marhavagonban tömörülnek így
miután utolsót kattant a zár
s a plomba is a helyére került,
sok-sok dióbél szorong, mézben nyakig Tovább »

Attila arra gondolt, hazautazik a hétvégén, az első adventi vasárnapot amúgy is így tervezte, és beszél a szüleivel. Megpróbálja felkészíteni őket. Ami Gajdost illeti, abban maradtak, hogy Judit meghívja a szüleit adventi vacsorára, ahol mindent elmond. Attila nélkül. Mindketten azt gondolták, jobb lesz így. Judit azért, mert ismerte az anyját. Attila pedig nem akarta látni, hogyan reagál első meglepetésében Gajdos, akit nagyra tartott. Marad egy kis ideje emészteni a dolgot, mielőtt hétfőn találkoznak az irodában. Tovább »

tipikus nő, szoktuk mondani
de ilyen nincs
mindegyik más
egy közös vonásuk van
mindegyik arra a leghiúbb
amiről nem tehet Tovább »

Húsz éves vagy csupán
és első terhességed amelyet testedben hordasz: egy bomba.
Bő ruhád alatt viseled dinamit-terhedet,
fémrepesz-darabokkal teletömve lépkedel át a piacon
ketyegsz az emberek között – te Andalib Takataka. Tovább »

ezt a sárszobrászt
örökké imádnunk kell
művészete él

Budapest, 2021. IX. 12. Tovább »

Tél 1.

A repkényen megül a kásás hó
apró kucsmák a levelek hasán,
egy srác toporog vászoncipőben
az utca túloldalán
és vár
hintázik a teste,
fekete garbós tánctanár az este,
a pillanat körbezár. Tovább »

Nekünk Csernobilkor is suliba kellett menni,
és maszk sem kellett,
nekünk karszámunk volt, mint valami lágerben,
de úgy is jó volt, Tovább »

Epstein a matek tanárom
abban lelte a kedvét gyakorta
hogy kiszólított a táblához
és tudomásomra hozta hogy a fejem csak a kalap hordására jó
és egy madár az én agyammal
biztosan csak hátrafelé tudna repülni
a végén a helyemre küldött és azt tanácsolta menjek libapásztornak.

Most hogy a tanárom jóslata óta évek múltak el
és ahányszor a pálmafa alatt állva
legeltetem szemeimet három szép ludamon
arra gondolok hogy a matek tanárom csakugyan a jövőbe látott
és beteljesedtek próféciái.

Mert ma sem boldogít semmi jobban annál
ha elmerengnek szemeim a ludakon
amikor rávetik magukat az elébük dobott kenyérmorzsára
boldogan mozgatva jobbra-balra piciny érzéki farkincájukat
vagy ahogy magasba nyújtott
egyenes nyakkal karcsú testtel
egy pillanatra mozdulatlanná válnak
ha slaggal rájuk locsolom
a tiszta gyöngy-vizet
ilyenkor távoli végtelen tavakra gondolnak bizonyára.

Azóta az én matek tanárom is jobblétre szenderült
a matekpéldáival egyetemben
amelyeket én sehogy se tudtam megoldani.
Mi tagadás: a divatos kalapok nekem ma is tetszenek
és alkonyatkor amikor a madarak fészkeikre szállnak a fákon
a tekintetem azt az egyet keresi köztük amelyik hátrafelé röpül.

*

Riri Sylvia Manor és Ioana Ieronim román fordítása alapján magyarra átültette: Bartha György

Amos Oz írta a szerzőről: »Versei tudnak mesélni és énekelni is. Meg táncolni. Szeretem a bennük rejlő meglepetést, a finom és pontos bánatot, azt a titkos képességet, amellyel hagyja, hogy
ezt a bánatot elhalványítsa valamilyen rejtett öröm… Agi Mishol csodálatos költő. »

Arra ébredt, hogy dühöng a vihar. A szél elszabadult a parton, felkapta az ott lévő tárgyakat, asztalokat, székeke t- és valami hangosan, ijesztően nekiütődött a stégnek. Megélénkült a folyosó, látta, emberek rohannak ki elkapni, amit el lehet. Gyorsan magára húzott egy pólót, és szaladt ő is utánuk. Szinte rögtön bőrig ázott, és kegyetlenül fázott a szélben. Az ütemes, ijesztő hang egy odatévedt, elszabadult vízi bicikli stéghez verődő hangja volt, és két férfi már birkózott a feladattal, hogy kihúzza a partra, de nem sikerült. Attila csatlakozott hozzájuk. Tovább »

Sosem láttunk ovális fekete lyukat.
Oldalnézetből.
Mert oldalnézete a fekete lyuknak,
az csak ovális lehet, nem fekete gömb.
Eddig mindig merőlegesen láttunk rá. Tovább »

Kisgyerekkoromban úgy hittem, amikor fogy a Hold, az ott élők leesnek róla, amikor pedig egyre nagyobb, visszamásznak mert van újra hova. Teliholdkor voltam nyugodt, mert akkor nem potyogtak szegények. Sajnáltam ezért őket. Nem tudom, kiket, a Holdlakókat. Aztán idővel rájöttem, hogy az élet is ilyen. Mindig vannak talajok, amelyek elfogynak vagy kicsúsznak alólunk és helyek, élethelyzetek, ahova visszakapaszkodhatunk. Egy körforgás az egész. Lepotyogunk a Holdunkról, majd visszamászunk.
Akkor is, ha vannak Holdlakók, akik röhögnek rajtunk … mert közben ugye erre is rájöttem. (hm)

Átgyalogolnak a népek
két megváltás között
az életvonalon.

