Tóth Cecília
Tóth Cecília ytong tégla
Debreczeni Éva: Hangyák
Vitt a szag elõre
Az ösztön, a sok láb
Mentünk, amerre mondták
Ott volt a móló, a part
Mindenki mást akart
A szélorgona búgott
Az esõ szitált
Másztunk, rohantunk
Eltapostak
Felálltunk, nevettünk
Sokan voltunk
Mentünk, amerre mondták
Bal-jobb-bal
Elõre nézz, most meg fel
Állj, indulj, soha ne maradj el
Ha elestél, akkor is kelj fel
Befelé sikoltva
Egymásba kapaszkodva
Táskát szívhez szorítva
Rohantunk ûzött hangyák
Mentünk, amerre mondták Tovább »
Kiss Flóra
Kiss Flóra tusrajz sorozat
Iván Gizella: Anyák napjára
Nem is tudtam, milyen jó dolgom volt nekem gyerekkoromban, csak most tudom értékelni. Akkor minden természetes volt. Anyu otthon dolgozott, varrt, s mire hazaértem az iskolából, mindig volt főtt étel.
Mire felkeltem, a forró kakaó már ott gőzölgött az asztalon, az uzsonna becsomagolva szintén. Fogalmam sincs, hogy bírta az egész napi strapát. A kertben a virágok is mindig gyönyörűek voltak, ahhoz is nagyon értett. Igaz estefelé már tudott mérges is lenni, egyszer emlékszem, végigkergetett minket a lakáson, hogy hová dugtuk a szemüvegét. Ilyen ugyanis előfordult, mert az öcsémmel együtt eldugtuk, hogy ne varrjon, hanem velünk foglalkozzon. De most nem voltunk bűnösök, szaladtunk is egészen ki a világból. Egyszer csak ránéztem anyura és elkezdtünk Öcsivel együtt hahotázni.
A fején volt. Először a nevetőgörcstől csak mutogatni tudtunk, de ő is rájött mi az ábra. Leült mellénk a szőnyegre és ott nevettünk még jó ideig. Fura, hogy a szemüvegemet én is sokszor feltoltam a fejem tetejére. Még debreceni pályakezdő újságíró voltam, amikor két gyakornok fiú mesélte, hogy a vonaton utazva, barkobáztak. S találd ki, mi volt a feladvány, kérdezték. Honnan tudnám, néztem rájuk. A szemüveged a fejed tetején. Szóval egyfajta védjegyem lett a fejtetőre tolt szemüveg. Anyura is legtöbbször úgy gondolok, hogy ül a gép előtt és hogy messzebbre is lásson, mit csinál a leánykája, ott a haján az okuláré.
Ezek voltak a boldog gyermekévek, de amikor jön az öregség, a betegség, s a gyermek kilométerekkel távolabb él, már nem olyan jó a helyzet. Mert azóta is örökké lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem tudtam neki minden nap segíteni, hogy milyen jó lett volna elmenni bevásárolni, takarítani. Amikor ledöntötte a lábáról a gyilkos kór, akkor bezzeg minden hétvégén rohantam Miskolcra. Össze-vissza hazudoztam neki, hogy semmi baj, meg fog gyógyulni. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy rám nézett és azt kérdezte, tényleg? Hinni akart. Én pedig a leghatározottabban mondtam, persze, ez nem kérdés. No de nem így lett, három évet kapott még, amiből az utolsó hónapokat kómában töltötte. S ez talán Isten ajándéka volt neki, mert semmije nem fájt.
A lelkem mindig vidám, ha rá gondolok. S bizony eszembe jutnak a kertünk virágai, ilyentájt nyílt a gyöngyvirág, s az orgona. Anyu mindig gondoskodott arról, hogy a nagyszobában a vázában legyen friss csokor. Egy jó ideig én is megpróbáltam ezt a szokást tartani, bőszen nevelgettem a szebbnél szebb virágokat. De mindennek vége egyszer. Csak az emlékeink ne múljanak el.
Rostás Zoltán* AHÁNY HELYRE MENT AZ EMBER („SZÉTRIADT” MAGYAROK) Szóbeli történelem, beszélgetések, oral history
Érdekes könyv jelenik meg a Pont Kiadónál, Rostás Zoltán szociológus, A Hét egykori szerkesztõje ír ebben több évtizedes munkájáról. Ebbõl közöl a Káfé elõzetes részleteket
Magnós (magán)történelem
avagy
a szerzõ „felvezeti” tárgyát
Nosztalgiával emlékezni a bukaresti nyolcvanas évekre – amnéziára, netán mazochizmusra vall. Mert „elfelejteni” a nélkülözéseket, a bezártságot, a városrombolást, az abszurd intézkedések egész sorozatát, valóban a patologikum határát súrolja. De mivel az elnyomás sosem lehet totális, én is éppen ilyen körülmények között találtam lehetőséget, sőt örömet munkámban, hétköznapjaimban az oral history – nem egészen véletlen – felfedezése és művelése révén.
