Élia Kazan: Amerika, Amerika (Anatóliai mosoly) című filmje

Kevesebb aktuálisabb és keservesebb téma van manapság, mint amit Élia Kazan 1964-ben készült filmje feldolgoz. A görög származású, de élete jelentős részét az ígéret földjén (értsd: Amerikában) leélő író-rendező valójában azt mutatja meg nekünk családi legendáriuma tán legfontosabb történetével, hogyan is született és – ezer akadályon át – hogyan valósult meg a mindent felülíró Nagy Cél nagybátyja fejében, amit megfosztva minden háttértudástól, empátiától, magyarázattól, ezzel a mára lassan szitokszóvá sötétült szóval foglalhatunk össze. migráció… Tovább »

Vadmalac komája kissé pityókosan állított be, s nem egy, hanem annyi zászlóval, amennyien voltak. Lettek. De annyira kalimpált velük, hogy Vadmalacnak rá kellett szólnia:
”Még kiszúrod velük a gyerek szemét!” Tovább »

Van egy ország, amely március idusán történelmének legtisztább fordulatát ünnepli. Ez az ország mára kettészakadt. Részei közt a határ nem a térképen húzódik, hanem közösségeken, családokon, viszonyokon belül. És nem tudom, melyik ennek a kettészakadt lelkű országnak az igazi arca. Tovább »

A mozgólépcső visz felfelé, nagyot lépek, lendülök a világosság felé.
Ez a két japán nő megint itt van – a Szelkalmanter hol? – ő a legmagyarabb akcentussal magyarázza nekik angolul, hogy hol is. Rögtön kérkedve megjegyzem, nálunk jobb az angol kiejtés. Mosolyog, félénk, én bátrabb vagyok. Tovább »

Szomorú ősz volt… Az ősz megrázta a fákat, s vörösre festé leveleiket. De vörös volt ott a föld is, a kis magyar tenger táján, a Balaton kies vidékén. Az egész parton nyüzsgött a temérdek szerezsán katona.
A szegény nép Sümeg, Siófok ormairól nézte, mint lepi el az egész környéket a piros lebernyeges sereg, mint gázolja le vetését, dúlja fel szőlőit a domboldalakon, töri fel pinczéit, rabolja ki házát. Aztán mind indul Székes-Fehérvárnak, mint készül Budára, hogy elfoglalja a nemzet szívét, az ország fővárosát, az ős Buda-várát, melyhez a hún-hagyás regeszálait kötözi a magyar nép meseőrző kegyelete. Nem volt erő ellenállni. A magyar huszárság őrszemei messziről nézték az ellenség mozdulatait. Magyarországnak nem volt elég katonája, fiai idegen hadseregben küzdöttek, az állam pénztára üres volt; ezeket pénzzel és fegyverrel dúsan ellátta a bécsi udvar. – A merre indult a sereg, megdobbant a föld keble, megvonaglott a táj szíve; hajlott a part, felzúdult ágyában a Balaton. (Egykorú kőnyomat után)

Forrás: Lapok az 18negyvennyolcz. A magyar szabadságharcz 1848-49-ben c. albumból (1898). Szerkesztették: dr. Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor * Az albumot weblapba szerkesztette Nagy István pécskai tanár

„TEK: BALDACCI EZREDES URNAK
PESTEN

Tek. Ezredes Ur!

Minekután az Hirlap uttján tuttomra eset hogy Hazám veszélben forog, és ennek következtében a Magyar Kormány szándékol egy 10000 föbül áló önkénytes Tsapatot fölálitani a mely önkéntessek közé szinte szolgálatomat ajállom. Tovább »

Tisztből molnárlegény

Máriássy János, a rettenthetetlen bátorságu ezredes, mikor jelentették neki, hogy gróf Leiningen altábornagy /a vértanu unokabátyja/ és Blomberg dzsidás ezredes sietnek Temesvárról Aradvár felmentésére, elbizakodva igy kiálltott fel:
– Csekélység, hatszáz honvéddel szétverem őket!
Ámde a császáriak elfoglalták az új aradi sáncot, mert cseh tüzéreink az ágyukkal együtt átszöktek az ellenséghez.
Emiatt nagy zavar támadt a honvédek közt s a Maros hídján menekültek az osztrákok elől.
Máriássy polgári ruhában az utolsó volt a hátrálók között. Egy ladikba ugrott, amely felé sűrűn hullott a golyózápor. Tovább »

(Részletek Pulszky Terézia emlékirataiból)

Ha a bécsi országgyűlésen az ellenzéket egy határozott fellépésű egyén vezeti, akkor nem vesztegetnek hónapokat alapvető elméleti jogi kérdések tárgyalására, hanem azon nyomban a pénzügyeket vizsgálják meg. Ebben az esetben a kormány nem háborút és katonai szabályok felállítását, hanem békét, reformot, szilárd gazdasági rendszert eredményező utat követett volna. A bécsieket azonban a frankfurti parlament példája megtévesztette. Ahogy itt, ott is alapvető jogok kerültek előtérbe; a törvényhozói szék professzori székké alakult, ahonnan előadásokat tartottak, hangzatos maximákat olvastak fel, és a természet törvényeit ismertették. Az emberiség jogairól szóló tengernyi disszertáción kívül – amiken csak a gyakorlati tanácsadások tettek túl – mindezek eredménye a katonai uralom, az állandó ostromállapot és a statárium lett. Tovább »

