Forrás: szerző FB-oldala

„… Mint a fészket rakni akaró fecskék” (1849. július 20. – 1849. július 29.)

Július 20-án érkeztek Tordára. Egy késő este – írja Miklós Ida – mind ágyban voltunk, midőn kocsizörgést és a hosszú folyosón lépteket hallottunk.

Az ajtó zárva volt, valaki zörgetett és egy ismert hang atyám nevét kiáltotta. – Ez Petőfi Sándor – mondá atyám, s magára rántva hálókabátját, és a szembe jövő cseléddel ajtót nyittatva, vendégei elé sietett.

Ők voltak: a Petőfi család […] Én csak reggel láthattam őket, a kis, héthónapos Zoltánt, gömbölyű karjaival; „Juliska néni”-t, amint mi Petőfinét neveztük, s a már ismert és bálványozott Sándor bácsit.

Másnap reggel még egy idegen vendég érkezett hozzánk. De ugyan ki sejthette volna e körszakállas, kék attilás egyénben a kor legjelesebb tragikusát, Egressy Gábort?

Tordán a költő kissé megnyugodott, legalábbis ez derül ki Miklós Ida elbeszéléséből. Tovább »

Semmi válasz. A fiú tényleg nem volt odakint. Erre olyan birkózás kezdődött, amiből csakis a férfi kerülhetett volna ki győztesen, ha Kis Viktor véletlenül otthon nem felejt valamit. Amint benyitott, a húga tépett ruhában, félig meztelenül feküdt a rekamién. Felette a háziúr egy szál gatyában.
– Hé! Mit csinál maga a húgommal?
– Kimenne egy pillanatra, fiatalúr?
– Majd kimegy a lelked belőled, ha én veszlek kezelésbe, vén kecske – iramodott a férfihez, és a hajánál fogva a padlóra rántotta.
Újabb birkózás. De most férfi küzdött a férfivel.
– Ki vannak rúgva. Takarodjanak a házamból!
– Nagyon szívesen, de előbb lerovok egy tartozást – vágott öklével a melák ember orrára. Tovább »

jön a magyar cirkusz három vágányon
egy szerelvény
egy római láb lépdel
egy nem tudom mi Tovább »

„Hogyan békélhetne meg a szív
a veszteségek ünnepével?”
Stanley Kunitz: A szférák (Ford. Kántás Balázs)

Előszelekben ropog az eszme,
kitör néha egy ablakot,
most épp a személyvonatét,
amelyben ülök, robogok. Tovább »

Azon a napon, amikor megpróbálom

összekaparni magam

teszek-veszek, lefestem a gázcsöveket

kitakarítom a műtermet, rendet csinálok

újraolvasom Kántor Péter Naplóját Tovább »

Torokszorító ez a kép. Hol van már a mi árkosi ifjúságunk, az az idő, amikor a Levél Szingapúrból című köteten röhögtük halálra magunkat? Amikor Vilike egyéniségén mulattunk, játékos agresszivitásán, váratlan agyafúrtságán?

Molnár Vilmos kapta az Év Szerzője díjat a marosvásárhelyi könyvvásáron

Valósággal nyakonvágott ez a fotó. Huszonkét éve indult a Krónika, húsz éve az Erdélyi Riport, de a legfájdalmasabban most értettem meg, hogy lebirkózott minket az idő. Egyetlen vigaszom, hogy bár az ember tolószékbe kényszerülhet, a művek megmaradnak, mindenek ellenére.
Meg az is vigasz, vagy minek is nevezzem, hogy a művek nem készülnek el az író nélkül. „Mit akartok? Én az egész életemet a tenisznek áldozom, és akkor a dühkitöréseimről kérdeztek?” – vágja a riporterek szemébe John McEnroe a Borggal játszott mérkőzésről szóló filmben. El lehet nevetni egy író botladozását, szenvedélyeit, kapkodásait, de ki tudja, mire van szüksége, hogy megírhassa, amit csak ő írhat meg? „Mindenki áradozik Eminescuról, de az életét senki nem élné” – mondta Nichita Stănescu.
Gratulálok, Vilike! Az ifjúságom szerzője te vagy!

