1974 tavaszán a Korunkban olvastam a Zuhanások (Oratórium három hangra) című hosszú verset, és úgy megérintett, hogy a sűrű színházi elfoglaltságom ellenére hamar megtanultam kívülről, és foglalkoztatni kezdeti egy Hervay Gizella-est gondolata. Az előadás gerince a Zuhanások poéma lett volna, de válogattam a Virág a végtelenben, a Tőmondatok, az Űrlap és a Kobak könyve című […]

Hervay Gizella az Ifjúmunkásnál (1968–1971) Említésre méltó az a rendkívüli érzékenység, amivel az általa legtehetségesebbeknek vélt fiatal verselők sorsa fölé hajolt. Több kötetes, eredeti hangú erdélyi költőnk, Simonfy József többször is nyilvánosan bevallotta, hogy Hervay Gizellát tekinti szellemi mentorának. Igaz, hogy ennek nyomát a lapban csupán egy nyílt levél őrzi, amit a hihetetlenül nehéz körülmények […]

…A Carmen Sylva név minden bizonnyal felidéz valamiféle emlékeket legalább az idősebb nemzedék számára. Az 1866-ban fejedelemnek meghívott, majd 1881-ben román királlyá koronázott, a Hohenzollern-Sigmaringen családból származó I. Károly felesége ezen a néven írta irodalmi alkotásait, miközben ő maga hivatalosan az Erzsébet királyné nevet viselte. Német nyelvterületen a történészek azonban még mindig lánykori nevén emlegetik: […]

Hervay Gizella az Ifjúmunkásnál (1968–1971) Hozzávetőleges munkaideje okán ellentmondásos volt a hangulat Gizi körül. Egyes munkatársak, s különösen a családi gondokban érdekelt, naponta bejáró nők szerint a vezetőség, s személyesen én, túlságosan kesztyűs kézzel bánunk vele, olyasmiket nézünk el neki, amit máson szigorúan számonkérünk. A kimondatlan, elsuttogott vádak alapjában igaztalanok voltak, ám jelezték, hogy a […]

Hervay Gizella az Ifjúmunkásnál (1968–1971) Hervay Gizi, mielőtt újra elszegődött volna az újsághoz, nem hallgatta el: csak úgy tud eleget tenni feladatainak, ha nem kell naponta bejárnia a szerkesztőségbe. Kérése merészen hangzott, még azokban a romániai „olvadásra” jellemző években is, de a nagyvonalúság hagyományosan otthonra lelt az Ifjúmunkás tájékán – különösen előbbi főszerkesztőnk, Dali Sándor […]

Nagy bajban van az, aki a hírügynökségi beszámolók alapján próbálja megállapítani, hányan voltak tegnap a marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen. A magyar hivatalos jelentések szerint – amint a hirado.hu portál is tanúsítja – „a székelység autonómiaigényét kívánja nyomatékosítani 30 ezer ember Marosvásárhelyen”, ezzel szemben a román közszolgálati hírügynökség honlapja, az agerpres.ro arról számol be, hogy „több mint 5 […]

Nem azért jut naponta eszembe, hogy ideje letenni a lantot, abba kell hagyni a jegyzetírást, mert éppen kétszáz éve született a szállóigévé vált vers szerzője, Arany János. Noha a két évszázaddal később sorokat rovó és hibákat felrovó publicista lelkiállapotát is tökéletesen leírja a néhai költő: „Nem az vagyok, ki voltam egykor, / Belőlem a jobb […]

Visky Árpád emlékének Mindig felemelte szavát, színházi ügyekben elsősorban, hogy jobban menjenek a dolgok. De ez mindig is ciki volt. A jóért lázadni. A dekadens hozzáállás, a minden mindegy sokkal tetszetősebb. Főként, amikor a Hivatal is azt parancsolta: lelkesedj! Örülj! 

Hervay Gizella az Ifjúmunkásnál (1968–1971) Az első, a kezdeti időszak a kölcsönös alkalmazkodás és a szerzői szabadság jegyében telik. További közéleti jegyzetei születnek (Eszmény és illúzió, 1968. december 5. / 49. szám: „Illúziótlanok vagyunk. Egyenként vesztettük el illúzióinkat, hogy szembenézhessünk a dolgok igazi arcával. De nem vagyunk eszménytelenek… Eszménk az ember szabadsága. Csak illúzióink nincsenek” […]

Hervay Gizella az Ifjúmunkásnál (1968–1971) Egyik nap azzal nyitott be a titkárnő, hogy Hervay Gizella szeretne velem beszélni. A tekintélyesre méretezett íróasztal mögött, szinte-szinte elveszve, cigarettára gyújtva töprengtem: mit akarhat tőlem a verseiből már ismert Költőnő? Hamarosan elmondta: szeretne hozzánk kerülni. Állandó alkalmazottként.

Az utóbbi időben szerte a világon a legfontosabb hírek, tudósítások között szerepelnek azok, amelyek szexuális zaklatásokról számolnak be. Ennek egyszerre oka és következménye, hogy egyre több esetre derül fény.

(Ádám Gyula betlehemes fotóalbumának margójára) Bevallom, nem írnék erről, ha nem hívták volna fel rá a figyelmem. Pedig aktuális, most az egész keresztény vagy keresztyén világ ezzel foglalkozik, erre emlékezik. Ádám Gyula képein keresztül érintett meg az esemény. Hagyományőrzés, vidéki misztériumjáték, népi szokásrendszer tartozéka – mind olyan címkék jelentek meg bennem, amik eddig közömbösen hagytak.

