(Kultikus sci-fi regény)

A SZERETET, IGAZSÁG ÉS RACIONALITÁS PÁRT
TIMUR ENGEL ELNÖK ÉS ANTAL KRISZTIÁN ALELNÖK ÁLTAL KIDOLGOZOTT
PROGRAMJA

1. Minden cselekedetünket a szeretet, igazság és racionalitás együttes elve tükrözi. Tehát egyik sem érvényesülhet a másik rovására: szeretet nélkül racionalitás, racionalitás nélkül szeretet stb.
Szünet. Miután senki sem tiltakozott vagy helyesbített, József testvér fakó hangon folytatta.
– 2. Egyetértünk azzal, hogy a Biblia szent és sérthetetlen, meg abban is, hogy máig sem született ennél figyelemre méltóbb alkotás, így kánoni funkciója mellett akár általános etikai – jogi kódexnek is tekinthető. Egy feltétellel: ha létrehozunk egy, a modern időkhöz alkalmazkodó variánst, és ennek átdolgozott, időszakonként megújuló szövegét iktatjuk törvénybe.
– Protestálok! – süvöltötte Garampi bíboros. – Ha valami szent és sérthetetlen, ahhoz semmilyen értelemben nem nyúlunk.
– No persze, a tabuk, konvenciók, hagyományok… – soroltam ironikusan. – Akkor viszont nincs más út, mint egészen új alapokra fektetni az etikai és jogrendszert. Érthető, nem? Ez az Éden már nem Ádám és Éva Édene, és tiszta agyrém arra kényszeríteni valakit, hogy még az ősközösségi rendszer színvonalát se akarja elérni.
– Tovább! – intett az elnökpápa.
– Pillanat! – sugárzott a pohos, pufók arcú bíboros. – Írnok, légy szíves, tüntesd fel külön mondatban, hogy a szentatya elutasította a Szentírás átdolgozására vonatkozó indítványt!
– Nem utasítottam el – emelte fel a kezét l. Ali fáradtan –, ugyanakkor jóvá sem hagytam semmit sem, vagyis passz, ebben a kérdésben most nem döntünk. Mégis mit képzeltek, itt helyben döntsem el, amin mások évezredek óta kotlanak?
Ledorongoló válasz. Azonnal meg sem tudtam szólalni, a bíborosra sandítva ő se nagyon, amikor meg tudtam volna, József testvér alázatosan folytatta.
– 3. Mint ismeretes, eddig még nem találtak fel olyan rendszert beleértve az ősi és legújabb teokratikus rendszert is, mely létrehozta volna a jólét, béke és kölcsönös megértés államát.
– Protestálok – csattant fel ismét a kardinális. – Elismerem, hogy a történelem folyamán né­ha tévedtünk, lásd a keresztes háborúkat, inkvizíciót, iszlámot stb., így mi sem természetesebb, hogy teo­kratikus jellegű elképzeléseink sem válhattak valóra, de az Éden kivétel. Itt igenis létrejött Isten országa, és máig zavartalanul virágzik. Ennek tagadása blaszfémia, ezért a Szentszék nevében kérem, sőt, követelem, vonják tüstént felelősségre Antal Krisztiánt, a SZIRP alelnökét.
A bizottság egyetértése jeléül ütemesen dobogott.
– Sajnálom – utasította el a kérést őszentsége. – A jelenleg érvényben lévő jog értelmében minden magasabb szintű tárgyalás résztvevői mentelmi jogot élveznek. Csupán arra kérném tisztelt tárgyaló felünket, a jövőben tartózkodjék, az Isten országát és vezető testületét degradáló megjegyzésektől.
Éreztem, láttam, hogy itt mindenki, nagyméltóságú vándortársammal az élen ellenem van. Hát ez elég lesújtó érzés, de távolról sem tört derékba.
– Nem degradálom, csak élek a véleményszabadság jogával. Ha létezik, vagy… nem létezik?
– Kételkedsz benne?