Forrás: szerző FB-oldala

Nem változott / Cela ne changea rien

Elvesztette árnyát egy reggel.
Nem változott a világ ezzel.

Másnap a fejét hagyta el.
Jár így, fej nélkül, nem egy ember. Tovább »

Kiszabadultam magamból,
már másként vagyok ugyanaz,
az egyik szelídített vadból
a másik, kamaszból kamasz. Tovább »

Csak úgy elképzelek
egy csilló eget,
(mint ahogy festő fest
vízióból tengert)
és arcomba hajló
leánder-ágat,
gyöngykagylót, forró
homok-ágyat-
egy nyitott könyv
óbor-illatát,
holdtüzet, sodrást,
vizek jóslatát. Tovább »

Pótcselekvésként írok most szonettet.
Terhek rakódtak rám. Nehezen bírom,
de kikapcsolódom, mikor ezt írom,
mint őzike, amit kisfiú etet. Tovább »

Áttetsző vagyok-
Mint a füst, könnyű és veszélyes.
Nem lángolok, hanem elidőzök,
A ruhádon, az ujjbegyeden, nyersen a torkodban…

– És akkor…? – kérdezte Vadmalac komája, mert úgy érezte, hogy fordulóponton vannak, s kilátástalanságában eligazítást kért. – Ha most már veszített – tette hozzá, hogy azzal könnyítse meg kettejük párbeszédét.
– Ha most már nyert… – kezdte el Vadmalac az okfejtését. Így folytatta: – Tudja, hogy veszített, de azt állítja, hogy nyert, s elhiszi maga is a végén.
A koma keresztet vetett, s így kommentálta a bonyolult helyzetet:
– Egy őrült.
Nyelt egyet hozzá, megvakarta az állát, majd feltette ugyanazt a kérdést, bár az ezúttal többrétűnek hangzott.
– Akkor folytatja – mi más lett volna a válasz?

Forrás: szerző FB-oldala

Vagy elrobajló fülke
Ringó pamlagján dűlve
Elnézni, merre foszlott
A sok táviró-oszlop…

Tóth Árpádnak még csak ennyi volt az igénye. Póznák egyhangú futását követni a vonat ablakán keresztül. De a világ nagyot fordult azóta, s a modern ember semmiképp sem érheti be ennyivel. A modern ember igényének kielégítését a Frankfurter Rundschau pendítette meg, amennyiben hírül adta, hogy egy portugál mérnök korszakalkotó javaslattal állt elő. Tovább »

kiöntöm a lelkemet
testem ablakán
más a mosdóvízzel gyermeket önt ki
én a lelkemmel önmagamat
mégse koppanok
mégse töröm ki a nyakam
testem a tűzoltók posztócsövén át
kifeszített vászonra huppan

Budapest, 2022. XI. 2

Senki nem ismer,
habár mind szeret engem .
Holtköltők klubja

– Beszélgetés Szekeres Mária hímzővel a „Hétfalusi minták használata az alkalmazott népművészetben”- című tanfolyam kapcsán –

Fotó Magdó Gyöngyvér

Az utóbbi 20-25 évben mindnyájan tanúi lehettünk Négyfaluban a csángó hagyaték-kutatás és ápolás látványos felpezsdülésének, valamint a hagyományos minták felhasználásának új szőtteseken, varrottasokon, faragványokon, sőt a húsvéti tojásokon is. A helyi kézművesek számbeli növekedésével egyidőben, szükségessé vált idővel egy hivatalosan bejegyzett népművészeti egyesület (Barcasági Csángó Kézműves Egyesület) és egy népi alkotóműhely létrehozása is, mely lehetővé tette, hogy a tagok kiállításokon, vásárokon, szakmai találkozókon vehessenek részt s ezáltal népszerűsítsék munkájukat, egyúttal a hétfalusi csángó mintakincset is. Idén újabb előrelépés történt az egyesület életében: pályázatot nyert egy tanfolyam beindításához, mely „Hétfalusi minták használata az alkalmazott népművészetben”- cím alatt október utolsó két hétvégén zajlott le. A részletekről Szekeres Mária népi hímzőt kérdeztük, aki a tanfolyam egyik oktatója volt:

-Talán kezdjük a tanfolyam elnevezésével: mit kell értenie a szakma kivülállójának az „alkalmazott népművészet” fogalmán ?