Tovább »

úgy tervezték hogy a toronyház
lépegessen le magába
nehogy felboruljon
leütve még egy pár sakkfigura-házat
de így magába lépegetve
kifeszült az idő
és minden lakója
tudta hogy bent reked
magas vérpaddá aljasodott
a mérnöki körültekintés

Budapest, 2021. IX. 13.

mesét mondok – de igaz
evett a tudás fájáról az asszony
nem lett tőle boldogabb
ahányszor férjére nézett
elfogta a keserűség Tovább »

Rendhagyó eseményre került sor szombaton, szeptember 11-én a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám művelődési házban. Magyar és japán szervezők kínáltak egész napos programot azoknak, akik érdeklődnek e távolkeleti ország kultúrája, szokásai, hagyományos szertartásai, játékai és ősrégi költészete iránt. Előadást hallhattunk a haikuról és a többi jellemzően japán versformáról, a zöld tea és a saki készítéséről valamint azok történelmi hátteréről, bemutatót láthattunk a kanjiról (kalligráfia) illetve a yumeikoról (japán masszázsterápia), megcsodálhattunk  különleges ikebana-alkotásokat, fergeteges versenyeken és népi játékokon vehettünk részt. Mindez nem jöhetett volna össze Tanizaki Seiko, Kurita Junko japán, illetve dr. Vihar Judit, dr. Hubbes László-Attila, Bán Mihály és Tóth Anna Mária magyar szervezők (és egyben előadók) lelkes munkája nélkül. (Képek, szöveg: B. Tomos Hajnal)

Tovább »

Judit nagyon is látta Attilát, és neki is gyorsabban kezdett verni a szíve. Látta, hogy lesoványodott, és ez valahogy megindította. Azt is látta, hogy nem néz rá, és élénken magyaráz egy kisebb társaságnak, amelynek nőtagjait – Judit biztos volt benne- már levette a lábáról. Mindenképp beszélni fog vele – ezt még indulás előtt elhatározta. De most ez nem tűnt már olyan evidenciának.
Mire az apjához értek, aki a stégen ült, minden kedve odalett.
– Na végre – állt fel Gjados a székből. – Akkor mondok egy – két szót a nevetekben is, aztán vége a reprezentálásnak, lehet enni-inni. De.… Norbi, azért tudd a határokat. Tovább »

Fehér Illés műfordításaiból

Међу сенкама – Árnyak között

A kutyára hasonlító mancs…
A struccra hasonlító
Árnya…

Egyik a másikban: ahogy
Olykor a rítus
Jelképes alakból
Valóságba vált… Tovább »

ha jön a magány
a szobában sehol egy mértani forma az összevisszaságban
gyűl a por pedig a port nem gyűjtöttem külön
és sehol egy kör sehol egy háromszög Tovább »

Ősz 1.

Szelíd halál, törvényt követ,
látszódnak a sóhajok,
vízre hulló levelek,
mint apró kicsi csónakok
szelik a vizet. Tovább »

A nyugodtság fohásza

Fundamentalizmussal harcolni
egy másik fundamentalizmus ellen –
ezt én sose bírtam, a léleknek eme mítoszát. Tovább »

MI A BAJ?

Nem az a baj, hogy ő nem szeret engem. Tudják, hogy kik nem szerettek már engem? Engem nem szeretett a Greta Garbo, a Marlene Dietrich, a Gaby Morlay. Az Egyesült Államokban ötvenmillió nő él, aki nem szeretett engem, a brit világbirodalomban száz, és a Schvartzné a Dorottya-utcából se szeretett engem. Túléltem.
Most sem az a baj, hogy ő nem szeret engem.
Én szeretem őt. Ez a baj.

Lakatos László
Színházi Élet, 1937/41

ŐSZ FELÉ

Úgy öregszik a kevés kedvem,
Mint virágszirom, falevél,
Napjai meg vannak számlálva,
Elviszi majd az őszi szél.

És itt kell kedv nélkül maradnom,
Álomlovaggá üt a hó,
Szívemet darabokra sírom,
Elül bennem a nótaszó.

Félek a piroskékes ősztől,
Mert minden bús versem üveg,
Átlát rajta sok asszony szeme,
Csak szívemet nem látja meg.

Kóróként élek emberek közt,
S az idő legelő szamár,
Leharap majd a bús nemlétbe,
Hol pornak ölelése vár.

Sértő Kálmán
Színházi Élet, 1937/42

SZÍNHÁZI KÉPTELENSÉG

Itt, a világ másik végén, egy Beverly Hills-i villában römizek Bús Feketével. Megérkezik Gaál Franciska —, aki angolul beszél. Később megjelenik Biller Irén, aki a pasadénai színházban játszotta ezen az estén a „Szókimondó asszonyság”-ot — angolul. Jelen van még Alexander Bernát, híres volt egyetemi tanárunk unokája, Leila Georgie, aki angol s francia regényeket ír.
Ifjúkorunkban láttam egy színdarabot, amelyben olyan jelenetek voltak, hogy fényes nyárban az egyik szereplőre hó esett… De csakis őrá. Nem is mondott egyebet, csak ezt: „Énrám mindig csak a hó esik.” Viharosan kacagtuk.
A darab címe ez volt: „Színházi képtelenség. Mikor a kártyázástól feltekintve körülnéztem, valami ilyen jutott az eszembe.

Lengyel Menyhért
Színházi Élet, 1937/39