18 szerző válaszolt portálunk idei felhívására, amelyben arra kértük őket, küldjenek olyan alkotásokat-vallomásokat, melyekből kiderül, ki az a költő (szerző), akit szellemi-érzelmi rokonuknak tekintenek, aki költészetüket inspirálta. A jelentkezők számánál jóval több felkérést postáztunk, s reméljük, április 11-ig, a Magyar Költészet Napjáig még néhányan fontosnak tartják egy sokrétű összkép felrajzolását. Köszönjük az eddigi alkotásokat, a […]

Amikor egy könyvnek meglátom a címét és benne ott a fogalom, “kultúrtörténet”, akkor tudom, hogy érdemes kézbe venni, mert valóban olyan olvasmányos értékekhez jut hozzá az ember, amelyeknek összegyűjtéséért a szerző több éven át dolgozott.

(XXIV. karantének) Megmásíthatatlan, ha eleven részeink leszakadnának… Az erőszakos szél csak a vergődő levelekben él. Ugyanaz az elem vergődik köröttem. Ha a föld fájáról évente száradna el az ember…

Mintha szellő, halvány érzés, gondolat, emlék, valamilyen érintés megfoghatatlanul… bármi, amit megnevezni próbálok. Anyag. Egy szobrász felhasználva anyagát, valamennyire időtállót alkot. Az én anyagom szüntelen változik, és a belőle létrehozott alkotás is, a vers. Bárányfelfö. Megjelenik és oszlik, aztán újra itt van másként. Mert megfoghatatlan ,hiánya óriásira nő bennem, ami súlyos, mint egy bronzszobor, de […]

November legelején esősre fordult az idő. A hírek is mintha megritkultak volna, az emberek, kénytelen-kelletlen szemet hunyva a „vonatos, tankos bevonulás-história” előtt, már-már reménykedni kezdtek, hogy az elért forradalmi vívmányok konszolidációjának az időszaka köszöntött be (Nem ezzel a kifejezéssel éltek ugyan, de valahogyan így értették.)

a színházi világnapra írj valamit Katalinnak. Hát írom. Katalin, ma van a színház világnapja. Emlékszel? Két éve még boldogan ünnepeltél, versben zengtél, magadban ódákat énekeltél rég letűnt, elvesztett színpadodnak – s ma nem emlékeztél, hogy ma van a napja, hogy ma van a Napja! Még nem ment le! Várnak a szuffiták mögött a srácok, a […]

Csak ez az egy kellemetlen nyűg vetett csúf árnyékot a hosszú, gondtalan nyári szünetre, amelynek csaknem három hónapját nagyszüleinél töltötte. Nem mintha nem szeretett volna olvasni – épp ellekezőleg! A helyi napilapot rendszeresen forgatta. Ahogy nagyapja kiolvasott egy lapot, már adta is tovább az unokájának, aki árgus szemmel figyelte a sporthíreket, az időjárásjelentést és péntekenként […]

Csutak István, a Garabonciás együttes Csíkszeredában élő létrehívója jelzi email-üzenetében, hogy „a legfontosabb zenemegosztókon a Markó dalok Hu/Ro változatban elérhetők. „Ha időd, kedved engedi, kérlek, vess egy „pillantást” reájuk, És dicsérd, dicsérd – gátlástalanul, ha szabad kérnem.” Ez utóbbira nincsen szükség, mert a dalok, szövegestől, önmagukért beszélnek. Ilyen pl. az Erdélyi dal / Cântec transilvan […]

ISMERKEDÉS — Tudod, ki volt az én nagyapám? — Nem. — Afrikai utazó. És tudod, hogyan halt meg? Az emberevők ették meg Közép-Afrikában. — Hát te tudod-e, hogy ki volt az én nagyapám? — Nem. — Egy bátor harcos, aki Közép-Afrikában élt. És tudod-e. miben halt meg? — Miben? — Húsmérgezésben. (Evening Star) Színházi Élet, […]

– Apám emlékére – Keresem a kedvenc késem Rozsdafolttal pengeélén, Olyan köszörűvel fenték, Milyen van Goya festményén.

Rovatunkban korábban már bőven foglalkoztunk a nagy magyar Kelet-kutató, az első angol-tibeti szótár megalkotója, Körösi Csoma Sándor (1784-1842) életével, munkásságával és annak megörökítésével. Bemutattuk emlékeit ott is, ahol megfordult (Göttingen, Kalkutta, Dardzsiling) és ott is (Vung Tau), ahol nem járt ugyan, de tisztelik. Azóta újabb „Csoma-trófeákra” találtunk…

A naptár szerint beköszöntött az ősz, de mintha a nyárnak esze-ágában sem lett volna odébbállni. Párafelhőbe burkolózva későbben kelt fel ugyan a Szancsali erdő mögül a nap, és alacsonyabban rótta útját a dombok felett Balázsfalva irányába az égen, de nyári melegéből mintha semmit sem akart volna kihagyni…

Minden hónap tizennyolcadika a születésnapomra emlékeztet. De ma már tizenkilenc. Mi mindig megmondjuk egymásnak a magunkét. Most már az egész világ mondja, a képedbe mondja, tanácsot ad, csak menj a netre fel. Nem maradsz okos tanácsok nélkül, ez nem kerül semmibe, még garanciát sem kell vállalnia, önmagát sem kell vállalnia, azt fest magáról, olyan képet, […]

Előbújik hajnaltájt a Nap, előkecmereg a domb mögül, elnyűtt az arca, mint az Istené, megviselt, gyűrött kártyalap. Rájövök: minden fordulat új főfedőt akaszt az égre, átdolgoznak a semmiségbe, százparancsolat égisze alatt. Ne bántsátok a pogány napokat! Időnként vallatják, felkötik őket – gyötrődnek, aszalódnak – áthúzzák a jövőkép légterét. Forrás: szerző FB-oldala

jaj a kesztyűárus mindig megismer mondja a falut mondja híres szülöttjét előveszi a kesztyűt csak önnek huszonkétezerért

Értem vihart, hajam téptem kenőcs voltam kelevényen,

NYÁR Fejemen a nyár lángkendője lengett, Kasza nem vágott még a fűbe rendet. Csillagviláglón és bársonysötéten Gyermeklánc s búzavirág kelt a réten.

Kétségbeesetten hős akar lenni, az ember. Szegény pára. Belebukik, törvényszerűen, egyszerűen. A sárba * meg akarja írni drámáját, a botrányt a nő, a céda, a feleség, az irigyelt sztár prédák mert többre voltak érdemesek többet érdemeltek volna – mind

Nagyivánt a városka neves ügyvédjeként ismerték, azok közé a rendszerváltás után fényes karriert befutott figurák közé tartozott, akikre igencsak illett az újgazdag jelző. Olyan alak, aki felfele nyal, lefele rúg. Nagy ház, nagy autó: nagy pofa. Egójánál, arroganciájánál csak pénzéhsége volt nagyobb, azt hitte, az ember értéke egyenesen arányos pénztárcájának vastagságával.