– Jó, tegyük fel, létezik. Akkor, kedves József testvér, kegyeskedj továbbolvasni a programot, hogy az egész világ megtudja, mi a SZIRP véleménye a teokratikus monarchiáról.
– Olvashatom? – kért engedélyt a savószemű az elnöktől.
– Olvasd!
– Bár a jelenlegi édeni rendszer vívmányait senki sem tagadja, le kell szögeznünk, hogy fejlődésében megtorpant, és többé nem képes betölteni társadalmi szerepét. Megoldás? Rá kell bírni az egyházat, vonuljon háttérbe, és ruházza át nála kompetensebb szervekre a hatalmat. Hadd döntsék el maguk az É–2 lakói, kiket látnak szívesen ők egy leendő kormányban.
A bizottság nem hitt a fülének. Bizonyára elhangzott már ebben a teremben nem egy „baráti” jó tanács, megjegyzés, de ilyen kritikát nyilván nem vágtak még eddig a fejükhöz.
– Valamit kihagytál – tette hozzá I. Ali csendesen. – Amit idáig Jézus Krisztus vezetett.
Most megfogott! Ha erre azt mondom: Hogyhogy vezetett? Hát látták-e az Édenben Jézust vagy akár egy angyalt is valaha, erre a sértésre azonnal felfüggesztik a mentelmi jo­gom, és Isten veled Éden, SZIRP, reformok! Ha viszont hallgatok, talán megúszom, ám akkor mit keresek Xanaxban? Eh, egy életem, egy halálom, jöjjön, aminek jönnie kell!
– Hát látták-e az Édenben Jézust vagy akár egy angyalt is valaha?
A kerekasztal felhördült.
– Szentatyám – állt fel a szokásoktól eltérően a pufók arcú bíboros –, meddig kell még hall­gatnunk ennek az eretneknek a programját?
– Nyugalom, testvér, Hitetlen Tamások mindig voltak, ez nem újság, és ők, tudod, csak arra esküsznek, amit látnak, hallanak. Na, idefigyelj, amice! – fordult felém Albi hirtelen. – Szerin­ted a vakok is csak abban hisznek, amit látnak is, mert akkor minden világtalan hitetlen.
Ördöge van a tesónak, másodszor is megfogott!
– Köszönöm. Nincs több kérdésem.
A bizottság és maga őszentsége is diadalmasan mosolygott.
– Én azonban engedelmeddel folytatnám – paprikázott fel őszentsége mosolya.
– Parancsolj! – fintorgott a szentatyává kent űrvándor. – Itt az Édenben bárki szabadon elmondhatja, mit gondol, csak persze civilizált, keresztény hívőhöz méltó formában.
– Egyelőre ne bolygassuk, ki, hogyan, miben hisz, és nézzük a tényeket. Régen, még az em­beri történelem hajnalán minden jelentősebb jelenséget Istenhez kötöttünk. Kitört egy vulkán, vihar, meghasadt a föld alattunk? Isten haragszik ránk. Jó volt a termés, vadászat? Isten megjutalmazott bennünket. Nem tudtunk megérteni, megoldani valamit? Majd Isten megoldja. És valljuk be őszintén, nem is volt olyan rossz érzés arra gondolni, hogy van ott fent egy atyuska, aki mindent megold és értelmez helyettünk. Aztán eltelt néhány évezred, és lassan felnőtt lett a gyerekből. Ennek folyamán jöttünk rá, hogy a mennydörgés egy zivatar során keletkező villám csattanó hangja, mely a levegő hirtelen kitágulásakor keletkezik. Jó termést pedig egyszerűen azért értünk el, mert kedvezőbb volt az időjárás, vagy/és nagyobb hozzáértéssel végeztük a dolgunkat. Szóval okosodtunk, tanultunk. Így jött létre a tudomány. Ettől fogva kezdtük megszokni, honnan honnan várjuk a választ, ha valami nem klappol, végül, de nem utolsósorban, hogy bizony gyakran magunk is segíthetünk magunkon. Talán épp ebből kifolyólag keletkezett az a mondás is, hogy segíts magadon, és Isten is megsegít. Igaz, történelmi tény ez vagy csupán fikció? – emeltem fel a hangomat.