Természetesen, nem mindegy, hogy akadémiai program keretében, vagy magányosan, kedvtelésből vállalkozik valaki egy számára új kutatási módszer kipróbálására – egészen más jellegű elfoglaltság, egy bukaresti magyar hetilap szerkesztése mellett. Az sem mindegy, hogy a kutatás (viszonylag) szabad légkörben folytatható, vagy sem. Tehát, mindent összevetve, az én oral history élményem nem magyarázható a társadalomtudomány belső logikája mentén, amolyan „internalista” szemlélettel.
A kor, a város, a státusz indított el.
E felvezetésnek tehát elkerülhetetlenül személyes jellege van: a múlt század nyolcvanas éveiben végzett magnós búvárkodással kapcsolatos bukaresti tapasztalataimtörténetét próbálom vázolni.
*
1980. körül még nem foglalkoztattak különösebben sem Bukarest marginális kultúrái, sem pedig a román társadalomtudomány múltja. Egyszerűen az önálló, vagyis egy személyre szabott kutatás lehetősége érdekelt. Voltak fontos témákra összpontosuló, nem hivatalos, egyéni terveim, amelyek a megtűrt kutatások világához tartoztak, hiszen nem fenyegették közvetlenül a kommunista rendszert.
Érdeklődésem a történeti antropológia tárgyköréhez tartozó, megközelíthető témákra irányult: minél részletesebben szerettem volna kutatni látszólag hétköznapi, banális témákat. Mivel nem voltam kutatóintézeti kötelékben, szabadon választhattam meg témáimat. Ezek kiválasztásakor nem gondoltam a közzétételükre, hiszen úgysem lehetett volna publikálni ideológiai koncessziók nélkül. Az akkori körülmények között – kissé talán romantikusan – úgy véltem, hogy az út a fontos (a téma minél elmélyültebb megismerése-megértése), nem a cél (könyv megjelentetése). Tovább »
B. Tomos Hajnal: Nárciszmező (Anyák napjára)
Fiatalasszony-anyám mosolyog,
meg én is, talán ötévesen-
szőke hajam fehérnek látszik
a régi képen, benne nárciszkoszorú – Tovább »
B. TOMOS HAJNAL BRASSÓI KÉPRIPORTJA a Reménység Házában lezajlott tárlatról és könyvbemutatóról (2023.05.05.)
Telt ház a kettős rendezvényen
Házy Bakó Eszter, a rendezvény házigazdája, üdvözli a jelenlévőket
Dimény András képzőművész méltatja Simó Enikő alkotásait
Simó Enikő faliszőnyegei Tovább »
Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója
Kérdezett: Bencze Mihály
Tapasztó Ernő díjazatott színész és rendező, az Aradi Kamaraszínház alapítója és igazgatója. Az aradi Csiki Gergely Főgimnáziumban zajlott a XXXII. Erdélyi Magyar Matematikaverseny, és ez az alkalom adta a lehetőséget, hogy a Nyugati Jelen épületében 2023. február 22-én találkozhattam Tapasztó Ernővel, akivel az aradi színházi életről beszélgettünk.
Bencze Mihály: Kik voltak gyerekkorodban és középiskolás éveid alatt hatással rád, hogy a színészi, illetve a rendezői pályát választottad?
Tapasztó Ernő: Tapasztó Ernő vagyok az Aradi Kamaraszínház igazgatója, 1975. november 29-én születtem. Amióta az eszemet tudom én a színházzal akartam foglalkozni, gyerekkoromban én nem autókkal játszottam, hanem babákkal készítettem előadásokat. Már hároméves korban csináltam egy színpadot, a diavetítő fényével világítottam meg, aztán behívtam a családot, hogy nézzék meg a kis előadásomat. Még belépődíjat is kértem tőlük.
