disszonancia
1999. VIII. 11.


a fedetlenül sütkérező lány
napfogyatkozáskor
fázósan eltakarta magát Tovább »

Fotelből nézve is iszonyatos a háború, megváltoztatja
a lélek földrajzát, harag-folyók támadnak ott, ahol eddig
béke-tavakban lubickolt felnőtt, gyerek, elsivatagosodnak,
skorpiók tanyájává válnak a madárdalos ligetek,
szögesdróttá gabalyodnak a fehér kerítések, gépfegyverré,
rakétavetővé, vákuumbombává, ágyúvá a puszta vélemény,
golyóvá, ágyú- s rakétatöltelékké a csőlátásba gyömöszölt szó,
füstös harcmezővé saját lelked is, hiába hajtogatod, Tovább »

nincs több út
nincs több megalkuvás

örömkitörések
belsőfogyatkozások

csend
hiány
üres lettem
üres lettél

végállomás Tovább »

Elszállt valami a fejük fölött.
– Galamb? – kérdi Vadmalac.
– Vagy egy rakéta? – füzi a komája tovább a sort. – Bomba. Atom… Putyin, ugye, nem nyugszik. -Gondoltad volna – teszi fel Vadmalac a kérdést. – Mert annyi minden volt már az életünkben. Gagarin, ufók…
– Egy velociraptor – kockáztatja meg Kismalac.
– Velo, igen – zárja le Vadmalac a találgatósdit.

Forrás: szerző FB-oldala

Langymeleg sárban,
ökrök, bivalyok gyalogútján,
agyagos földből
nőtt ki a lábam.
Csípők hullámoztak a talpam alatt. Tovább »

Az én falumban óriási hagyományai vannak az interaktív, humán találkozóknak. Amikor például Magyari Pista és az én apám találkoztak, soha nem mentek el egymás mellett szótlanul. Megfigyeltem, Magyari Pista mindig megelőzte az én apámat az interaktív, humán cselekedetével. Már jó messziről megkérdezte apámtól, na, hogy vagy Ferenc? Amikor közel kerültek egymáshoz, valami régi, megszokott, interaktív és humán mozdulattal kezet is fogtak egymással. És az én apám azt mondta Magyari Pistának, hát megvolnék, te, Pista. Ahogy lehet. Hát te, miképpen vagy, Pista? Erre Magyari Pista elmondta apámnak, miképpen van. És apám interaktív és humán módon azt szokta válaszolni, hogy ő is olyanformán van, mint Magyari Pista. Valóságos szociálpedagógusok voltak ők ketten. Bátorították, türelemre és kitartásra buzdították egymást. Hogy a reménységet soha föl ne adják. Télen, ha nagy hidegek voltak, azt mondták, egyszer csak vége lesz ezeknek a nagy hidegeknek. Nyáron a nagy melegek végét jósolták. Ha sokáig esett az eső, vagy nem akart szűnni a hóhullás, interaktív előrelátással megjósolták, egyszer vége lesz ennek is. Mindig élt bennük valami szép és megtartó reménység. Tovább »

Volt egyszer egy Kíváncsiak Klubja (4.)

13. Igaz történetet dolgozott-e föl Mikszáth a Fekete városban?

Mikszáth erre a családtörténeti legendára a 48-as Görgey Arthur testvérének, Istvánnak A Görgey nemzetség története című munkájában bukkant rá. Afféle familiáris mendemonda ez. Maga az író így vélekedett:

„Ez a történet alkalmasint csak mese, legfeljebb cseppnyi igaz mag lehet benne… Nem valamely család igaz történetét akartam papírra tenni, hanem egy kornak az igazi levegőjét. Azt akartam, hogy az olvasó visszaringatva érezze magát abba a korba. A család igazi története közömbös az író előtt, még maga a történelem is. Shakespeare nagy történelmi drámáiban nevetséges volna történelmet keresni. De azért becsesebbek az emberiségnek, mint a legszabatosabb történelmi tények…”

A fekete város bonyodalmait a lőcsei bíró vérének földszerző joga indítja el. A kérdés, hogy valóban volt-e, és ha igen, hol található efféle törvény a Corpus Jurisban? Mikszáth ez ügyben Róbert Károly idejére hivatkozik. Tény, hogy Róbert Károlynak a királyi hatalom megszilárdítása érdekében meg kellett törnie az interregnum idejében kiskirályként élő főurak, az oligarchák önkényuralmát. Ezek közül a trencsényi Csák Máté volt a leghatalmasabb. A király hadai 1312-ben ütköztek meg Csák seregével, Rozgony mellett. A csata eldöntésében nagy szerepe volt a szepességi szászoknak, akik Görgey Istvánnak és Görgey Arnoldnak, a szászok grófjának vezetése alatt a király oldalán küzdöttek. Ezt a történelmileg hiteles adalékot fejlesztette tovább az írói fantázia, mert a lőcsei bíró vérének földszerző jogáról és az ezt kiküzdő Jób nevű bíróról mit sem tudnak a kútfők… Tovább »

Haza mennék
– örökös készülődés –
de hova? hova?
Anyám, ki várna,
már csak könny
a lélek-előszobában.
Oda kopogok be néha
s átölelem itthonról,
szorongva.