A mi legfőbb, mit ki ne felejtsen senki, midőn a nemzeti hadseregről beszél: mi előtte és utána járt annak, mint Jehova, nappal ködnek, éjjel tűznek oszlopában: a nép! A nép, ki eszével, találékony furfangjával, jóakaratával, szellemével védi, sietteti, inti, buzdítja, őrzi imádott hadseregét, néha tízezrével melléje áll és megfélemlíti tömegével az ellent. J/ókai/. M/ór/.

Forrás: Lapok az 18negyvennyolcz. A magyar szabadságharcz 1848-49-ben c. albumból (1898). Szerkesztették: dr. Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor * Az albumot weblapba szerkesztette Nagy István pécskai tanár

Katona vagyok én, önkéntes katona,
Nem kell már szerető, se szőke, se barna!
Nem oszthatom én meg senkivel szerelmem,
Szerelmet, hűséget, hazámnak esküdtem.

De meg is tartom én szentül fogadásom;
Hazámat, a meddig kivánja, szolgálom.
Mindaddig, mig kardot szoríthat jobb karom,
Ellenségünk ellen örömmel forgatom. Tovább »

A tacskó

A debreceni önkéntesek közt, akik részt vettek Aradvár ostromában, volt egy tizenöt éves vézna diák akit kapitánya éretlen tacskónak tartott.
Az angyalkúti ütközetben a debreceni önkéntesek egymásután háromszor verték vissza a dzsidások rohamát. Ez ütközetben történt, hogy az éretlen gyerkőcz, akit századosa minduntalan haza akart küldeni, a szuronyroham alkalmával elszakadt bajtársaitól és egy dzsidás üldözőbe vette.
A diák csodás hidegvérrel hirtelen megállott, czélba vette a dzsidást és lelőtte. de e pillanatban már egy másik dzsidás száguldott feléje. Tovább »

(Részletek Pulszky Terézia emlékirataiból)

A német provinciák attól tartottak, hogy az osztrák adósság terhe teljes súlyával nehezedik rájuk. Az alkotmányos szerveken keresztül Magyarország minden alkalommal tiltakozott a birodalmi pénzügyek nemtörődöm kezelése ellen, és nem kért részt a kölcsönből. Kormánytámogatással Magyarországon egyetlen utat, iskolát vagy intézményt nem építettek, s a magyar kormány sohasem hagyta jóvá az osztrák kölcsönöket, ellenkezőleg, ismétlődően szavát emelte ellenük. Lombardia Velencével együtt úgyszinte kis hányadát élvezhette a kölcsönöknek, s valójában ez a két provincia csupán 1815-ben csatlakozott Ausztriához; s lévén maguk is kellően gazdagok, nem kívántak részesedni a központi kormányzat támogatásából. Tovább »

Éjszaka, a szabad ég alatt állva, a fegyverre támaszkodni, szó nélkül, dal nélkül, tűz nélkül, végig nézni a mezőn s aztán elgondolni, hogy ez itt nem virágzó rét, hanem temető; hogy azok a falvak ott a lőtávolban, fehér házaikkal, hajladozó jegenyéikkel, nem vendégszerető tanyák, hanem gyilkos vermek; hogy minden árok, minden bokor mellett a halál leskelődik; s azok a sötét felhők ott az égen: a halál szekerei, mik az elröpülő lelkeket a másvilágra viszik; aztán hazagondolni az otthoni jó nyugalmas tűzhelyre, melyet feleség, gyermek, cseléd vesz körül; jókedvűen falatoznak: a gazda részét a kedvenc házi kutya kapja meg ma; aztán mesélnek, nagyokat nevetnek közbe; majd eloltják a tüzet, aludni mennek; imádkoznak; a legkisebb azt kérdi, hol az apa? Az anya összetéteti kis kezét s imádkoztat vele az apáért. Aztán elalusznak, a kutya is lefekszik a sutba… Milyen jó dolga van annak a kutyának! A gazdája kint áll a Schwechat partja mellett fegyverére támaszkodva. J/ókai/. M/ór/.

Forrás: Lapok az 18negyvennyolcz. A magyar szabadságharcz 1848-49-ben c. albumból (1898). Szerkesztették: dr. Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor * Az albumot weblapba szerkesztette Nagy István pécskai tanár

Pápa, mart. 19. 1848.