A tanácsteremben még a szívek dobogását is meg lehetett hallani.
– Főtisztelendő bíboros testvér, és ti, mindnyájan, válaszoljatok, kérlek, a kérdésre!
Nem válaszoltak, a példák, adatok maguk helyett beszéltek.
– Tehát tény. Ha viszont tény – halkítottam le ezúttal a hangomat –, mi szükség van Istenre?
Erre a kérdésre már nemcsak a bíboros, hanem az egész bizottság talpra ugrott.
– Te… te nem hiszel a mindenható Atyában – intett Ali a bizottságnak, hogy üljön vissza a helyére.
– Talán igen, talán nem, egy azonban bizonyos: ahány ember, annyi cél, és hidd el, szentatyám, nem minden bárány kívánkozik ugyanabba az akolba, akarom mondani Paradicsomba.
– Hanem hova, vagy van más Paradicsom is?
– Talán van, talán nincs, nagy ám ez az univerzum, csak körül kell nézni benne, elnök úr.
– Hát nézzetek, és mondjátok meg nekem is, mit láttok! Te például mit láttál?
Elég rosszízű kérdés volt, és bizony nem idézett fel bennem semmiféle kellemes emléket.
– Megmondjam? Port, gázt, hol tűzben égő, hol kihunyó csillagot, köröskörül hideg és síri sötétség, melyben nyoma sincs az életnek – villantotta fel Ali azokat a képeket, melyeket űrmigráns létére maga is számtalanszor láthatott. – Én a helyedben hálát adnék Istennek, hogy megkönyörült rajtam, és átemelt ebből a lélektelen, veszélyes világból egy jól védett, meleg fészekbe.
– Aha, jól védett, más szóval emiatt nem lehet rajta se ki-, se bejárni. Így persze érthető, mi­ért nem tud rólunk senki sem, és mi magunk sem vethetjük meg soha egy bolygón sem a lábun­kat.
– Valamit valamiért. Sajnos a biztonságnak is ára van.
– Hogyne, a szabadság – fojtogatta valami a torkomat, és elhagyott, hűséges robotjaimra gon­doltam, akiktől még el sem tudtam búcsúzni.
Be szívesen behoztam volna ide őket is, ha nincs ez a védőpajzs, amin át már csak a gondolat repülhet.
– Kemény dió! Talán meg sem érteném, ha nem tévelyegtem volna minden remény és cél nélkül magam is a kozmoszban. De azt már tényleg nem értem, miért hirdetitek úton-útfélen, hogy az Édenben mindenki éppoly halhatatlan, mint a Teremtő – remegett meg a hangom előre sejtve mekkora kavarodást keltek majd ezzel a kérdéssel.
Ali szemébe furcsa fény villant, de türtőztette magát, és úgy tett (legalábbis én így láttam), mint aki nem hallja, mit habogok.
– Van még valami azon a papíron? József testvér, hány pontból áll a SZIRP programja?
– Ötvenből.
– Akkor folytasd, de szaporán, hogy legalább a felét meg tudjuk még ma beszélni!
– Igenis, szentatyám. 4. Legyen az új államformánk neve: parlamentáris köztársaság (ismertetésével külön brosúrában foglalkozunk), melynek középpontjában bolygónk laicizálása áll. Ezzel hivatalosan is megszűnik az egyház vezető szerepe. Laicizáljuk a hivatalokat, iskolákat, prioritást kap az ipar, technika, tudományos kutatómunka, végül felállítjuk az édeni történelem első, legkorszerűbb fegyverekkel ellátott karhatalmi szervezetét. Így biztosíthatjuk – csuklott el József testvér hangja a belső feszültségtől – az É-2 rendjét, védelmét fölöslegessé téve ezáltal az Édent védő sugárpajzs használatát. És ha nincs sugárpajzs, beindulhat a univerzum kutatása, a turizmus, a bolygóközi utazás…
– Nem! – fogyott ki türelméből az exvándor.