2022. április 27.

Despota / Despot

Szeretnék a koponyájában lakozni,
Nem csupán azért,
Mert szimpla jelenlétem ott
Garancia lenne arra, hogy
Felfordul,
De azért is, mivel ez a zarándoklat
A tett színhelyére
Lehet, hogy megértetne velem
Valamit,
Amibe beleőrülnék
Egész biztosan – Tovább »

Reggel indultunk s délután értünk Lőcsére. Még aznap tovább akartunk utazni, de a város minden lova – még a postamester is – szántani volt. Ennélfogva a nap hátralevő részét a vén Lőcsébe kelle töltenünk, melyben igen sok szép fiatal leányzó szívecskéje dobog … de nem a magyar nyelvért, s ezért, bármi szépek, nem méltók, hogy róluk többet szóljak. Amelyik leány nekem tetszeni akar, magyar legyen az lelkestül-testestül, különben zsebkendőjét sem emelem fel a földről, ha leesik; de az igaz magyar leányért… oh, azért mindent megtennék, amit csak hősi elszántság tehet… még meg is házasodnám. Tovább »

József Attila verseinek, egész költészetének a romániai magyar folyóiratokban való fogadtatásáról és az itteni első közlésekről több ízben írtak már (Pataki Bálint: Az egykori romániai magyar folyóiratok és József Attila, Utunk, 1958. 48. sz.; Láng Gusztáv–Jancsik Pál: József Attila és a Korunk, Korunk, 1962. 1468. 1.; Mózes Huba: „Majd a szabadság békessége is eljön…”, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1970., továbbá Pomogáts Béla: Kuncz Aladár az Ellenzék szerkesztőségében, Korunk, 1968. 1206. l.), mégis vannak ezzel kapcsolatban még tisztázatlan vagy hibásan megítélt kérdések, amelyekre vissza kell térnünk. Tovább »

NÉMA FELESÉGEK

(Benkő Gyula tanárról, Áprily Lajos barátjáról)
Egyszer Szarvas mellett, a Körös partján táboroztunk véle, s ott történt, hogy áhítatosan felemelt a fűről valami fehéres, nyálkás, nyúlós micsodát: „Látjátok, fiúk, ez a kabóca; a hímje furcsa hangot ad, a nőstény viszont merőben szótalan; róluk mondotta Arisztotelész: »Boldogok a kabócák, mert az ő feleségeik némák.«”

Kovács Sándor Iván
Tiszatáj, 1969 Tovább »

Bár ott ülnék most Veled
A bőrfoteles székben,
S néznénk a plazmatévében
Egy olyan házi receptet, krémest. Tovább »

Ha megértjük az időtlenséget
Amiben pillanatok vagyunk
Ha elfogadjuk, hogy mégis
Eleget éltünk a földön
És az ég is fölénk terült
De végül kifáradunk Tovább »

Ha nincs hitünk,
elveszíthetjük
szívünket is,
és fájni fog
a mindennapok
ránktapadó gondja – Tovább »

                                    A nyolcvanéves Gálfalvi Györgynek



Az úszásról fogok beszélni ismét. Hiszen
úgy jártál-keltél Marosvásárhely főterén is,
mintha úsznál. Széles karcsapásokkal,

miközben szétnyílt előtted a város sűrű,
keserű levegője, és a hullámzás ide-oda
lökte a magnóliák hatalmas, rózsaszínű
szirmait. Aztán megnyugodtak, amikor már Tovább »

Volt egyszer egy Kíváncsiak Klubja (3)

9.Hullhat-e az égből manna?

Mennyit keresett Petőfi a verseivel?

Móra Ferencet idézzük; Petőfi születésének 100. évfordulóján írta a következőket:

„Én összeszedegettem, amennyire módomban állt, melyik könyvéért milyen honoráriumot kapott Petőfi. Az első verseskönyve az volt, amelyikre Tóth Gáspár szabómester a 60 forint előleget adta. Ezt 1000 példányban nyomta ki az Egyetemi Nyomda 219 pengő és 6 krajcárért; egy példány ára l forint volt. A második kötet ára l forint 12 krajcár volt, ezért 300 forintot kapott. Tovább »

Azt nem tudom, hogy mikor lesz a világvége, de a hangulat már megvan hozzá! jd

Forrás: szerző FB-oldala