KABARÉ 1936-BAN

Egyik nagy bukaresti napilap jelenti: Bunghie Josif botosányi pincér éjjeli szolgálata után hazament, és elszunnyadt. Közben adóvégrehajtók hatoltak a szobájába, és holmi 15 lej hátralékos illeték fejében elvitték a ruháit. Burghie pedig kapta magát és hálóingben — amelyre rávette ugyan a lepedőt és paplant is, nehogy szeméremsértésért is meggyűljön a baja —, felballagott a pénzügy-igazgatóságra panaszt tenni. A hálóinges állampolgárnak. aki eredeti kosztümjével kellő feltűnést keltett Botosány utcáin, állítólag vissza is adták a ruháját, a túlbuzgó végrehajtókat pedig megbüntette a pénzügyigazgató. Tovább »

Katinak hívták, náluk csak a keresztnevet szokás tudni. A szomszéd faluból hozta be az anyja a tanítókisasszonyékhoz. Azért éppen oda, mert az öreg nagysága nagy kertbolondja s a város végén tart házat, hogy tágas helyben ültethessen. Így a jobb, ha már egyszer ki kell adni a háztól, márpedig Kati nemcsak azért megy szolgálni, mint a gazdaleányok, hogy ügyesedjék a városon, hanem a gúnya kedvéért. Otthon miből telnék reá ? Öten topognak a nyomában. Tovább »

Csak
fehérség van
fojtó nagy
fehérség Tovább »

Folyton körmölök: sokat a fióknak,
még többet gyújtósnak,
de inkább pótlónak a mindenkor
túl komor, korlátokkal szabott Valónak.
Írok komolyat, tanítót, gyerekre hajazót,
kéket, játékosat, ajakra balzsamot, Tovább »

Az arcod csupa bánat,
bánatos a járásod is.
Hajad vállad sötétjére hull,
vigasztalan a sóhajod is Tovább »

Ez olyan idő, mely tiltotta,
pusztította és elorozta

az érintés lüktető melegét,
klepszidrák, poharak tele részét, Tovább »

Lapp gyerekek sarki kutyával (Balogh Rudolf felvétele) – illusztráció Klima könyvéből

Van, aki nem hisz a finnugor rokonságban, mert az erősen „halszagú”. És a halszag nem a legkellemesebb illatszer a világ szalonjaiban. A Válogatott rénhíreim viszont egy sokat tapasztalt, egyetemi finnugrisztikai kutató, Klima László válogatása a Nyelvc és Tudomány folyóirat rovataként megjelent egykori írásaiból. A tanulágos, olvasmányos kötet fülszövege alább olvasható. Függetlenül kinek-kinek a meggyőződésétől, véleményétől, a szakszerű cikkgyűjtemény tanulságos tárháza a finnugor történelemnek és kultúrának – közfigyelmet érdemlő munka. Tovább »

Mennyi reménnyel indítod útnak
gyermekedet.
Lehetne másképp?
Most összeszorult szívvel nézel az égre. Tovább »

1784. március 24 – 1842. április 11.

A mi Sándorunk nem Makedón,
de Nagy.

Apja nem király,
határőr katona. Tovább »

pista születésnapja

vittem pistának
egy kvarcórát
óvatosan
mint egy döglött egeret
a farkánál fogva Tovább »

Ahogy rendezett a lakásban, meglátta a húsvéti liliomot. ”Húsvéti nárcisz”, javította ki magát. ”Elaléltak.”
Odament hozzájuk, de mielőtt kivette volna őket a vázából, összefogta, összeszorította, közel hajolt hozzájuk, és azt mondta:
”Köszönöm nektek!” Tovább »

Ahol a holló, ott a pince.
Két méterrel fölötted állok
földhöz ragadtan.
Ide kötődtem, mint a háziállatok, Tovább »

én tudom, hogy idegesítő vagyok
s elfordulsz tőlem
de akkor sem tehetek s akarok
mást
mint ugyanezt Tovább »

Zord napjaim
szél-csend burkán
felzokog az este,

arcára a
lenyugvó nap
mosolya van festve, Tovább »

Vissza az éltem nagyszerü első egyötödéhez!
Mennyi temérdek tintapacától kéklik a táj!
Én feketével írok azóta, azt szeretem már;
gyászfeketével hessegetem flegmán a halált.