Egyenlő jog és szabadsajtó –, vérünket és életünket értte’, kiált a’ nép, melly felverve százados álmaiból, örömtől kéjittasan bolyg utczáinkon: ‘s mint polgárnak, nekem is csak e’ hang él ajkaimon:, véremet és életemet értte!’
Helyén lesz itt megemlitenem egy nagyszerü esténket, melly egy nemzetnek ünnepe volt. Folyó hó 16-án reggel kilencz órakor jött az örömhir hozzánk Pozsonyból – talán a’ boldogság angyala hozta szárnyain – hogy gyönyör-magul hintse el a’ nép között: ‘s ez a’ jogegyenlőség és sajtószabadság hire volt. „Fel! ki magyar!” kiáltott a’ lelkes ifjuság, ‘s egy pillanat mulva négyszáz egynehányónk keblén lobogott a’ nemzetiség koszoruja – a’ háromszinü szalag, – ‘s hogy, senki gyáván ne maradjon hátra’, megülénk a’ szent napot. Tovább »

A jászkun menyecske

A szolnoki csatában a hős Damjanich Karger tábornokot beszoritotta a város utczáiba. Délben segitségére jött Ottinger ezredes s rohamra rendezkedett.
Ezt látva Puchly János, a Ferdinánd-huszárok hős alezredese és gróf Poninszki, a lengyel dzsidások parancsnoka, három századdal neki robogtak az egész vértesezrednek.
Puchly egyenesen Lord gróf alezredeshez vágtatott s párbajra kelt vele.
A huszárok e hősi példán fellelkesülve, öldöklő viadalba keveredtek a vértesekkel. Tovább »

(Részletek Pulszky Terézia emlékirataiból)

Bécs 1848 nyarán

Olyannyira megkedveltem a vidéki életet, hogy csak ritkán adtam fel egy pesti látogatás kedvéért, s néha-néha vállalkoztam hosszabb utazással járó bécsi kirándulásra. 1848 telén a véletlen mégis Bécsbe vetett, ahol mindenki meghökkenve értesült a februári párizsi forradalom híreiről.
Abban az időben férjem számos országgyűlési képviselő barátjával együtt Pozsonyban tartózkodott. Március 1-én tért vissza Bécsbe, és azzal a hírrel fogadtam, hogy Párizsban kitört a forradalom, amire higgadtan felelt: „Tudom, Thiers és Odilon-Barrot a kormányzó miniszterek.”
„Nem, egy republikánust javasoltak, és Ideiglenes Kormányt hoztak létre. Nos, ehhez mit szól?” – szögeztem neki a kérdést. Tovább »

Ó, hogy még éjjel sem tudnak nyugodni!

Egy Kossuth-huszárcsapat éjfél után érkezett Torda városába s jelentkezni akart báró Kemény Farkas őrnagynál.
A kapu zárva volt, de a huszár könnyen feltalálja magát. Megkoczogtatták az őrnagy ablakát. Nagysokára kinyilt az és hálóköntösben egy álmos fej kandikált ki rajta.
– Mit akarnak? – szólt rá mérgesen a huszárokra. Tovább »

(Részletek Pulszky Terézia emlékirataiból)

Bécsben nevelkedve igen keveset tudtam Magyarországról, mielőtt 1845-ben odakerültem; gyermekkoromban csupán a földrajzórákon hallottam valamit róla, s történelmi tanulmányaim efféle emlékei is oly halványak voltak, hogy szinte nyom nélkül tűntek el.
Véletlen, hogy az iskolában, hol tíz évet töltöttem, néhány magyar gyerek tanult; a többiek irigykedve nézték elkülönülésüket, s hogy anyanyelvükön szólítva egymást kijátsszák azt a szabályt, mely szerint mindannyiunknak francia nyelven kellett beszélnünk. Gyanakvás és gúny vegyes érzésével hallgattuk őket, azt képzelve, hogy ennek a különös dialektusnak nem sok értelme lehet, egyezményes jelekkel vagy éppen valamiféle ösztönös tudással lehet csupán megérteni. Tovább »

Mától kezdve, a következő napokban – egészen hétfőig, március 19-ig a 48-as forradalomhoz kötődő olvasmányokkal frissítjük a Káfé főnixet!

A leeresztett zsaluk mögött,
ők ketten, egész nap
szobájukban maradtak
(a szerelemnek
is idő kell) – Tovább »

Az ötven éve Csíkszeredában készült fotó a napokban látot napvilágot első ízben: a Hargita Népe napilap a Hargita megye létrejöttének történetére emlékező dokumentum-sorozatában (szerkeszti Daczó Katalin). A kép szerzője orvos, a fél évszázad előtti események idején középiskolás tanuló volt, s lakásuk erkélyéről készíthetett fényképet a megye megalakításának helyi érdekeiért kiálló tüntetésről a rajoni pártbizottság épülete előtt. Így emlékezett a történtekre: Tovább »

szilénszoborrá
torzult a végtelenség
hogy ott raboskodj Tovább »

Stephen Hawkinggal először a New York Times magazinjának címoldalán találkoztam. A cikk elmondta azt, amit már olyan jól ismerünk: egy cambridge-i asztrofizikus megpróbálja megfejteni az univerzum titkait, miközben őt egy folyamatosan romló betegség tolószékhez köti. Tovább »