Hol van az Isten a háborúban,
miközben elállatiasul az ember,
kivetkőzik önmagából, üt, harap, erőszakol,
s miközben kilátástalaul menekül
romba dőlt otthonából, életéből az ártatlan? Tovább »

Félelem, remény váltja egymást
Észrevétlenül napszakok múlnak
Múltunk lapozom, nem teszek mást
Áttetsző évek egymásra hullnak. Tovább »

– Most akkor sírok vagy nevetek? – kérdezi Vadmalac magától.
Úgy tudta, nevetni akar, de akkor mi az a kanyar az érzelmeiben, amitől a könnye majd kicsordul. Illetve hát éppen azért nem csordul ki, mert ”derékban” – mintha egy vízcsap lenne – megtörik.
Valami olyat érez, hogy: várakozó állapotban van.
Nohát! Tovább »

Hartmann János tanulmányából:

Petőfi királya a nyugtalan vándor-bohémeknek, kiben a Tinódiak, Balassik kósza ösztöne újra éledt. »Költeményeinek keletéből meg lehetne tanulni Magyarország földrajzát!» Innen van, hogy szereti mindazt, amiben bármely elemét találja fel e kóbor kedvnek, hányt-vetett szabad életnek. Barabás cigányait vonzón rajzolja s szeretettel hevül a betyárromantikáért. Gyakran megüdvözli a vándorfelhőket, („lelki rokonait«, melyek mindig új s új alakot váltanak.
Részvéttel nézi a fázó, éhező farkasokat, de megnyugtatja, hogy szabadok. Szinte haragszik a Tisza-szabályozásért, mely szárnyát szegte a folyó regényes kalandozásainak. Még az Erdei lak népének életében is megérzi a szabadságtiszta levegőjét. Ezzel szemben a nyárspolgári erényeket természetesen nem tartja nagy tiszteletben.
A takarékosságot csak „pénz fogyatán« fogadja meg; mikor pénze jön: »hegyen-völgyön lakodalom«. A türelem a »szamarak s birkák dicső erénye«; a rendes élet megölné: költő, tehát »költőileg kell végig rohannia az életúton«…. A józanságot annyira prózainak tartja, hogy ha már életben nem lehetett, költeményeiben kellett korhellyé válnia. Ha nem csalódunk, Tompával történt meghasonlásának egyebeken kívül lélektani oka is éppen az, hogy több nyárspolgári vonásra bukkant a nyugodt életű költőben.
»Aki Gömörben jár, el ne mulassza Murány omladékait megnézni, de magával ne vigye Tompa Mihályt, mert ő aludni fog és hortyogni, aludni és hortyogni . . . „

Tovább »

Elvérzik-e a nemzetállam a modernizáció dilemmái közt?


Éppen negyedszázada, hogy az Editura Enciclopedică kiadásában színes és impozáns kötet jelent meg az Archivele Nationale ale Romanei anyagából Romănia. Evoluţie în Timp şi Spaţiu címen. A kétszáz oldalas kiadvány román, angol és francia nyelvű ismertetőt ad a nemzetfejlődés román építményéről, táblázatokkal és fejezetekkel kiemelve a jeles dátumokat, helyszíneket egy bevezető fejezetben (Ioan Scurtu áttekintésével, 5-23. old.), amit azután százhetven oldal, sokszor színes képekkel illusztrált, szövegekkel és levéltári dokumentumokkal gazdagított anyaga követ, első neolitikus őskövektől és királyok pecsétjeitől 1991-ig, ahol a látkép szerint ez a civilizáció újabb szakaszba lépő, teret és időt egyaránt a fejlődés fókuszába állító nekiveselkedés felé gazdagodik. Nos, a kiadvány párhuzamba állítása (talán a legtöbb mai olvasója szerint is) annyiban indokolt, amennyit a történelem képzet-rajzolt-illusztrált ívébe a közlő szándék éppen ekként honosít, avagy hát éppen a kontraszt révén, mely a nemzetformálódás evidenciájának és szükségképpeni (nemzeti levéltárban nemzeti fejlődést okkal illusztráló) változóinak éppen azt a célokságot teszi meg, mely önigazolásra elegendő. Talán nem is kell egyetlen nemzetnek sem kevesebb öntörténeti összkép, ha sikeréről, megmaradásáról, harcairól, eredményeiről eshet szó – s ebben nem a román a kivétel, hanem az éppen ellenkezője lenne az (francia vagy maláj, tibeti vagy svájci, dél-afrikai vagy írországi önreprezentációtól sem várhatnánk mást!). Tovább »

— Igaaa-
ZODJ!
Átfut a gonosz törpe,
testből testbe inkarnálódik.

Budapest, 2022. IV. 22.

A férfi megérkezik.
A nő széken ül, ölében gyűrődő ruhájának redőit simogatja.
A kupolateremben erősödik a dobogás. Félhomály van.
Megdermed a cukorszirup. Mi lesz most?
Az ezerszer elképzelthez képest minden más.
Mindig így van. Tovább »

A felhőkön laknék olykor,
bolyhos pamlagukon elüldögélnék,
ledőlnék a világ tetejére,
és nem látnám a világot,
talán ez vonz a leginkább,
olykor integetnék azoknak,
akik éppen arra szállnak, amerre én lakom,
elgondolnám, nahát, ez az ő életük,
leszelfiznek, és elmesélik,
láttam egy angyalt, képzeld,
Deményhez hasonlított.