Budapest, 2021. III. 11.
___________________________________________
*pasztástoll = golyóstoll
…

Március 12-én, Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában megnyílik Botár László festőművész újabb tárlata. Az alkotót Hargita Népe főszerkesztője, Sarány István kérdezte a lap március 11-i számában:

– Holnap Bizarr kapcsolatok címmel nyílik kiállítása a csíkszeredai Megyeháza Galériában. A tárlat miért viseli éppen ezt a címet? Tovább »

tavaszi láz –
forró rózsaszín rózsák
fürdenek a déli napon

máig hatóan

szívemre húzódó láz
mint gyufa a bélyeget
elégetted ötéves koromat
s onnantól máig
hatéves vagyok

Budapest, 2021. III. 4. Tovább »

A bukaresti Új Magyar Szó – a 2005-ben megszűnt RMSZ után alapított, majd internetre költöző papíralapú magyar napilap, megjelenésének első éveiben közvélemény-kutatást végzett olvasói körében: kit tartanak a legnépszerűbb hírlapi szerzőnek. Az eredmény szerint: szerencse a szatmárnémeti Sike Lajosnak kedvezett. Hamarosan – 2008-ban – Szatmárnémetiben megjelent a népszerűnek tartott riporter A 70-kedő firkász avagy Ki tehene borja vagyok én című írásgyűjteménye is, amelynek előszavát Ágoston Hugó, a szerző egykori szerkesztőségi kollégája és főnöke jegyzi. Ebben olvashatjuk: „A napilap, amelyiknél mindketten dolgozunk, nemrég az olvasóközönsége körében végzett felméréssel próbálta megtudni, hogy kik a legkedveltebb szerzői. A vezetőket meglepte, hogy első helyen Sike Lajos jött ki. Az öreg motoros, a lapnak annyira régi munkatársa, hogy akik most csodálkoztak, meg sem születtek még, amikor a mi szatmári munkatársunk már alapember volt jogelődünknél.
Jómagam, akinek abban a kiváltságban van részem, hogy elsőként olvashatom szerzőnk jegyzeteit, nem csodálkoztam. Sike Lajosban ugyanis megvan az a képesség, hogy egyszerűen és közvetlenül meg tudja írni a mondanivalóját. Vagyis erőteljesen, egyértelműen.”
Sike Lajos, aki azóta az örök vadászmezőkre távozott, valóban az egyik legrégibb oszlopa volt a bukaresti magyar újságírásnak, s népszerűségénél csak szakmai becsületessége, tisztessége volt nagyobb. Nem csupán olvasói: kollégái is végtelenül becsülték, tisztelték. Ezt bizonyítja az előszó értékelő vélekedése is: „Úgy vélem, remélem, ez a kötet egységes képet ad arról, amit fáradhatatlan szerzőnk az utóbbi években tehetségéből, érzékenységéből, valóságlátásából, mondanivalójából „pillanatokig élő” újságcikkekben látni engedett.” Hogy ez mennyire így van, bizonyítja az a körülmény, hogy a könyv megjelentetésén nem csupán az ÚMSZ rovatvezetője bábáskodott, de a szatmári hírlap is és a műszaki szerkesztés dandárját végző egykori káfés munkatársunk, néhai Debreczeni Éva, akivel Sike Lajos azóta egy égi kávéházban egész biztosan összefutott.
Sike Lajostól sokan tanultunk szakmai tapasztalatot és etikát, gazdag életismerete számos kollégáját kisegítette a riporteri szakmában. A Hírlap Könyvek sorozatában megjelent riportválogatásból most egy olyan írást emelünk át, mely az egykori RMSZ szerkesztői hagyományainak állít maradandó emléket. (CsG) Tovább »

Az élet olykor rátromfol a művészetekre. Nemrégiben a csíkszeredai Ádám Gyula olyan arcot fedezett fel székelyföldi és csángóföldi fotóarchívumában, mely erősen emlékeztet Veermer egyik híres festményére. Véletlen avagy az idő játéka ez az utókorral. Szinte mindegy; olyan, mintha a valóság rímelne a művészi törekvésekre… (Baloldalt: Ádám Gyula-fotó, jobbra: Veermer Leány gyöngy fülbevalóval c. festménye)