Kiss Flóra
Kiss Flóra: festett ytong tégla
„Erdővidéki lelkülettel maradtam”
Beszélgetés Bogdán Mária Emesével, a nemrég bemutatott legfrissebb kötete kapcsán
Kérdezett: B. Tomos Hajnal
Csíkszeredában, ez év április 24-én mutatták be a baróti születésű Bogdán Mária Emese immár harmadik egyéni kötetét. Az Ipekakuána, avagy baróti feljegyzések című könyv a baróti Tortoma Könyvkiadó gondozásában jelent meg, szerkesztője Hoffmann Edit, nyugalmazott múzeológus. Ez utóbbi így ír fülszövegében az új prózakötetről: „Kiknek ajánljuk olvasásra ezt a könyvet? Mindazoknak akiknek ismerősek a múlt század eleji, régi baróti események (el egészen a hatvanas évekig) akár mert megélték, akár, mert hallottak ezekről. Azoknak, akik az események és történések szereplőit ismerték akár személyesen, akár a családban elhangzott elmesélések kapcsán. Azoknak, akik nem hallottak a kötetben felsorakoztatott eseményekről, történésekről, személyekről, de kíváncsiak egy 20. századi kis település életére, amelyben mindenki mindenkit ismert és mindenki mindenkiért tett, ha úgy adódott.”
Dr. Péter Sándor Pro Urbe díjas
„Ha egy évre tervezel, ültess rizst; ha húsz évre tervezel, ültess fákat; ha a következő generációknak tervezel, tanítsd az embereket” – kínai közmondás
Péter Sándor pedagógus, kutató, újságíró, iskola- és újságalapító, könyvkiadó, számos egyesület, társaság és szervezet létrehozója, rendezvényszervező, a brassói tanárok körében is jól ismert személyiség. Nemrég közölte le a Brassói Lapok az életrajzát, szakmai tevékenységét. A hazai és magyarországi sajtóban közöl főleg néprajzzal, nyelvhasználattal, oktatással, közművelődéssel kapcsolatos írásokat.
Halló,itt a Barcaság! Gergely Emese Brassóban
B.Tomos Hajnal rovata
Nemsokára újabb tárlatnak ad otthont a brassói Reménység Háza. Simó Enikő állítja ki textil- és díszítőműveit ez év május 5-én. A tárlatot Dimény András képzőművész méltatja. Ezt követően könyvbemutatóra kerül sor. A brassói születésű, jelenleg Magyarországon élő Gergely Emese hozza el Brassóba két friss kötetét: a 2020-ban megjelent Egyszervolt napok és a 2022-ben megjelent Szent Márton köpenye című prózaműveket. Az írónővel Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője beszélget.
A felvételeket Házy Bakó Eszter készítette
Róka Júlia Gréta
Róka Júlia Gréta munkája (16 éves)
Cseke Gabi. Hiányok térképe
Milyen rég is volt – elflejtettem, csak most, hogy a Cseke Gabiról írt visszaemlékezéseket publikálom a Káféban, jut eszembe, hogy az internetezés hõskorában, amikor a Káfé Fõnix még csak Káféként, sõt Caféként létezett, vagyis a Cseke Gabival való internetes együttmûködésem elején, terveztünk egy különös projektet, talán Hiányok térképe volt a neve, vagy így visszaemlékezve az lehetett.
Internet-kávézó Bodó Julianna
A kávé varázsital, minden kétséget kizáróan. Ha valamiért mégsem ekként hat, az minden bizonnyal baljós jelnek tekinthető. De erről majd máskor.
Most inkább csupán arról, hogy milyen természete lesz a kávénak, ha nem az ibrikből, hanem a termoszból kerül elő. A termoszt az ember ugyanis magával viszi hét határon át, és a tudat, hogy a termosz kávé ott rejtőzik a hátizsákban, izgalmas ígéretként kíséri az utast. Az elsődleges hatáskeltő tényező természetesen maga az út: lépések az ösvényen, bandukolás felfele vagy botladozás lefele, és maga a látvány, ami a hét határ mindegyik lépésében elénk tárul, izgalmat keltve akkor is, ha nem először járunk arra. Tovább »
Simó Enikõ: Aranykor
SIMÓ ENIKŐ Mátisfalván született 1943-ban . Texil szakon diplomázott a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti főiskolában 1968-ban. Előbb a medgyesi textilgyár tervezője, majd 26 évig a brassói Gyermekszínház díszleteit tervezte. Ezt követően a szárhegyi és a kézdivásárhelyi alkotótelepen dolgozott. Munkáit számos egyéni és válogatott csoportos kiállításon tekinthette meg a nagyérdemű. Néhány faliszőnyege a brassói Városi Könyvtás és a Képzőművészeti Múzeum falait diszítik. (B. Tomos)
cseke gábor: kergetőzés
kergetek egy káposztalepkét
nyúlok utána ámde ellibeg
ravaszul kicselezget engem
kedvemet keseríti meg Tovább »
Szente B. Levente: Ropog a csontos héj (Cseke Gáborhoz, odaátra)
(„többé
ne keress a csillagok között
hazudott mind
ki engem oda tudott”) – ismeretlen ismerős
mint vének ajkán egy régi dallam úgy mesélted Tovább »
Albert-Lőrincz Márton: (Ki a következő?) Levél Cseke Gáborhoz
Olyan természetesen kérded: Ki a következő?
