A mai Jézusok furcsa fószerek:
szeretetről vicsorognak,
felebaráti szeretetről,
és hosszan gyalázkodnak,
ha nem fullad vízbe annyi ember,
amennyi beteljesíti a kvótát, Tovább »

Életközépi válság

Útja bicsaklik
élte delére. Szétnéz
s látja torát már.

Budapest, 2019. X. 2 Tovább »

Megállított régi ismerősöm, Albert Gabi, a Csere utcai a Küküllő nagyhídján, gyere, most mutatok neked valamit, hogy bámulj. Rendben van, bámulok. Látod, ott a költő helye, és lefelé mutat, a senki szigetére, amit egyszer már megírtam, bár ezzel nagyobb, de kisebb se lett. Elöntött a nyugtalanság, nem tagadom. Igaz, hogy neve ha van, csak áruvédjegy, mint akármely mosóporé, és ez kétszeresen igaz, mert (először) maga a Költő mondta, (másodszor pedig) mert olyan korban élünk, ami nemcsak valószínűvé, hanem hitelessé is teszi a megállapítást. Tovább »

De, kedvesem, értsd meg:
én sohse énekeltem
karcsú, sudár éneket,
az én arcomra nem mintáztak szelíd
mosolyt az istenek. Tovább »

sírj csak, sírj
hát sírj…, az Isten áldjon meg
engedd kitörni magadból
öntsön el, tisztítson meg
hagyd kibuggyanni azt az elsőt Tovább »

Irodalmi antológia
BALTI KÖLTÉSZETI FESZTIVÁL, Budapest, 2019. szeptember 18–19.

Szergej Tyimofejev (1970, Riga)

Itt kezdődik az erdő

Az erdő a városon túl kezdődik.
A szemeteskonténereken
ott virít a figyelmeztetés:
„Óvd az erdőt!” Tovább »

Ne nézzen fel, szól az állványon álló festő, nem nézek fel, mondom, csak azért ne nézzen fel, folytatja a festő, mert sose lehet tudni, festékcsepp spriccelhet a szemembe, jó, nem nézek fel, nehogy szemembe menjen a csepp, ismételem meg a festő leckéjét a munkával, ahogy hallom, szépen halad, szépen halad a festő, mert kitűnő szaki, aki nem hajtandó elárulni, honnan jön, annyit mond mindösszesen, onnan, és a hegyek felé mutat, Tovább »

Egy nemzet fénypászmákkal ébredezik, most robban a tavasz,
Kóbor szellemek szabadságot ígérnek, fényes lesz a kard.
A gondolatok párnámon elférnek, betakar a panasz,
Csodafiú-szarvas agancsa kigyúl, és beomlik a mart. Tovább »

az elveszett áldozat

váza a csontnak merre kanyargott merre dobódott
korea szerte bú kavarog és csonkul a gyász
tán a pecázó kisgyerekek majd lesve palókát
észreveszik hogy oszladozó test terhe akaszt’

Budapest, 2019. X. 1. Tovább »

A szél

Szél vagyok Istenem adj nekem arcot
égsima bőrömön szálljon a felhő
megsebez újra a táj ez az erdő
testemen éj ragyog éj ragyog éj ragyog
adj nekem arcokat Isten a Szél vagyok

2005. dec. 10-11. Tovább »

Lebilincselő, vagy éppen átlagos.
Tudod-e mi a szokványreggel ?
Éppen egy ilyen unos untalan. Tovább »

Hát itt ülsz megint
méltó helyeden
a rakodóparton Tovább »

35. nap – október 5.

Keletnek tartok, az Anatóliai félsziget belseje felé, Sakarya városának közelében járok. Ide is megérkezett az ősz, szerencsére nem hideggel, csupán csendes, áztató esővel.
Sokan féltenek különböző veszélyektől, táliboktól, az Iszlám Állam fanatikusaitól, maláriától, vérhastól, rablótámadástól. Ha visszagondolok az elmúlt, közel öt hét élményeire, meg kell állapítanom, hogy valós veszélynek ezidáig egyszer voltam kitéve. Amikor az Olt völgyének rövid szakaszain a műút mellett voltam kénytelen haladni, a szinte jelképes méretű útpadkán, tőlem 10 centire húztak el 90 km/órás sebességgel a kamionok, s a korlát másik oldalán több méteres mélység tátongott. Tovább »

A városban az is kisebb forradalom, ha esik az eső. Főleg ha szaharai homokot hoz Oroszhegy felől. S most tessék, az utcák ezer és egyedik újrafestése. Ez nem is forradalom, ez háború: hol itt, hol ott jelennek meg a demarkációs vonalak, átszabva az amúgy is tönkreágyúzott terepet. Aztán egészen biztos, hogy érkeznek a gyalogosok, mert nincs háború nélkülük, bármilyen korszerű is legyen. Tovább »

Irodalmi antológia
BALTI KÖLTÉSZETI FESZTIVÁL, Budapest, 2019. szeptember 18–19.

Giedrė Kazlauskaitė (1980, Kédainiai)

Frankfurti reptér

itt nincsenek nemzetiségek

csak a felhők fölé készülő emberek, akiket elfogott
a félelem, remegés, hascsikarás
és más, ami odaát van
rasszokon, bőrszíneken túl Tovább »

Kérem szépen, a völgyben mindenki megbolondul, nagy a koslatás, egyik adja a másiknak a kilincset, elmondhatom, a mi völgyünk a csend és nyugalom háborítatlan sarka, de ennek most vége, mindenki megbolondul, mert Magdi néni nem tud vigyázni a szájára, elfecsegi, látja Lacit hazajönni az orosz fogságból, Laci rongyos, borostás, tetves és büdös, Tovább »

Utazás egy költő körül

Korzani — ez egy furcsa magyar szó, és azt jelenti, hogy délben, tizenkettő és egy között sétálni a korzón, vagyis a pesti Duna-partnak a Petőfi tértől a Deák-szoborig terjedő részén. Budapesten tudvalevőleg ezren és ezren korzanak. Vasárnap pláne direkt Budapest kirakatának tekinthető a korzó.
A korzózók valamennyien ismerik a kövér költőt, azt a borotvált arcú, vastag, derék fiút, aki törzstagja a korzónak. Őt és a korzót még nem lehetett egymás nélkül látni. A korzó tehát mindig tele van. Akkor is, ha csak a költő sétál a korzón, mert tömegnek ő egymaga is éppen elég. Tovább »

Van az úgy, hogy az áldozat beleszeret hóhérjába.
A hóhér ez esetben a színház, az áldozat pedig a színész.

Sikerült kivívni a helyünket a művészetek közt. A világ összezsugorodásával, az elektronikus világ kiterjedésével, ami behálóz mindent, még élre is törtünk. Ott vagyunk a csúcson s újabb kis manifesztációk, játékocskák csimpaszkodnak a nyakunkba, trónfosztó igyekezettel. Tovább »

Albert-Lőrincz Márton: (Nők fürdőruhában)

Gagyi Botond festménye alá

Elhessen minden mélabú,
ha féllábú emlékek futnak ki
az árnyékvető kifutóra. Tovább »