találkára könyéken vonszolódva érkezik ő Nem merem ki
nyitni a szám sem sikoltani Félek elijesztem Nedves szok
nyái homlokomhoz verődnek akárha templom padlatához
Ma tényleg csevegnék vele Földig lehajló levelű jó és ven
dégszerető borostyán vagyok Várom testére vésődött ösz
szes sebével lüktető jelek múló század falán Kitör a fény dé
moni szemgödreiből Karfás székkel kínálom hogy leüljön Tovább »
2011 márciusában egyik háttérkezdeményezője voltam a bukaresti magyar nagykövetség előtt megtartott, médiatörvény elleni tüntetésnek, amelyen (bár nem túl nagy számban) több sajtó- és emberjogi szervezet képviselői részt vettek; s ugyanaznap tiltakozások voltak Berlinben, Frankfurtban, New Yorkban, Budapesten és néhány más magyarországi városban is. Tovább »
Meghitt átjáróház a tél.
Kitolat belőle az olvadás.
Hátrafelé csipog.
Budapest, 2019. II. 13.
– Halló – szólt bele a telefonba a nő.
A férfi ezer hang közül is megismerte volna, mert ezer és ezer hangból hiányzott már annyi éve.
– Attila vagyok – mondta, és maga sem tudta, mért gondolja azt, hogy húsz év után ebből a nő tudni fogja, milyen Attiláról van szó. De így gondolta, és a nő tudta.
– Szia – szólalt meg kis szünet után. – Itt vagy K-ban? Tovább »
Érdekes a különbség aközött, ahogy egy élő, illetve egy halott alkotót megítélnek. Amíg Tandori Dezső élt, nem éreztem azt a kiemelt szerepet, melyet rajongói vagy tán az egész irodalmi szcéna fenntartott volna neki — ott volt a helye Rakovszky Zsuzsa és Takács Zsuzsa, Oravecz Imre és Tolnai Ottó meg a többi kortárs nagy között. Emlékszem Radnóti Sándor Vas István kritikakötetéről szóló bírálatára, melyben azt mondja, „a szimatoló, résenálló” kritikus „korán észrevette annak a két költőnek az értékét, akik aztán az új magyar líra meghatározó személyiségeivé váltak: Petriét, Tandoriét.” Tovább »
„Az első feleségünket a szüleink marják el, a másodikat a gyermekeink.”
Felfirkálta, szerk. ÁHU
Ha felötlik a neve, egyszeribe vakító fehérség vesz körül. Mert minden ember már ifjúsága kezdetén elindul Alaszka felé : ezzel az aranylázzal jövünk a világra. A sors azonban szeszélyes és kíméletlen; kutyák vonítanak a sötétben, jéghegyek alatt üvölt a fagyhalál, s néha csupán azon múlik az életünk, hogy lángra kap-e az árva gyufaszál, amely a zsebünk korcában rejtőzött, vagy egyet lobbanva végképp kialszik, mielőtt az ösvényt is megvilágítaná előttünk… Tovább »
A téli-nyári egek pajzsa alatt,
a fűből, lépésekből, fékcsikorgásból
összeálló városaimban,
a szelek hétköznapjaiban
lefejezett virágok között
gyűlnek szavaim szemcséi, Tovább »
(Ellenkezem Adyval Az Idő
rostájában című verse kapcsán)
Bandi bátyám, te ne keseregj,
Az Idő kezdetektől fésül,
Sok büszke nép már rég kihullott,
Mély lelkifurdalások nélkül
S ma már nem búsul értük senki. Tovább »
Osváth László (1892–1970) magyar politikusnak 2012-ben állítottak szobrot a lengyel főváros Białołęka kerületében. Az elhelyezés nem véletlen: Białołęka amolyan „magyar sarok” Varsóban, és évek óta együttműködik Budapest XXII. kerületével, Budafok-Nagytéténnyel. Osváth pedig a II. világháború idején a belügyminisztérium egyik vezető tisztviselőjeként (1936-tól öt miniszter mellett a kulcsfontosságú elnöki osztályt vezette) kiemelkedő eredményeket ért el a nácik elől menekülő lengyel civilek és katonák magyarországi befogadásában, elhelyezésében, a fiatalok oktatásában. Tovább »
édes dalcsömör
mely sereg indulója
csilingel benned
Budapest, 2019. II. 5.
Alkalmi vers
Orbán Balázs 100-ik születésnapjának székelyudvarhelyi ünnepére
Írta és február 3-ikán előadta: Tompa László
Dicsérem őt, ki száz év távolán át
Tekintget most bölcsőjéből felénk.
De hogy dicsérjem? S lehet-e dicsérnem
A minden disztől húzódó szerényt,
Ki rangján, módján alul mostohán élt,
Hogy annál többet tehessen fajáért? Tovább »
Azt hittem, mindent jól bejártam:
tereket, parkot, ligetet.
Álmomban végtelenbe láttam,
hegyet, erdőt és vizeket Tovább »
Az átlagember szereti a katasztrófafilmeket, ugyanis kedvére szörnyülködhet a képernyőn vagy vetítővásznon látott kalandokon, s borzongva állapítja meg, hogy mindez csak mással, távoli helyeken fordulhat elő, történhet meg. Vagy nyugtázhatja: mindez csupán fikció, a mindennapi valóságban ilyen nincsen. Tovább »
Mint hideg patak,
kilopakodik belőlem a gondolat.
Csak csermely,
de önmedrében folyik. Tovább »
Még több fotó a szerző blogján: https://steigit21.blogspot.com/
Jaroslav Hasek emlékének
Tyúkhúrt szedtünk a Tabán oldalában,
hol egykor még aknák közt hógolyóztam,
oldalazva rakosgattam a lábam,
nem mondhatom ezt összefoglalóbban,
részletezőbben:
ami utánam lesz, s mi volt előttem,
ott tárul szét pontosan a fa-árnyban,
kél kelő fényben, kihuny kihúnyóban. Tovább »
Az adósok börtönében ül, és szívének árnyékát nézi a földön, míg körülötte csupasz lábú gyerekek kergetőznek – egy férges almatorzsán verekedve. Látod, Charles, hiába űzted magad – sóhajt az író –, hiába volt minden szeretet, minden buzgalom, és a fenyőgallyszagú Karácsonyi ének, mert megváltást a jövő század sem hozott. Ne csodálkozz tehát, ha a jóság adósaként, mint egykor apád, te is börtönbe vetődtél … Tovább »
„Egyél tehénlepényt – tízmillió légy nem tévedhet!”
Felfirkálta, szerk. ÁHU
Nem küldök. Az utóbbira sem jött válasz. Ejtett, mint használt papírzsebkendőt.
Hogy lehet tovább lépni méltóság nélkül,
micsoda bátorsággal, ha megvetéssel nézel magadra ezután… Tovább »
Még több fotó a szerző blogján: http://andrezsuzsa.blogspot.com/
Pusztai Péter rajza
