Rablott jószág A községi élelmiszerárusító bódéból kilép egy hajlott hátú, ütött-kopott ember. Hóna alatt hatalmas kenyeret szorongat. Egy egész kenyeret. Most vette. A bódé háta mögül, a másik oldalról egy suhanc lopakodik oda, hátulról kihúzza az ember hóna alól a kenyeret, majd villámgyorsan eltűnik a házak között.

Borzalmak kora Egyik mozinkban kínai képeket vetítettek a most kezdődött háborúról. A nézőtéren fiatal kínai bámulta a vásznat. Vajon mit érezhetett az a fiatalember a távoli idegenben, amikor halott testvéreit látta a hordágyon feküdni, s talán apját, anyját, nagyanyját ismerhette föl a menekülők tömegében? Ma a regényes borzalmak korát éljük. (Pesti Hírlap, 1932. február 16., […]

Nyűtt kanapé A körúton két fiatalember rozoga, nyűtt kanapét cepel. Valamikor előkelő fogadószoba ékessége lehetett ez a fakó, színehagyott, szakadozott rojtú bútordarab. A kanapé fekete télikabáttal van borítva, és roppant súlyosnak rémlik. Amikor közelébe érünk, látjuk, hogy a télikabát alatt másik fiatalember alszik édesdeden a déli forgatagban. Boldog, gondtalan fiatalság. Egy percre a béke csínytevő, […]

Honnan tudod? A kelenföldi villamoson fekete ruhás, fejkendős parasztmenyecske jön a városba. Vidékről érkezik, s mert Kelenföldig olcsóbb a vonatjegy, ott száll le. Széjjelteregetett bő szoknyáján ötesztendős fiacskája fészkelődik. A kocsi telisteli van utasokkal. Egyszerre a kisfiú nagyhangon megszólal: – Ha nagy leszek, olyan asszonyt veszek feleségül, mint édesanyám.

Új tanár A gimnáziumba új tanár érkezett. Óriási volt az izgalom. Rémhírek keltek szárnyra a tanár szigorúságáról. Egyik szemfüles diák megtudta, hogy a kiszemelt biztos egyik lírai költő is. Minekelőtte a tanár elfoglalta volna állását, a fiúk feketébe vágták magukat, s egyik a másik után megjelent a lakásán, s névaláírást kért tőle

Az utolsó gomb A gépszekereken nagy a tülekedés, tele van a kocsi. Egy fiatalember kézzel-lábbal kapálózva igyekszik kijutni a bundás, télikabátos utasok tömegéből. Le akar szállni. Végre sikerül átvergődnie, s máris ugrik lefelé, rohan tovább. Egy úr fejcsóválva, rosszalló tekintettel néz utána, s korholón mondja: – Az utolsó gombot is letépte kabátomról… (Pesti Hírlap, 1932. […]

Két délceg… Két délceg csendőr lépeget a pesti utcán, feltűzött szuronnyal, kakastollasan, mint régi emlék a betyárvilágból vagy valami népszínműből. Mögöttük egy fiatalember ballag sötét tekintettel. Közvetlenül a hátuk mögött megy, ugyanabban az ütemben lépegetve, mint ők.

A fenevad árnyéka Szűcslegény óriás, fehér jegesmedve-bőrt cepel az utcán. Aki látja, megrezzen, s ijedten tér ki előle egy-egy lépésnyire. Tudják, hogy nem él a jegesmedve, tudják, hogy nem bánt, tudják, hogy nem valóság, de a rémtől való félelmet még az őserdőkből hozta magával az emberiség. Nem tehet ellene. Még a fenevad árnyékától is rémüldözik. […]

A portré Egyik neves festőművészünk gyermek-arcképet fest. A bájos, jól nevelt apróságot, szépen felöltöztetve, minden alkalommal mamája viszi a műterembe. Az apa névnapjára meglepetésnek készül a kép.

Jó hir Este van. A körúton nyüzsög a nép. Fiatal cigányasszony százráncú trka szoknyában, hátán batyuval imbolyog. A szoknya mintha táncot járna, minden lépésre nagyokat leng körülötte.

Falevelek A novemberi szél végigrohan az utcákon. Egybetereli a lehullott faleveleket. Az aranysárga, csörgő avar táncol, kereng az aszfalton. Két fiúcska – mindössze négy-ötévesek – megáll, nézi, mosolyog. Micsoda jó játék. Milyen mulatság ez. A kinai gyerekek kövekkel játszadoznak. A mieink falevelekkel. (Pesti Hírlap, 1931. november 21. szombat)

Kis emberek játékai Nagy térség közepén komor középület. Afféle újkori vár. Több udvara van, folyosói, lépcsőházai. Kívülről meglehetősen zárt, befelé élő. Ezt a várat egy csapat öt-tiz éves fiúgyerek birtokába vette. Titokzatos, apró csoportok sompolyognak elő egyik-másik lépcsőház menedéke alól, másutt zsibonganak, döngenek, mint a méhraj. Előőrsök bukdácsolnak. Indián ordítás hallik. Közelharc.

