Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (44)

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Beder Tibor: Gyalogosan Törökországban

(Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000. Szerkesztő: Dr. Kardalus János. Borító: Zsigmond Márton. Fotók: Vinczefi Zsolt, Kunkovács László, Pomjánek Béla, Beder Tibor)

Manapság inkább az El Camino-n járnak gyalogosan az emberek. Ismerőseim, barátaim közül legalább tucatnyian zarándokoltak el Santiago de Compostellába és amikor hazatértek, leginkább magának a gyaloglásnak az élményéről számoltak be. Ahogyan a lépések egyhangúságában kitisztul az elme, eltűnik a külvilág és az ember rájön életének legfontosabb hívószavaira. Vagy ahogyan gyalogló barátságok szövődnek a világ minden tájáról odaérkezők között és teljesen mindegy, hogy ki vagy, mi vagy, mi az, amit magad mögött hagytál.
Beder Tibor (1938) azonban 52 évesen egyedül kutyagolt majdnem ezer kilométert, közel egy hónap alatt Törökországban. Az utóbbi két szám hozzávetőleges, dehát én most nem statisztikát írok. Minden pontos szám megtalálható a könyvében, mint ahogyan minden azután megjelenő könyve is alaposan dokumentált. Ezekben visszatekint vagy a történelemre, vagy a saját életére. De van, amikor következetesen előre nézett, és nem is akárhogyan. Amikor például 1992-ben létrehozta a Julianus Alapítványt. Amikor úgy gondolta, hogy a Lármafa-találkozókkal meg kellene alapozni az erdélyi szórványmagyarság és a székelység erőteljesebb kapcsolatát. És mindenekelőtt, amikor főtanfelügyelőként ellenállt bármiféle fondorlatos cselekedetnek, amelyek valamilyen úton-módon az alighogy újraalakult magyar iskolahálózatot érintették volna. Beder Tibor könyvét újra fellapozva, eszembe jutnak mindazok az utazók, akikkel valamilyen úton-módon kapcsolatba kerültem. Jakabos Ödön (1940-1979), amikor hazaérkezett Kőrösi Csoma Sándor nyomában 1972-73-ban megtett vándorútjáról, elküldött nekem néhány élménybeszámolót, amelyeket megőriztem, és lám csak mit ír a felesége, egykori osztálytársam, Molnár Mária által kivesszőzött kéziratában: „A Paprika vendéglőben, Teherán központjában, magyaros berendezéssel, díszítéssel, székely ételeket találnak. A női tulajdonos a Hargita megyei Gyergyóból származik.” Vajon tud még róla valaki, vagy a gyergyóiak azóta csak Londonba rajzottak ki a lefagyasztott és repülőn szállított töltöttkáposztájukkal? Azután itt van egy debreceni patikussegéd levele, aki Beder Tibortól kapott kedvet a gyalogláshoz, itt aludt nálam Zsögödben, de Törökország után visszafordult és ma már nem tudom, hogy mi van vele. Mint ahogyan annak sem néztem utána, mi is történt Dávid Ibolyával (1954), az 1998-2002 közötti Orbán-kormány igazságügyminiszterével, akinek érdemeiről én beszéltem Csíkszeredában, amikor kitüntették Julianus-díjjal. Az esemény 2001-ben, éppen születésnapomon történt, és akkor kaptam Beder Tibortól a dedikált könyvet. A Dávid Ibolya tárgyalásai nyomán kiszabadított aradi Szabadság-szobor ma már újra jelkép. Voltaképpen a gyaloglás sem más, mint a szabadság újrafogalmazása, ha az ember önmaga határozza meg útját és célját.

"kultúrpolip"

Beder Tibor: Gyalogosan Törökországban

Bodor Pál: Monológ zárójelben. Röplapok versben, prózában

Szóljon hozzá!

Rovatok

Archívum

Keresés

"Kiemelt"

Barátaink

Blogtár

Hasznos

MEK-újdonságok

Periszkóp