Te nem utálod a költői kérdéseket?

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Megtalálni a gyöngyszemet

– Doktor úr ! Rajtam már a mindent tudó Univerzális sem tud segíteni. A személyazonosságimban azt írja, hogy Szélpál Hugónak hívnak, de én nem ismerem ezt az embert. Húsz évadon át játszottam Hamletet. Tovább »

A szerző fotója

Cseresznyevirág
nem nyílsz? Épp japán sztrájkból
ébred a fejsze.

(2019)

A néni szomorúan néz. Nem, mi nem, mondja aztán. Nekünk nincsen se házunk, se autónk. Azt is be lehet írni?
Mit, kérdi a népszámláló.
Hát azt, hogy szegények vagyunk.
Nem, arra, hogy szegények, nincsen rubrika. Tovább »

„Merész, és szabadlelkű vállalkozás L. Murányi László újságíró riportkönyve a depresszióról*. Ez a könyv nem tudományos magaslatokról szól hozzánk. Oda vonz a szenvedő emberhez.”

„Riportkönyv, amely jelenünkbe, a való világ sűrejébe kalauzol el. Együttérző szellemi utat kínál, sorsok tükrében láttatja, honnan ered, illetve hová vezet a depresszió, és annak szövevényes, bonyolult világa. Tovább »

Fölbuzgott. S ahol kihűlt,
sóterhét kristályba rakta.
Mélybe visszahullva felhevült
s otthagyott terhét
újraolvasztotta. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Hajdú Farkas-Zoltán: Az árulásról. Könyv és film.

(Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2011. Szerkesztette: Vida Gábor. A szöveg első változata 2004-ben jelent meg a kolozsvári Koinónia Kiadónál, Szászok – egy árulás címmel)

Párhuzamok, hasonlóságok, ellentétek, egymás iránti közömbösség. És még folytathatnám. Sokféleképpen lehetne jellemezni a történelem folyamán az erdélyi szászok és székelyek inkább egymás melletti, mint együttélését és jóval inkább a szászok hatását a székelyek életére, mint fordítva. Tovább »

khaki függönnyel bevont fal előtt
kiöltözött tanítónők sorfala
egy-egy szegfűvel Tovább »

Ne légy hanyag!

– Lelkiismeret-furdalásom van. Még mindig nem írtam meg azt a levelet, melyet negyven-valahány éve el kellett volna küldenemn öreg tanítómnak. Pedig csak egyetlen szót kellett volna rákörmölnöm egy szabványos levélpapírra: KÖSZÖNÖM. Tovább »

„Egyetlen dolog kellemetlenebb, mint díszeket felrakni a karácsonyfára: visszatenni őket a dobozba.”

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Nem húzom ki magam

Egyszer a Széchenyi téren, a nagymamámék blokkja előtt beszéltük meg Andrissal, hogy ha a tanári kar tagjaiból kórust alapítanánk, ki milyen hangot képviselne benne. Sajnos, már csak arra emlékszem, hogy Keszeg Vilmos tenor lett volna. Tovább »

Az utca-szintű politizálás apoteózisáért

Biztosan előfordult már, hogy rádöbbentél hirtelen: alighanem olvastad, de már nem rémlik pontosan, hogyan is vagy miről is írta Bálint György ama polgáriasan visszafogott, de kegyetlenül őszinte kritikai tónusú társadalomkritikai esszéit, vagy miről is szólt Széchenyi „Blick”-je, melyben a Bach-korszak politikai pamfletjeinek klasszikus tónusában kegyetlenül ironikus kritikát szán az uralkodó és pöfeteg elit orra alá, hogy Európa értelmiségi színe-java előtt lejárassa…, vagy mit hagytál ki, ha nem dereng Somló Bódog munkásságából egy halovány részlet sem, holott sokak tartják kormeghatározónak éles eszét és hatását a Társadalomtudományi Társaság létrejöttére, az állami szabályozás induktíve lehetséges beavatkozási felelősségének kérdéskörére… Tovább »

Gyermekkoromban nagy tolvaj voltam. Ez mostani eszemmel megmagyarázható, s ha éppen kell: menthető is többféle körülménynél fogva. Mindenekelőtt nem kicsi dolog az, ha az ember nyughatatlan, ivó és veszekedő férfiak véréből születik, mert az izgágaságnak és a rend ellen való lázadásnak már a gyermekkorban meg kell mutatkoznia valahogy. Tovább »

forrón kutakodik a vers
nadrágokban szoknyák alatt
viszi vidáman pimaszul
ami a kezébe akad Tovább »

s a szavak hívnak
ki sem mondanak
ha elindulsz
magukba vonzanak Tovább »

mint torokfájás
amikor alattomban
szellőztetéskor Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Beder Tibor: Gyalogosan Törökországban

(Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000. Szerkesztő: Dr. Kardalus János. Borító: Zsigmond Márton. Fotók: Vinczefi Zsolt, Kunkovács László, Pomjánek Béla, Beder Tibor)

Manapság inkább az El Camino-n járnak gyalogosan az emberek. Ismerőseim, barátaim közül legalább tucatnyian zarándokoltak el Santiago de Compostellába és amikor hazatértek, leginkább magának a gyaloglásnak az élményéről számoltak be. Ahogyan a lépések egyhangúságában kitisztul az elme, eltűnik a külvilág és az ember rájön életének legfontosabb hívószavaira. Vagy ahogyan gyalogló barátságok szövődnek a világ minden tájáról odaérkezők között és teljesen mindegy, hogy ki vagy, mi vagy, mi az, amit magad mögött hagytál. Tovább »

A vád úgy ér méltánytalan,
hogy fel kell adjam önmagam.
Lápi, rothadó világból
az értelem gáza lángol. Tovább »

„Zenéről írni olyan, mint táncolni az építészetről.”

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Eugenia S. Lee: Delonghi, a futurista

Koreában még mindig nem túl nagy divat otthon főzni a kávét. Jó tíz éve volt a „mix” , mindenki azt itta, aki kávézott. Instant kávé, rengeteg cukor és tejpor egy vékony csomagban, fel kellett tépni, forróvizet rá, és kész. Kétségtelen, hogy valami kávészerű dolog is volt benne, de én olyat utoljára az óvodában ittam, ott is hagytam az óvodát. Tovább »