– Az „alkalmazott népművészeten” értjük a régi, hagyományos mintakincs feldolgozását és hasznosítását a mai kor igényei szerint. Gondolok itt azokra a modern használati tárgyakra (ruhák, táskák, nadrágok, mellények stb.) melyeknek szabása, varrása és hímzése során a hagyományos csángó mintakészletet használjuk fel, lehetőleg a régi kivitelezési technikák tiszteletbe tartásával.

– Ki volt a tanfolyam ötletgazdája és ki/kik támogatták anyagilag annak kivitelezését?

– A műhelymunka házigazdája Czimbor Izabella szövő és Gödri Anna viseletkészítő volt. Az elméleti és gyakorlati oktatás a türkösi Népi Alkotóműhelyben zajlott, ahol meghívott oktatókként vettünk részt mi, sepsiszentgyörgyiek: Vargyasi Melinda népi iparművész, ruhatervező és jómagam, aki a hímzőtanfolyamot vezettem.
Ami a tanfolyam anyagi hátterét illeti, a Magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának Csóri Sándor Alapjától, a Communitas Alapítványtól és a négyfalusi Polgármesteri Hivataltól kaptunk támogatást.

– Véleményed szerint miért van szükség ma, a 21. században felkutatni a népi hagyatékot és korszerű használati tárgyak megalkotására-diszítésére használni azt?

– Még mindig nagyon sok mintakincs van elfekvőben, ezeket szeretnénk felszínre hozni, megismertetni az érdeklődőkkel és alkalmazni a lakástextiliákon, viseleteken, valamint a modern ruhadarabokon is. Reméljük, hogy igyekezetünkkel sikerül megmenteni a hétfalusi csángó mintakincset, s átadni a következő generációnak is, a szövés-hímzés szeretetével egyetemben.

– Milyen hagyományos mesterségekben nyújtottatok szakmai eligazítást, illetve kiképzést a két hétvégi tanórák során?

– Elsődleges célunk volt megismertetni a résztvevőkkel a hagyományos csángó mintakincset, és annak alkalmazását a korszerű használati tárgyak létrehozása során. Az egyes technikák elsajátításában a már említett népművészek segédkeztek: a szövést Czimbor Izabella, a szabás-varrást Vargyasi Melinda, a varrást Gödri Anna, és a hímzést Szekeres Mária oktatta.

– Ha jól tudom, felmenőid székelyek voltak és jelenleg Szepsiszentgyörgyön élsz családoddal. Hol kerültél kapcsolatba a hétfalusi csángó népművészettel és hogyan lett idővel szívügyed a hagyományos mintavilág felújítása, pallérozása ?

– Igen, Sepsiszentgyörgyön élek a családommal, de Négyfaluban születtem, s egy ideig ott jártam iskolába. Anyai ágon bácsfalusi felmenőim vannak, talán tőlük örököltem a barcasági csángó hagyomány iránti érdeklődést, szeretetet. Édesanyám és az alszegi nagymamám sokat kézimunkázott : kötöttek, horgoltak, hímeztek. Az alszegi iskolában nagyon jó kézimunka tanárnőnk volt, sokat tanultam tőle is.
Sepsiszentgyörgyön tagja vagyok a „Szorgos kezek, diszítő művészet”- szakkörnek. 2013-ban több társammal együtt jelentkeztünk a két éves időtartalmú kézi és gépi hímzés-képzésre, a békéscsabai Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. A budapesti Hagyományok Háza által szervezett zsűrizésen munkáim egy része megkapta a „Páva”védjed – minősítést. Egyébként a barcasági csángó hímzésvilágot a Seres András (apropó: most van halálának 30-adik évfordulója) gyűjteményéből ismertem meg alaposabban. Ezeket próbálom hímzéseimben újra feldolgozni. A Barcasági Csángó Kézműves Egyesületről már megalakulásakor értesültem, de csak a következő évben csatlakoztam a tagokhoz .

