Cselényi Béla versei (V.)
ballagás
koranyárszomor’
vízfesték a szem
szétfolyik a lomb
mint a krepp-papír
fehér ingen hagy
zászlócsíkokat Tovább »
koranyárszomor’
vízfesték a szem
szétfolyik a lomb
mint a krepp-papír
fehér ingen hagy
zászlócsíkokat Tovább »
Most leskődöm a lonc között,
Oly egyszerű innét az élet:
A kert barackot ötvözött,
A gabona fáradtra érett,
Pohosra boglyasult a rét,
Az erdő felkínálja fáit
A hegynek, mely kopasz fejét
Égnek szegi, s dacolva mállik. Tovább »
ha nem hoz lázba, hát nem hoz lázba
ne írj, ne élj csak takarékon
ha a vágyad alább adja
pihenni kell a szívnek, agynak
majd felgyújt újra egy eltévedt szikra Tovább »
Stau pe Dealul Cimitirului: ultima bunică e moartă.
În jur, mica oaste: toate suflarea satului,
ce abia numără patruzeci de case,
cu priviri roase mărșăluind în haine de sărbătoare,
căci aproapele, în grija seculară a venit printre ei:
pe mașină cu zarvă, în coșciug,
tanti Erzsi de 88 de ani, e aici,
căreia în zece ani lipsă, degeaba i-au crescut
în creier și-n curte scleroză și iarbă, Tovább »
Egybeolvad a víztükörrel az ég, vágyam szárnyal,
Lelkemben égnek ifjúkori álmaim, s őrangyal
Visszavisz a múltba, hol a két halász és egy kutya,
Hajótöröttként új életet kezd, senki se tudja, Tovább »
Egy vitorlást viszek a vállamon,
rajta alma, kenyér,
hintaszék és minden egyéb,
ha a túlparton esetleg nem lenne. Tovább »
Arcomra dermedt már a téli reggel,
s a befagyott víz rám köszönt a mélyből.
Őznyomok álmán mélázott a félhold,
És kancsalul kipillantott az éjből. Tovább »
Az az igazság, én is, mint annyi más ember – előítéletektől sem mentesen -, örökké haragudtam a bal kezemre, mert gyakran megesett, hogy a sebtében végzett edényelrakás során, a bal kezem vette ugyan a parancsot, hogy fogd meg, és én szorítottam is, de ma sem értem, miért, legtöbbször csak azt hittem, véletlen, de aztán minden kihullott a bal kezemből, a jobb kezem ilyenkor kárörvendően mulatott a dolgon, mert ugye, ő tökéletes, vele ilyen nem történhet, már iskolás korában dicshimnuszokat zengtek róla, Tovább »
Süpped a porhegy.
Kék ér a kaolinban.
Mofettaviskók. Tovább »
…Farkas Árpád emlékére
A vénekkel együtt elmentél,
kinyújtott karokkal, tétován
a zuhogó fénybe,
szennytelen ragyogással buktál alá
a tiszta búzát termő anyaföldbe Tovább »
A kolozsvári Szabadság tegnapelőtti összefoglalója szerint a magyar nyelven, magyar szerzőtől, első kiadásban 2010 és 2019 között megjelent legkiemelkedőbb könyveket kereste a Merítés-díj szépprózát elbíráló zsűrije január folyamán. Az olvasók Dragomán György Máglya című regényét választották, a Merítés-díj zsűrije pedig Vida Gábor Egy dadogás története című könyvét szavazta az évtized legjobbjának. Tovább »
A népszerű Karinthy Frigyes egy kellemes tavaszi délutánon a körúton sétál egy vidéki ismerősével. A New-York kávéház előtt egy hízásra hajlamos, polgárias külsejű fiatalember jön velük szembe, és nagy hangosan szervuszt kiált a humoristának.
— Mondja, ki volt ez ? — kérdi a vidéki kíváncsian.
— Egy színész — mondja Karinthy.
— Színész? — így, az utcán meg se látni rajta!
— A színpadon még kevésbé — szól Karinthy gonoszul.
Színházi Élet, 1920/16
Tudod, Uram, ő volt az, aki…
Tudom, de hol a másik?
Haragudtam rá, sokáig…
Hagytad elfutni? Tékozló! Tovább »
Üdvözöld hát a kórházat, meghalni remek,
üdvözöld, hiszen milyen jót is játszott veled!
Mozdonykórház ez, füstöt termel szépen,
a román kapitalizmus nyílvesszeje-képpen. Tovább »
Ott lakik valahol
a Parnasszus aljában,
a földkerekség
tán legkisebb tornyában, Tovább »
Nem az a hős, aki fut, hanem aki állja.
Ki, mint a kő a meder alján az árban –
fölötte gyilkos tömeg zúdul, de gyomra mélyén
ő nem, csak azért sem mozdul.
Belé van, de csak félig temetve,
az ár hörögve mossa, mi kiáll belőle. Tovább »
Farkas Árpádhoz
Beálltál te is a sorba.
Arcodon fogunk-e járni?
Cipőfűzőárus hogy fog
Fűzőjére rátalálni? Tovább »
Mircea Dinescu költő fia az interjú készítésének időpontjában – közel három évvel ezelőtt – harminchárom éves volt. (Nota bene, akkor nem volt járvány…) Az IMPEX együttes tagja, és“neomanele” zenét játszik. „Andrei sokoldalú, iskolázott zenész, gyerekkora óta tanult hegedülni, a nagy Ion Voicu tanítványa is volt. A roma kultúra rajongójaként nemrég beiratkozott az egyetemre, romani nyelv szakra.” – olvassuk a bevezetőben. Apja verseihez kerestünk képeket, amikor a szerző megjelölése nélküli érdekes beszélgetésre rábukkantunk.
Volt egyszer, hol nem volt, a Namíb sivatagtól északra, a Szaharától délre egy gondtalanul legelésző zebracsorda. Vándorlásuk során egy oroszlán keresztezte az útjukat. Az oroszlánt ősi ösztöne és a korgó gyomra vezérelte. Bemutatkozásnak megevett egy beteg zebrát. Aztán egy öreg zebrát. Szegények nem tudtak elég gyorsan futni, ami a zebráknál a legyengült immunrendszer jele. Tovább »