A könyvelő Előkelő férfiruha-boltban a fölszolgáló asztal mögött szemüveges fiatalember könyvel. Munkakabátja cafatokban lóg róla. Olyan rongyos, mintha kutyák szaggatták volna össze a ruháját. Szeretnénk leakasztani egy öltönyt a fogasról és ráadni. Az éhező szakácsra gondolunk. (Pesti Hirlap, 1931. szeptember 12, szombat.)

Rossz példa Reggelente a Vérmezőn urak, dámák lovagolnak, lovászok futtatják gazdáik nemes járású paripáit. Egyik lovász fényes szőrű pej hátán poroszkál le mindennap a Várból. Haza azonban többnyire gyalogszerrel baktat, mert a makrancos csikó – hogy, hogy nem – mindig megszökik, s a pej, a környékbeli gyerekek vidám visongása közepette egymaga nyargal föl a várbeli […]

Csapóasztalka Az utcán tologatott gyermekkocsikra újabban elmés szerkezettel kis csapóasztalkát szereltek föl a bébik számára. Most már csak azt várjuk, hogy íróasztalt, könyvtárat, telefont, rádiót és kártyaasztalt is szereljenek a bölcsőkbe… (Pesti Hírlap, 1931. június 7.)

Alkonyat felé Bankpalota bejáró küszöbén alkonyat felé, a hivatalos órák végeztével öreg, toprongyos koldus ül. Olyan szurtos, borostás, kopott, vedlett, gyűrött az egész emberke, mintha valamely szemétládából került volna ki, ahol hosszabb időt töltött, mint elhasznált, már zsibvásárra sem alkalmas szomorú holmi.

STOCKHOLMI UTCA Itt északon a gyümölcs becses és tisztelt, talán azért, mert kevesebb van belőle, és nem hever éretten, ízesen, illatosan roskadó kosarakban, garabókban, mint otthon minálunk. Az utcán önműködő gépek árulják, éjjel is. Üveglap mögött tükörpolcon nyers paradicsom áll, néhány sápkóros cseresznye, banán, citromnarancs vagy alma, s aki néhány őrét bedob, az állandóan gyümölcsöt […]

DRÁMA A VONATON Már kora reggel óta robogunk, egyenletes gyorsasággal. Mindig két rövid kattogás, s utána egy hosszú. Olyan ez az utazás, mint egy vers. A vonat még a régi, kötött vers szabályait követi, „lebegő” ütemeket használ. Ennek nem is vallja kárát, mert legalább előre halad, óránként nyolcvan kilométerrel. Egyébként semmi újság. Mi, akik ebben […]

SZOPÓS FENEVADAK Régi szokásom, hogy azokban a városokban, ahova megérkeztem, tiszteletemet teszem az állatoknál is. A városok lakói részint emberekből, részint állatokból állanak. Semmi okom, hogy közöttük döntő különbséget tegyek. Sokszor az utóbbiak érdekesebbek is, mint az előbbiek.

LONDONI LEVELEK (Részletek) 4. MIT LÁTTAM? Óriási szálló. Egy nagyobbacska város. Nem, egy kisebbecske állam. 7000 szoba, mind egyforma, egyablakos, tiszta, kényelmes. 7000 ágy, 7000 mosdó, 7000 csengő, 7000 villanylámpa, 7000 párna. Sajnos, nem kapok szobát, mind el van foglalva. Megállok az előcsarnokban, s felvonók kattogása közben, a zsongó zajban gondolkozom. 7000 ember, 7000 fej, […]

LONDONI LEVELEK (Részletek) 2. A SZIGET Szaporázta az eső, amikor megpillantottam Albion fehér mészszikláit. Zord óriásokként ültek ott, lábvizet vettek a viharos tengerben. Morcosan néztek rám, magukba süppedve. Megérkeztem a szigetre.

KÉT ÉLET Velencei kép Itt fürdenek az előkelők. A tengert minden éjszaka külön kimossák számunkra, tiszta vízzel az erre szerződtetett inasok, s hullámait reggelre szépen megfésülik. Mindnyájan finomak. A férfiak kövérek, mint a nők, a nők soványak, mint a férfiak. Napokig figyeltem a homokban egy szuszogó gömböcöt, kit szoptatós dajkának véltem, de később megtudtam, hogy […]

(Unott legyintéssel:) Kosztolányi mindent megírt… Nyughatatlan utazásait is, közben támadt impresszióival együtt…Amit pedig történetesen elmulasztott, az most végérvényesen ránk maradt. De amíg be nem pótoljuk mulasztásait, javasolom, olvassuk inkább az ő sorait… Megéri…

Siheder-írók békeidőn furcsa társas játékot játszottak, mely afféle emberismereti elmetorna volt. Abból állott, hogy a kávéház tükörablaka mellé települve találgatták, kik azok az ismeretlenek, kik elhaladtak előttük a járdán.

Aki valamit talál Én magam sohasem találtam semmit. De ma egy mellékutcán láttam valakit, ki talált egy pénztárcát. Derűs, bájos, öregúr mendegélt sétabotjára támaszkodva. Alig két lépésnyire tőle, az aszfalt közepén, hevert a pénztárca, szinte odakészítve, felhíva a figyelmet; azzal a döbbentő elhagyatottsággal, mely a talált tárgyak tulajdona. A pénztárca ráordított az öregúrra: — Megállani. […]