Ébredj, román – hallhattuk számtalanszor a román nemzeti himnuszt ezekben a napokban, amikor a minimum kétfelé szakadt ország az egységét ünnepelte. De hát azt már megszokhattuk, hogy Romániában a szavak és a valóság közötti összhang mintha inkább a hiányával tüntetne. Meg aztán ez egy kicsit amolyan előgyakorlat is volt az egyesülés jövő évi, századik évfordulója […]

Három év kihagyással újabb (a második) kötettel* folytatódik Koszta István 2014 tavaszán beígért könyvsorozata, amely az idei marosvásárhelyi könyvvásárra jelent meg s immár azt a közös címet viszi tovább, hogy „Erdély a nagy háborúban”. Fogadjuk hát el, hogy a monumentális dokumentum-gyűjtemény és -értelmezés a későbbiekben ezen a vonalon fut majd tovább.

Augusztus 23-ára terveztem a mosást. Miért pont akkorra? Kit, mit kell emlékeztetnem ezzel a provokációszámba menő gesztussal, mire? Ezek a könyvek a nagy áradáskor kerültek víz alá, sokat el kellett dobni, mert többé nem lehetett kinyitni, miután megszárítottam a nem napos, annál szellősebb fészerben.

Napjainkban, amikor aktuálisan a katalán fejlemények borzolják Európában a kedélyeket, jó visszaemlékezni arra a tanulmányútra, amelyet az osztrák kormány szervezett 2000-ben a Bécsben akkreditált tudósítóknak – Olaszországba… Bárcsak ma is egyre többfelé lehetne ehhez fogható fejlődést tapasztalni földrészünkön a hasonló vitás kérdések megoldásában! A cikk a Népszabadság Világtükör oldalán jelent meg a 20. század utolsó […]

John Lukacs: A Modern kor véget ér Életem során mindig könyvek vettek körül. Így van ez most is, 94. életévem végéhez közeledve; a pennsylvaniai Chester megyében lévő házam nyugati szárnyában, a hatalmas könyvtárban 18 ezer kötet van. Így volt ez már a kezdet kezdetén is: egy szanatóriumban születtem Budapesten, ahonnan pár nap múlva „átfordítottak” anyám […]

Hogyha valaha szobor készül majd Fodor Sándorról, akkor minden bizonnyal ott lesz majd a közelében Csipike. Lehet, hogy ülnek egy padon, lehet, hogy kuporognak egyetlen vastag csutakon és mellettük mindegyre kinő a mohából, vagy a lehullott levelek foszladozó szőnyegéből legalább egy-két légyölő galóca, mert ha az ember nem is, de a természet bármiféle csodára képes,

Évek óta kereng a neten (mint ’bölcs gondolatok az életről’) – minden lehetséges nyelven, még spanyolul is és magyarul is; néha csonkán, néha átköltve, sosem ugyanúgy; de mindig föltüntetve szerzőnek, írónak Pablo Nerudát. A versnek két magyar műfordítását is ismerem: az egyik Somlyó Györgyé (1920 – 2006), a hatvanas évekből – a másikat a minap […]

Mióta az eszemet tudom, megrögzött köztársaságpárti vagyok. Ennek ellenére gyermekkorom óta érdekelt a románok Mihály királyának a sorsa, aki alaposan lerövidítette a második világháborút, ha éppen meg nem változtatta a kimenetelét. Arra gondolok naivul, hogy ha még korábban történik meg, vagy ha a magyaroknak is sikerül a kiugrás, talán másképp alakul Európa második nagy újrafelosztása, […]

December 6-án kellett jönnie a Mikulásnak a magyar gyerekekhez. Ha még jön. Ha nem szorította ki teljesen a jenki Santa (a Claus). Mert az csak Karácsonykor jön majd; nem hófehér paripán, hanem szarvas húzta szánon. Északról. Finnországból, pontosabban Lappföldről. A (halszagú) rokonok földjéről.

Megállított Albert Gabi, a Csere utcai, a Küküllő nagyhídján, gyere, most mutatok neked valamit, hogy bámulj. Rendben van, bámulok. Látod, ott a költő helye, és lefelé mutat, a senki szigetére, amit egyszer már megírtam, bár ezzel nagyobb, de kisebb se lett. Elöntött a nyugtalanság, nem tagadom.

’December folyamán, kétnaponként, egy-egy “pohárköszöntőt” adunk majd közre a ’Noé vesszeje’ című 1972-es antológiából, hogy ezáltal is ünnepi kedvre hangolódhassunk’ – ígérte a minap a Káfén csg. Dicséretes kezdeményezés, mint a szerkesztő-költő megannyi más tematikus kalandja. (Utánanéztem a világhálón: másoknál is vannak hasonló gyűjtemények -. itt az egyik angol nyelvűnek a mottója: ’Nincs egyetlen verssor […]

Vajon kik azok, akik utánam jönnek? Nagyon sokszor feltevődik a kérdés, hogy ki vagyok én? És ki az, aki utánam jön? Szoktam erről beszélni máskor is: jövök-megyek otthon, a faluban, ha nagy ritkán hazavetődöm. Járom az utcákat, keresem az embereket, akik gyermek- és ifjúkorom meghatározó figurái voltak.

Még márciusban történt, hogy Henry Boulad Egyiptomban élő jezsuita felvette a magyar állampolgárságot. Okfejtése szokatlan, de a mai világban minden további nélkül elképzelhető: rokonszenvesnek tartja az Orbán-kormány migránspolitikáját. Boulad atya Semjén Zsolt minisz-terelnök-helyettes alexandriai látogatásán jelentette be szándékát: