelemre méltó –, szerzője ugyanis a Litera-Túra honlapot irányító és menedzselő Márkus László, aki utcafotóit adja közre benne, a Litera-Túra művészeti kiadó gondozásában. A képválogatást a szerző egyik verséből vett idézet vezeti be, mottóként: […]