A Rózsavölgy Szalon 2018-as évadának első bemutatója

Csak teljes szívvel, teljes lélekkel, minden erőnkből érdemes bármit csinálni. Félszívvel féligkész, fércművek jönnek létre. A „Diplomácia” két olyan művész alakításán, alkotásán nyugszik és foglalja el helyét a rendkívüli előadások sorában, ahol a szövegen túl a helyzethez illő nyitott fül, fogékony szellem és bátor szív társul – felfesteni a kor falára üzenetüket: „mi minden múlik egyetlen emberen, a lelkiismereten, a morális viselkedésen.” (Sztarenki Pál) Tovább »

Mintha Csontváry sétálna,
rázná festékbe mártott ujjait:
a kert vászna megtelik
szürkére kopasztott árnyakkal. Tovább »

Bartels doktor, egy német antropológus, egy kőkorszakbeli ember-ősünk csontjaiban megtalálta a tuberkulózis kétségtelen nyomait. A tuberkulózis tehát régi társa az embernek, s nem valami új nyavalya. De Bartels doktor más fölfedezést is tett a régi csontokban. Szegény kőkorszakbeli, tuberkulotikus ősünket meg lehetett volna menteni egy kis gondozással. Azonban – úgy látszik – kőkorszakbeli őseink azt tartották, hogy aki beteg, haljon meg. Lehet, hogy abban az időben a tuberkulózis is fiatalabb, kezesebb, jámborabb volt. Azóta annyit haladtunk, hogy most már ápolni kezdjük a tüdőbajosokat. Segíteni azonban csak annyit tudunk rajtuk, mint kőkorszakbeli őseink. (Jegyzetek a napról / Budapesti Napló 1908. január 9.)

Folytatjuk

Horváth Béres János és Simon László: Kárpátok őre, Tölgyfa, Szalajka völgye (Szeszák Ferenc 1915-ben készült alkotásának hű másolata). Szerző felvétele

Segesvár felől már nem jönnek a hírek,
pedig az nem lehet, hogy Bem a had címét
hibásan tagolva diktálta volna le,
vagy az, hogy Petőfi sunyin elrejtőzne. Tovább »

mint a hópelyhek téli este
jártam körbe-körbe valakit keresve

és arcomra borult a nap
és lelkemben szép gyöngy-világok születtek Tovább »

(Kisregény)

A kis utca eltűnt. Már a ház sem volt sehol. Sík vidéken álltak, csak messziről hallatszott a tenger hullámainak parthoz csapódása.
– Hol vagy?
– Itt vagyok melletted – szólt a Láthatatlan.
– Itt vagyok benned – szólt a gyerek. Tovább »

Az erdő balján még napozik a táj,
meztelen fény jár
íves hajlatán,
domborulatán; Tovább »

– Ezt hagyta hátra Ráduly Dénes, valahányszor az életről kérdezték, mondta Ernő a múlt napokban az édesapjáról, mikor már kifogytam a szóból, s kimentem kirulyi kisházába beszélgetni Rólatok. Látod, szinte minden alkalommal, mikor beszéltünk, emlegetted a Rádulyokat, Dénest is, mégsem tudtam sokat írni arról, ami megkapó és érdekes volt a humoros egyéniségéből, ami megmaradt a családban, de a barótiakban is.

— Hát Dénesékről van amit mondani,– mondtad elgondolkozva, nagyon színes volt a családjuk, s mindenik egyéniség volt közöttük. Antal a legidősebb testvérük, akit a kisebbek magáztak, mészáros volt, Pistából pap lett, több nyelven is beszélt, Márton Áron titkára is volt egy rövid ideig, de a zsidók megmentésében is nagy szerepet vállalt Bözödújfaluban. Tovább »

A rőt falevél beszáll az ablakon;
se nyári se téli a künti idő,
az átmeneti évszak tudja, minő:
kissé jellegtelen, ahol én lakom. Tovább »

Már nem szépít meg engem sem a szomorúság,
sem az alkony, sem az éhség,
sem másnak a szíve, sem másnak a fája,
sem az utca, amelyről hiányzol, Tovább »

Gabriel Andreescu: Egymástól függünk: magyarok, románok…*

(*Elhangzott 1999. február 27-én, a Pro Europa Liga tiszteletbeli tagja cím átvételekor; szerző a szöveget az RMSZ 1989-ben indult sorozata 3000. lapszámának tiszteletére kínálta fel közlésre)

Beszélhetek-e házigazdáimnak, a Pro Europa Liga tagjainak másról, mint a román–magyar kapcsolatokról? Helyénvaló-e, hogy ilyen alkalommal másról szóljak, mint alapvető kérdésekről? (…) Tovább »

a fentről zuhanásban van
valami fenséges feledés
valamiféle önfeladás Tovább »

Kiűzettettünk. Mégis. Mindhiába
áltattuk, altattuk magunk: mi hátha
megússzuk… Ó, mi nem esünk hibába.
Legyen csaló, megcsalatott, ki kába Tovább »

(Kisregény)

János és a lány helyet foglalt a másik lócán. Szótlanul ültek, és csak egymást nézték. Hirtelen mintha áramütés érte volna őket, felismerték egymásban a rokonokat, akik nagyon-nagyon régen váltak el egymástól. Már nem is emlékeztek egymásra, megfeledkeztek egymásról, de tudták, hogy van valahol egy testvérük, unokatestvérük, nagynénjük, nagybátyjuk, de már más nyelven beszélnek. Itt a nagy hegyek alján, és a nagy pusztaságon is.
– Tessék, vegyetek – szólalt meg végül a háziasszony. Tovább »

AKT

Kedveském, feküdj versemben hanyatt!
Fejed legyen a strófák kezdete,
csípeid lantján szóljon a zene
s a csattanóig nyújtsd ki lábadat! Tovább »

Zene: Csutak István, szöveg: Kinde Annamária / Sarány István Garabonciások (Kriterion) cimű készülő könyve mellé szánt CD zenei anyagából

(*Annak apropójára, hogy Korniss Péter fotográfust az idén Prima Primissima díjra javasolták kiemelkedő életművéért)

Korniss Péter: Siető asszony

Korniss Péter kolozsvári származású, magyarországi fotóművész bevallotta: „sok képet készen kaptam” Ő egyebet sem tett, mint elcsente: rögzítette. S ez nem lopás, nem bűn. Ez a legnagyobb fotós erény: rátalál a készre; a valóságosra, az igazra. A napiban élő mindennapira… Végső soron az üzenetre. A törvény szavára. Mint például az út szélén üldögélő férfi esetében, aki számára két dolog biztos: a várakozás és a markában szorongatott kenyér. S a többi? – úticél, jövő? – ködbe vész.
Hasonlóképp törvény szavával szól a Szék határában lelt kép: a Siető asszony. Siess! Szedd a lábad! Mert rád zuhan a mérhetetlen hullám; rád dől a domb. Meglevenedett, szökőárként tör feléje az erdélyi „Holt-tenger”. De hová szaladhat? A kép jobb felső sarkában már ott látható a következő hullám. Tovább »

genezis

a köpült káoszban összecsomósodik
a laza világűr az egész végtelen
még nem volt sehol sem mi ma porosodik
s a porból felbukkan az ember hirtelen Tovább »

Örökíts meg, Történelem!
Állok falum fölött.
Kezemben kis rög énekel:
pacsirtabarna rög. Tovább »

jöttem prizmának
a nagy fehér fény elé
színesek vagytok

Budapest, 2018. X. 18.

Kajtár Lacinak

barátom,
azt hittem leléptél
nem kerestelek
mindig megvicceltél Tovább »