– Soha – kontrázott a bizottság.
– Az egyház olyan szervezet, mely nélkül a társadalom az anarchia, erkölcstelenség és hatalmi ambíciók mocsarába süllyedne – hadonászott a szentatya. – Erre tehát szük­ség van. Ami az Éden technikai színvonalát illeti, nyugodtan kijelenthetem, hogy szükségleteinknek messzemenően eleget tesz, további fejlesztése tehát irreleváns. A rendőrség és hadsereg felállítása úgyszintén. Feltételezem, hogy ezt az agyrémet maga Hitler ültette az agyadba. Hát nem, tisztelt Antal Krisztián úr! Isten királyságában sohasem létezett erőszak, ergo katona, zsaru sem, és nem is lesz mindaddig, amíg az Ő nevében kormányozzuk a világot.
A kizárólag klerikális méltóságból verbuvált bizottság percekig tapsolt az elnöknek.
Milyen magabiztosak a főtisztelendő uraságok! De majd elveszem én mindjárt a kedvüket.
– Meggyőző válasz. Már csak arra lennék kíváncsi, miért hirdetitek úton-útfélen, hogy az Édenben mindenki örök életű?
A teremben hirtelen újfent megfagyott a levegő.
– Mert az, amice – halványodott el a szentatya. – Már megint micsoda kérdés ez? Van még ehhez hasonló kérdés a tarsolyodban?
– Hogyne, nézzük csak! Te mint ennek az akolnak legfőbb pásztora, nyilván tudod, mi az igazság az Éden világításával és fűtésével kapcsolatban, egyáltalán mi hajtja az É–2-t, amióta Napunk fekete törpévé változott.
– Protestálok! – rikácsolta Garampi bíboros. – A kérdés olyan égbekiáltó szentségtörés, hogy javaslom, ítéljük ezt az eretneket itt helyben máglyára.
– Egy halhatatlant? – mosolyogtam; most én fogtam meg egy pupákot. – Hát ez fölötte érdekes. Szentatyám, tisztelt főtisztelendő testvérek, kérlek, áruljátok már el nekem is, hogy lehet egy halhatatlant máglyahalálra ítélni?
l. Ali válasz helyett lehunyta a szemét és hallgatott.
– Testvérek, hagyjatok, kérlek, magunkra! – szólalt meg végül csendesen.
– De szentatyám, ez az alak veszélyes lázadó, hogy hagyhatnánk téged vele egyedül? – sápadt el a bíboros.
– Ne aggódjatok, ha az Úr velem van, ki lehet ellenem?
A bizottság kiaraszolt a teremből.
– Mondd, amice, mit akarsz te tulajdonképp elérni?
– Ennél mi sem egyszerűbb: tárgyalni, megegyezni mint a SZIRP megalapítója és elnöke.
– Vagy eltenni láb alól az elnököt, miután valamiképp rájöttél, hogy életünk utolsó stációjába érkeztünk.
– Mi… mit beszélsz? Én? De, testvérem, hogy feltételezhetsz ilyesmit egy földidtől?
– Nono, láttam én már karón varjút. Még szerencse, hogy barátaimon kívül csak a szobromat ismerik, különben már réges-rég Lucifer mellett csücsülnék a Seólban.
– Hogy gyűlölik a hozzánk hasonló törpiket, elég régóta gyanítom, de hogy ennyire, ráadásul az Édenben… Nem is értem, hogy választhattak meg pápának.
– Hosszú sora van ennek, ámde mit számít, különösen, hogy úgyis mindjárt lelősz, megfojtasz vagy ilyesmi. Na, mi lesz? Nem látom a pisztolyod.
– Ezt most úgy mondod, mintha valóban látni szeretnéd. Szegény Albika, miért akarsz te min­denáron meghalni?
– Nem akarok, csak elfáradtam, megvénültem – hunyta le a szemét újra Bercike. – Nem, nem testileg. Fizikailag még mindig fitt vagyok. Hanem a lelkem… – nézett maga elé fásultan.
