Párolog a városizzadt aszfaltbőre,fények szentjánosbogaraigyűlnek útfélre,– sorfal-katonák –Hírek, rémmesékbombariadói halkulnak,vasmadarak ülepednekrejtett fészkeikre,mint fáradt bálnáka tengerfenékre.

Már egészen közelrőlkövetel visszamagának a por,érezni rohadt –krizantém-szagát.

Hollónyom,estkorom,lépés-messze,övig helybe’,csak csörög,aggcsömör,ólomlánc,lélekránc –

Torokba maró,gyomrot öklelőfényfogyatkozások –

Mint kagylóa szivárványos gyöngyöt,gyűjtöm cseppenként versem-nem máz, ünnepi sminkmit néha rámfest a véletlen,hanem kincs,bensőm csilló ásványas önbilincs.

Előbb volt a férfi,ki asszony által lett az, aki,mert benne lelt fészekreeleven hús-vér képletes lett testté a fiú.Köztük az asszony volt,mint kés és villa közta párálló tele tányér-tőle tanultak nap mint napcsöndes, meghitt vacsorát,belőle simultak kerek mozdulatokcsontos öklükbeés nyílt ki minden szótiszta értelme-ő, az asszony nevezte nevéna lelkes és lelketlen környéket

1.Eső sugdolózika hajnali bambuszerdővel-valaki tovasurran,megzizzen a csönd,de nem érdekel-az én útamról későbbszáll fel a köd.

Pihennek a füvek,törvények éle,mint kövekbe ütközőkasza csorbul –

Ez csak egy közönséges,százszám felbukkanó időtöltés,mondják, hogy agypihentető,pedig dehogy:engem kimondottan felturbóz,mert például adott egy svábbogár,melyet nagy, kicsi és miniatűr,továbbá narancs, okker, meg rozsdabarnatulipánok közé kevertek,még jó, hogy szép sorbanés nem összevissza,mert így könnyen pásztázoljobbról balra, aztán vissza,de NINCS, mintha felszívódott volnaaz a francos ízeltlábú,vagy talán csak kamu?

Minden reggel,mikor még alszik az utca,két madár száll ablakom alá:pletykálnak, vitatkoznak,vagy csak hevesen udvarolnak –nem tudják, hogy engemmadárul tanítanak.

Füstöt és égő hús szagáthozta a szél –semmi-tél utánenyves tavaszba léptünk,mint álcázott mocsárba.Tudtuk, hogy valami jön,hallottuk lopakodása neszét,de nem hittük,hogy mint őrültek átka,ismét felébred, orvulvisszatér belénk a fenevads egymás verőerébe harapunk.

Mi van, ha egy szép naponelém teszik a forgatókönyvet,hogy játszanám el ezt és ezt,vagyis A SZEREPET,a legkényesebbet, mitvalaha emberre osztottak:a Messiás bőrébe bújniakárha párhuzamos térbe,mármint megszabatlan időrea legtisztább,a legszerényebba legtökéletesebb lenni,egyik napról a másikra átszületni

Bokáig harmatos rétbe,gyermekcikázásba,meleg kenyér-földbe,térdig égő mákvirágba,szélbe, kékbe,láb alá surranó holdfénybe –

A sivatag gyönyörű rőtbarna előterében ötéves-forma gyerek kuporog. Csontsovány karjaival nyalábolja meztelen térdét és bágyadtan néz a lencsébe. Szemében már csak a láz ég. Látszik rajta, hogy hamarosan feladja a küzdelmet, és végez vele a éhség, meg a tűző nap. Mögötte hatalmas karvaly gubbaszt, szinte odakövülten. Ő akar lenni az első. (B. Tomos Hajnal – […]

Örömmel közlöm, hogy megjelent SZÓRÓL SZÓRA című interjúkötetem a brassói Pastel Kiadó gondozásában.A kötet válogatást tartalmaz, az utóbbi öt évben készült ímélinterjúimból a következő személyiségekkel:(az interjúk keletkezési sorrendjében): Petrozsényi Nagy Pál, Házy-Bakó Eszter, Toth Enikő, Nászta Katalin, Keszthelyi György, Cseke Gábor, Veres Emese-Gyöngyvér, Szente B. Levente, Para Olga és Bán Mihály.

Tiszta porcelánég,mint amilyenrefel szoktak nézni a rabok,és keserűt sóhajtanak –ülök alatta, mint tárgy,mint asztal vagy szék,előttem üres tál,nincs benne cseresznye,pedig június van, most érik,de ez már ilyen idő,s nem tudjuk, miért.

Fiatalasszony-anyám mosolyog rám,meg én is, talán ötévesen –szőke hajam fehérnek látszika régi képen, benne nárciszkoszorú –anyám ölében is nárcisz, hatalmas csokor

Mikor a szépség már csaknagynéha látogats ágyszélről óraszámlógatod lábadat,egy ósdi szonettetolvasol fennhangon,mintha imád lenne,morzsolod monotonaztán elhallgatsz,de tovább suttogodmagadnak magadban,akárha a versönként folytatódna.Alvadt állóvíz ez a napszak,könny mint kavics,halkan belecsobban,lúdbőrzöl, rég-visszhanggyűrűzik szét mellkasodban,s árnyak haja úszik körötted.

Már álmaimba is beköltözteka nyikorgó babakocsik –az enyémet szétzúztam,miután arcom újszülött másakimúlt belőle.

Sütivel, kávéval kínáltams elmenőben egy kis útravalótis zsebébe csúsztattam.Cserében ő megkérdezte,hogy érzem magam.Mélysebemet szúrta ki,akárha röntgen-szemmel.

Ott ültél a monitor mögöttéveken át,de csak írott mondataidat mutattad:mesterien font-sorolt ékek,gyöngyházas fűzérek,én voltam kötéltáncosuk.

immár ezer év óta,mennyei szövőszékvonja fölénk napontadepis lepedőjét.

(közérzeti jegyzetek) Nem láttam s márnem is vagyok kíváncsiközelről bámulni az óvilágránk testált csodáit,sem a rengeteg későbbit,párizsi meg londoni hidakat,New York felhőbe szúró ujjaits a pálmafás partokat,melyek ott sorjáznak talánmint rózsaszín kiméráksok talpaló bakancslistáján. Az én csodáimkertközelben vannak,hang-füvek és indáknyers ujjai fonnakilyenkor, tavasszal,mellem kasában robbannakrög alól feltörő neszek,s rigók-mosta csengő aranyak-Itt terem csoda nekem,a talp […]