Említettem már Ted Anton amerikai újságíró könyvét Culianu professzor haláláról. Ioan Petru Culianu, aki tanárként mesterének, Mircea Eliadénak a katedráját örökölte a Chicagói Egyetemen, negyven éves korában 1990 májusában – máig felderítetlen módon – gyilkosság áldozata lett, fejbelőtték a budin.
Culianu Iaşi-ban született és nevelkedett (felmenői mindkét ágon egyetemi emberek voltak, rektorok is kikerültek közülük), majd 1967-ben a fővárosban a bölcsészet román szakára iratkozott, de olasz szakosként végzett. Ted Anton azt írja, tanárai szerint Culianu a Bukaresti Egyetemen „az utóbbi fél évszázad” legragyogóbb hallgatója volt.
Hogyan látta Bukarestet a jászvárosi fiatalember? Idézek a könyvből: „Bukarestben (Culianu) egyike volt a névteleneknek. Bukarest – amely mind földrajzi, mind kulturális szempontból egyforma távolságra helyezkedik el Isztambultól és Párizstól – koszos volt, zajos és korrupt. Culianu kezdetben a Grozăveşti diákotthonban lakott, amelynek sztálinista típusú egyentoronyblokkjai nagyon hasonlítottak a bronx-i urbanisztikai tervekhez. A szobákat egyenesen a mennyezetből lelógó csupasz villanyégő világította meg. (…) A légszennyeződés és a nedvesség miatt vastag köd ülte meg a várost. Több év múlva Culianu így emlékezett vissza akkori elszigeteltség-érzésére: »Mind a mai napig nem tudom mással magyarázni az ellenállást, de még a közönyt sem, aminek köszönhetően megálltam a helyem a legidegenebb környezetben és megtanultam a legnehezebb idegen nyelveket is, mint azzal a traumával, amit tizenhét évesen éltem meg, amikor Iaşi-ból Bukarestbe költöztem. Ez a tapasztalat kegyetlenebb volt minden másnál.« Később átélte az igazi száműzetés magányát, és teljességgel szokatlan, hogy ennyire egyedül érezte magát egy olyan városban, amely vasúton mindössze hat órányira volt az otthonától.”
A szerző tehát nem egészen érti a megrázkódtatást, amelyet az elsőéves egyetemista érzett a fővárosba érkeztekor. Én, aki abban az évben végeztem az egyetemet, amikor Culianu kezdte, és 1970-ben kerültem Marosvásárhelyről Bukarestbe – értem. Még akkor is, ha A Hét alapítása, megindítása nemcsak kalandot, de befogadó közösséget is jelentett, és még akkor is, ha a főváros lüktető színházi élete, a filmmúzeum és a könyvtárak maradandó szellemi élményeknek voltak a forrásai. Az első elszakadás mindig fájdalmas. Az otthon derűjét, nyugalmát, meghittségét felváltja a készenléti állapot. Az első nagy „elveszett birtok” – az ifjúság. (1997. augusztus 7. / A Hét)

Forrás: Bukaresti élet, képek. Scripta Kiadó, 2001

Az eddigi fejezetek: 

Fekete betűkkel / A Parlamentben – Könyvkaland / Javítják az utcát / Divatbemutató

A kutya vörös / Húsz éve már /  Kórházi képeslapok / Találkoztam Dumnyezóval /

Kis éji zene / A könyvvásáron / Lágytojás, elkésett látomás / 

1. tg:
   2017. február 7. 07:46

   Patapievici írt róla legalább egy könyvet, a Nobel-díjra számító Manea egyik regényének Culianu a fõszereplõje