Ez aztán a 3600-os fokos fordulat! Pár perccel előbb még azt hittem, kirúgnak az Édenből, most meg nekem kell lelket öntenem bolygónk leghatalmasabb urába.
– Tehetek érted valamit?
– Értem semmit, az Édenért talán. Mégpedig nem is keveset – emelte rám tekintetét ébredező reménnyel.
A macska rúgja meg ezt a papocskát! Most sajnáljam, higgyek neki, vagy nevessek a szemébe?
– Az Édenért? Na, ez már túl nagy falat lenne egy csiribiri mutánsnak. Meg is akadna rögtön a torkomon. Csak nem képzeled, hogy ott, ahol te megbuktál, én bármit is elérjek?
– Nem egyedül, ketten, együttes erővel. Meglátásom szerint te sem vagy ezen a boly­gón akárki. Fogalmam sincs, hogy csináltad, de úgy látszik, immár egyetlen szavadra milliók fognának fegyvert, ha akarnád. Ez pedig nem semmi, ezért ha megegyezhetnénk valahogy…
– Ismerős szöveg, de csak szöveg, frázisok, amibe, úgy tűnik, még a máglyahalál is belefér.
– Dehogy fér, ez csak a bizottság opiniója. Kérlek, nézd el nekik, nem tudják, mit beszélnek. Itt egy a lényeg: a szövetség, melynek révén talán sikerül megjavítanunk, ami elromlott.
– Ó, hát mégis elromlott?
– El. Pontosan úgy, ahogy jelezted: hol érdektelenség, hol hitetlenség, gyűlölet lopódzott a szívekbe. Az emberek többsége elfordult Istentől, Isten pedig mitőlünk. Annyira, hogy egyesek már abban sem hisznek, hogy létezik. Pedig létezik, ott szomorkodik Jézussal és az angya­lokkal az egekben, amiért a fiai, lányai megtagadták Atyjukat.
Súlyos szavak. Csak az a kérdés, mennyiben őszinte, továbbá miért nem nyilatkozott az egész plénum előtt is ilyen bátran, őszintén.
– Hát, Bercikém, megengeded, hogy így hívjalak, nemcsak megleptél, de jócskán össze is za­vartál. Ezek szerint elfogadod a programunkat?
Ali ajka megrándult.
– Mielőtt erre válaszolnék, tekintsd át, kérlek, ezt a filmválogatást! Válogatás indul!
Alig mondta ki, szemem előtt megelevenedett a történelem Jézus születésétől a világ istentagadóvá válásáig. Mondanom sem kell, hogy a néhol Eisenstein-szerű jelenetek végig az egy­ház áldásos tevékenységét dicsérték.
– Ilyen élet volt a Földön, amíg az emberek hittek Istenben – összegezte a látottakat. – Most pedig nézzük meg, amikor már nem hittek.
Ami ezután következett, túlszárnyalt minden rémálmot. Háborúk, vér, szenvedés, ember által okozott természeti katasztrófák képei váltogatták egymást őrült iramban. Végül, amikor már az egész bolygó romba dőlt, felégett, láttam a Földet is meghalni.
– Elég, elég! – takartam el a szememet.
– Most már megérted, miért van szükség az egyházra, és milyen lavinát indítottatok el eddig is az Édenben? Tudod, mit? Pihenjünk! – ajánlotta, miután hiába várt a válaszra. – Egyelőre felejtsük el ezt a szerencsétlen programot, és sétáljunk egyet a városban!
Beugrottunk egy ütött-kopott tragacsba, és minden nevezetes helyet megnéztünk magunknak. De csak a kocsiból, nehogy felismerjenek bennünket. A biztonsági személyzet a távolból követett.

(A folytatást jövő vasárnap olvashatják)

Előzmények: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész 5. rész ,6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész, 15. rész, 16. rész, 17. rész, 18. rész, 19. rész, 20. rész, 21. rész  22. rész