– Személy szerint hogyan értékelnéd a napokban zárult tanfolyam eredményeit? Mit és mennyit sikerült megvalósítani az eredeti célokból?

– Véleményem szerint az öt napos műhelymunka sikeres volt, a kitűzött célokat a résztvevők meglepően jól teljesítették. Igazi sikerélmény volt számomra szemlélni a tanfolyam kiállításán sorakozó gyönyörű darabokat: az általuk készített ruhákat, blúzt, szoknyát, nadrágot, tunikákat.
-A Barcasági Csángó Kézműves Egyesület tagjainak ez a tanfolyam volt az első olyan próbálkozása , mellyel sikerült új személyeket beavatni a népi mesterségek titkaiba, nem kevésbé tovább adni tudásukat, tapasztalatukat a fiatalabb generációnak. Véleményed szerint lesz-e folytatása ennek az igazán hasznos kezdeményezésnek?

– Valóban, a tanfolyam talán legfontosabb eredménye, hogy sikerült új személyeket is bevonni a tevékenységbe. A résztvevők megtanultak szőni, hímezni, ruhát, tunikát szabni-varrni és csángó mintával diszíteni őket. Egyszóval nagyon hasznosnak tartom ezt a kezdeményezést, reméljük lesz folytatása.

Sas Péter szerkesztő üzenete

Kedves barátaim, jó ismerőseim, tisztelt érdeklődők!

A mai dátum – 2022. november 10. – ünnepszámba megy számomra. Születésnapomhoz képest kicsit megkésve, de utólagos és legnagyobb ajándékként ezen a napon került könyvesbolti forgalomba Kelemen Lajos levelezésnek II. kötete, mely 1256 oldalon 1050 írásbeli diskurzust ad közre. Tovább »

Vári Attila (Sáromberke, 1946. március 3. –) erdélyi magyar költő, próza- és esszéíró
Novelláival a hatvanas évek közepén egyfajta csodagyerekként került be az irodalmi köztudatba. Költészetében az áttelepülés, az otthonteremtés gyötrelmei foglalkoztatták, prózájában a groteszk játékosság, az anekdotikus-humoros fikcióteremtés az uralkodó. (Wikipédia)

Gyermekkor, lebontott házak

Kukorica-gránátomból
kihulltak a rézsörétek,
hármasutat tévesztettem,
rozsdás rézerdőbe értem.
Vasbotom elkopott,
vasbocskorom elvásott –
fog az erdő
s túl a fákon
ül a nap egy aranyágon. Tovább »

Forrás: MÉ FB-oldala

Ez a fotó azért él mélyen bennem, mert látványa nemcsak egy csodálatos természeti villanás hanem mert születése több szempontból is természetfeletti, melyből bizonyosságot szerezhettem arról, hogy véletlenek márpedig nincsenek. (Forrás: szerző FB-oldala)

„A kertet választom és a könyvtárszobát, a hallgatag sétákat, a szótlan imát és a csendes üldögélést.
Miért? Mert így lemérhetetlenül többet kapok abból, amire szükségem van. A magányban élt élet a
nyilvánosnál határtalanul gazdagabb. Életemben magamnak akarok élni, nem pedig a
nyilvánosságnak.” Hamvas Béla

egyik álmomban
öregen és méltóságteljesen
hosszú ősz hajjal kerültem
a könyv lapjaira
csendesen ballagtam
sorok között
előre
hátra
el
tova Tovább »