Forrás: szerző FB-oldala

a génhibás almafa
elfelejtette a virágzást
viszont megtanult járni
repülni – hegyeket mászott
majd űrképeket készített
a gyilkos ózonlyukakról; Tovább »

ha feltámadna – sóhajt egy lélek
hát feltámadt – szól neki másik
de én nem rá, enyémre nézek
úgy tiéd ő, ahogy az enyészet
hisz sóhaját meg se hallottad
aki belőle feltámad majd
tán meg se ismered
de a resurrexit tertia die
igaz volt igaz ma s igaz mindig Tovább »

Földön fekszem
Kilencèves vagyok
Zöld szemem
Kigyúl lángot
Vet kièg
Ahogy egyszer
Majd a nap Tovább »

Hetven éve, 1952. február 6-án halt meg VI. György, a nemzeti hősként tisztelt, rendkívül népszerű angol király, aki legyőzve dadogását a II. világháború alatt rádióbeszédeivel tartotta a lelket honfitársaiban.

Sokadszorra néztem meg A király beszédét, a kiváló angol filmet; most éppen egy román tévében, feliratozással. Korábban az iniciatikus barátságtörténet ragadott meg VI. György és logopédusa, az ausztrál Lionel Logue között, a film kiváló forgatókönyve – úgy általában minden. Most arra kaptam fel a fejemet, amikor – még jóval az 1939-es hadüzenet előtt – a király valami olyasmit mond, el nem tudta volna képzelni, hogy Hitler annyira becstelen.

Minél hatalmasabb a becstelen ember, annál inkább az Emberben csalódunk, amikor benne csalódunk. Az Emberben, vagyis minden emberben, nem is csak azokban, akik hatalomra juttatták és megtűrték ott, eltűrik a becstelenségét.

Az ujhet.com honlapon teljes terjedelmében olvashatjuk a szerző esszéjét, a királyi beszédet magát  az ominózus film nyomán.

BAJOR ANDOR: Bálint katona balladája

A közép-kelet-európai térség egy ik legjellemzőbb irodalmi dokumentumával ismerkedhet meg most az olvasó. Bálint katona balladája sokunk balladája. Bajor novellájához nem szükséges élőbeszéd a kézirat története viszont megérdemel egy szerkesztői jegyzetet.
Közel két évtizeddel ezelőtt akartuk megjelentetni a Korunkban Bajornak ezt az írását, de mint annyiszor, a szemfüles cenzor közbeszó lt; a levente történetét elértette , és meghozta, közölte a szigorú döntést: se itt, se másutt, se most, se semmikor!
A „m ié rt? “ kérdésre természetesen nem adott választ — utóvégre már ő is megtanultatta a Bálint katona balladáját… (K.L.)

Tovább »

Megállít valaki az utcán, akit látásból már ismertem. Megállít és azt kérdezi tőlem, Jánosról mi a véleményem. – Elég sok Jánost ismerek, melyikre tetszik gondolni,– érdeklődtem. – Hogyhogy melyik Jánosra, amikor igazi János csak egy van. A többi János csak Jani, vagy Jankó, nem is érdemes velük foglalkozni. Az igazi János érdekelne engem, az a János, aki előkelő helyen van benne a Bibliában, pedig olyan sületlenségeket állít, amiket ép ésszel nem lehet fölfogni. Példának okáért azt mondja ez a János, hogy „Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige.” Maga ezt föl tudja fogi? Mert szerintem kezdetben nem az Ige volt, hanem a szempont, ami szerint az Igét meg lehet fogalmazni. Az nem lehet, hogy ez a János csak gondol valamit és azt hányaveti módon odavágja az emberiség szemébe, hogy csak törje rajta a fejét az idők végezetéig. Szerintem a világon mindent, de mindent valamilyen szempont szerint szoktunk cselekedni. Most azon akadtam fenn, hogy ha már kezdetben megvolt az Ige és az Ige Istennél volt, akkor hogy lehetett az Ige maga az Isten? Mert ha mondjuk, én vagyok az Isten, és az Ige is én vagyok, akkor miért hordozom magammal az Igét? Mutasson nekem egy embert, aki ezt érti és meg tudja nekem magyarázni! Magának mi a véleménye erről a Jánosról? Legalább ő értette azt, amit kijelentett? Tovább »

Józan unalom
és józan indulat közt
míly rövid az út.

Forrás: szerző FB-oldala

Rendhagyó és ugyancsak nagyszabású kiállítás nyílt tegnap, csütörtökön este Csíkszeredában a Szakszervezeti Művelődési Házban, vagy ahogyan manapság nevezik, a Művészetek Házában.

A Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor tekintett vissza fennállásának, illetve folyamatos munkájának tizenhét esztendejére egy olyan válogatással, amely jól körvonalazza mindazokat a törekvéseket, amelyek nem csupán a régió, hanem jóval szélesebb összefüggésben az ország, sőt adott tekintetben Európa valamint más földrészek képzőművészeti életét jellemzik. Tovább »

Még csak azt sem tudom, hogy Kanada melyik utcában van.

(Al Capone)
*
A pont vonal szeretne lenni.
A vonal háromszög.
De mire vágyjon a kör?

(Georg Petz) Tovább »

A koma belesápadt Vadmalac igazába. Mert érezte, hogy úgy van, ahogy mentora hiszi. Ő még kikelve magából magyarázta, hol tértek el “azok” a törvénytől, mire Vadmalac nyugodtan, él nélkül közölte vele, hogy azok a törvények írva vannak, de a valóságban az íratlanok érvényesülnek.
– Akkor melyik a valóság? Kettő van belőle?
– Kezdesz megokosodni, komám, bíztatta meg kollégáját Vadmalac, mindenesetre jó úton haladsz.
Ezt mondta, majd folytatta a sörtefésülést. Ahogy szokta.

Forrás: szerző FB-oldala