Zavarba hozol és én mégis zárójelbe teszem.
Levelet írok, postára adom,
címed ismeretlen, de bízom
abban, hogy megtalál a postás név után. Tovább »
B. Tomos Hajnal: Almafa
Már csak a fák szavára hallgatok. Reggelente kezemet nyugtatom – akár Biblián – a százéves almafán: ki sem gondolom s már érti, már oldja sóhajom. Nagyapám hagyta rám örök tápul arra, ha a tér bezápul s elkoptatja ínyem a Sokminden. Kérge, mint túlsült parasztkenyér héja pattog, de mikor már földbelet falok, ő még marad.
Cseke Gabi. Az utolsó füzet
Édesapámnak könnyű volt ajándékot venni. Mindig egy füzetet kapott tőlem. Nem túl nagyot, nem túl kicsit… egy olyan közepes nagyságút, hogy könnyen magával vigye bárhova. Kemény borítójút, hogy könnyű legyen írni bele. Olykor egy jól meghegyezett ceruzát is hozzátettem. Mindegyiket tele írta, kivéve az utolsót… Édesapám neve Cseke Gábor.
Ennek az utolsó füzetnek szép kemény borítója van, sötétkék alapon sok színes kis kutyával. Vegigsimítom a kezem a teleírt lapokon. S ezeket a sorokat az egyik üresen maradt lapra írom.
Halló, itt a Barcaság! Ifjúsági kórus Négyfaluban
B.Tomos Hajnal sorozata
A „Via Barcensis Egyesület” szervezésében ifjúsági kórus létesül Négyfaluban. Sinka Noémi és Gál Janet konzervatóriumi hallgatók ez év április 29.-én 15 órától meghallgatásra invitálja azokat a 16-30 év közötti fiatalokat, akik szeretnek énekelni-zenélni, és egy vidám közösség rendezvényein részt venni. A meghallgatásra és a későbbi próbákra a Gillich Fülöp Evangélikus Diákotthonban kerül sor, mely 2018 szeptemberétől működik Bácsfaluban (Brassói sugárút,245 szám). Fotó forrása: https://www.liceulzajzoni.ro/bentlakas
Fotó címe: A diákotthon épülete
A Halál meg én
Volt nekem egy olyan fõnököm a Nemezetközi Könyvtárban, aki néha szükségét érezte anak, hogy velem a fõnök-beosztott kapcsolatot mellõzve, mintegy ember az emberhez szóljon hozzám. Például amikor a svéd Tranströmer megkapta a Nobel díjat, fõnköm bemondta, hogy Tranströmer melyik versét szereti: azt amelyikben a Halál idõnként mértéket vesz az egyénrõl.
Úgy látszik, ahogyan mindenkinek külön istene van, a Halál is egyénre szabott. Mint az enyém, már messzirõl felismerem, s úgy élem át a kettõnk kapcsolatát, mintha hosszútávfutó sportolók lennénk. Mikor például a hetedik körben vonat formájában a ködben majdnem elgázolt, kicsin múlott, hogy el nem vitt. Nyolc évre rá egy nagy követ gördített a kerékpárom elé, bicajostól bucskáztam. Két évvel elzõtt a vesém tamadta meg, a vesém révén a szíven, de akkor legyõztem. Most próbálkozott újra elviselhetetlen szívfájással, el is hagyott, de aztán megelõztem mégis, újra itt vagyok. A Káfé megy tovább! (gergely)
Cseke Gabi. Milos könyve
Legyünk együtt Cseke Gabival! Hány éve, van húsz is, hoy Gabi megírta a Milos könyve címû – mit is: napló is, erdélyi kultúrtörténet, versgyûjtemény, egyben, formára Milosnak, Andrassew fiának, tulajondonképpen nekünk, jó az önismeretnek, Cseke Gabi-ismeretnek. Nézzük, olvassuk, legyünk vele addig is: http://users.atw.hu/cseke/milos/milos0208.shtml
Csomafáy Ferenc fotója a Milos könyvébõl
Pusztai Péter rajza