Múltfoltok Volt aztán egy másik tanár, Simon Gábor, aki közvetlenül a forradalom után nőtt meg nagyon. Valamelyik nap összefutottam vele a Rózsák terén, néhány éve Vásárhelyen él. Akkor azonban, tizenkettedikes koromban, azt mondta a díszteremben, hogy a golyók nem válogattak román és magyar emberek között. Talán nem is figyeltem volna fel erre a mondatra, ha […]

Közvetlen vágtatás A legvagányabb tanárom mégiscsak az volt, aki az osztályfőnököm is lett egy évig: Kassay Gábor. Voltak még jók, barátságosak, akár kedvesek, bár azt hiszem, mindegyik jelző mást jelentett akkor, mint most – vagány azonban csak ő volt szerintem. Ő vitt el kirándulni a Riszegre meg a Szent János kúthoz, ő focizott velünk mindenütt, […]

Tépett idő A Brassai az életem volt. Oda jártam, ott szenvedtem, ott tanultam, ott örültem, ott tettem szert az első barátokra, akik aztán vagy megmaradtak, vagy nem, ott jártam egy osztályba olyanokkal, akik közül néhányan legnagyobb meglepetésemre a barátaim lettek. Tizenkét évig jártam ide, betéve tudtam. A 43-as termet, ahol végeztünk, a folyosókat, a különös […]

(Tudománynépszerűsítő párbeszédek) (Most nem az információról mint tudásanyagról lesz szó, hanem elsősorban a kibernetikai információról. Hogy ez mi – az majd kiderül. Szokásunkhoz híven: népszerű, mindenki által hozzáférhető formában. Két rongyos, piszkos barátpap megy az erdőben: az egyik Assisi (Szent) Ferenc, a másik egy átlagbarát, Ferenc arca szelíd, sebei láthatóak, kivéve a lentebbieket. Az átlagbarát […]

Zacc Érdekes volt ez a két ember is: Jocó meg Bandi. Első unokatestvéreim, az élet kanyarjai miatt mégis jóval idősebbek mindkettőnknél. Jocó galambászott, tyúkászott, egyéb ilyeneket művelt – azt hiszem, nyulat meg nutriát is náluk láttam először. Mindez érdekes volt, ő viszont túlságosan harsány ahhoz, hogy megpróbáljak közelebb kerülni.

Elevezünk egy utcába Az unokatestvéreimmel a Poriban játszottunk. Eri és Atti édesapám nővérének voltak az unokái, illetve ők még vannak hálistennek, csak Elza néném halt meg. A Porit Ciprian Porumbescuról nevezték el, de hát így tán csak a helytörténészek nevezték. Nyaranta – ki tudja, hány nyarat jelent ez? – oda is jártunk.

Felszisszenések Útban a diszpenzár felé, vagy jövet onnan, szintén becsengettünk a házakhoz. Egyszer szembejött velem egy hölgy: „Deci tu ești ăla, împuțitule!” Átszaladtam a túlsó oldalra. Vagy inkább csirka volt, nem diszpenzár. A mai háziorvosi rendelőnek felelt meg, hosszú sorokat álltunk, illetve ültünk taknyosan és köhögve, míg Chețanu vagy Albu doktor nénire vártunk, de később […]

Repülő tojások Volt néhány nyár, amíg Dănuț volt a legjobb barátunk. Ha jól emlékszem, Almășannak hívták, különben annak a hentesnek az unokája, aki nagyanyámmal akart hancúrozni. Nem tudom, merre jár, már ő is túl van a negyvenen, hiszen öcsém és köztem volt. Bármit lehetett vele, sőt, ő vezette a bármit.

Betűtészta A garázsok Z alakban strukturálták az udvart, míg a blokkok L alakban keretezték. Mi a Z tetejével szemben laktunk, a nénire láttunk, aki kis Fiatját gördítette ki, amikor kellett, és egyszer azt mondta, „ești foarte curios”. Az életéről mesélt, már nem emlékszem, hogyan kerültünk oda, én meg túl hamar barátkoztam.

Savanyú erények Miközben mindegyik élte a saját életét, a szomszédok közül többen a mi életünket is élték. Ez, gondolom, elkerülhetetlen az egymásba zártság tereiben, bár a rosszindulatot mégiscsak meg lehet különböztetni a muszájtól. Egyszer kifogtam egy blokkgyűlést (az ablakunk az udvarra nézett), melyen Stan szomszéd azt fejtegette, hogy aki a nagyszüleihez jön, az fogyasztja a […]

Odúfény Az adminisztráció egy szűk kis szoba volt a szembeni udvarban, oda jártunk kifizetni… az adminisztrációt. Akkoriban így hívtuk a blokköltséget – lám, egész kis szótárt lehetne összeállítani azokból a szavakból, amelyek akkor voltak, ma meg már nincsenek. Ha nagy volt a sor, a szintén szűk és sötét folyosón várakoztunk.

Zsebkendőnyi világegyetem Mi blokkban laktunk. Kamaszkoromban lehetett, amikor a panelről hallottam, aztán most meg már tömbház. Mindegyik szót ízlelgetem vagy akár használom, de a gyermekkoromat hamisítanám meg, ha panelt vagy tömbházat mondanék blokk helyett.

Pistuka úrfi A nagyapám a fehér hajával, frissen borotvált, kedélysima arcával, huncut szemével éppen olyan volt, mint Szindbád. A nagyapám miatt pipázom mindenféle tiltás és fenyegetés ellenére. Nem vagyok egy tiltásokon túli, abba is hagyom időnként, de aztán mindig eszembe jut, ahogy ott pipázott az ablaknál. Azok a bőr dohánytüszők ma is őt idézik fel […]

A szerző Villámvignetták címmel oldalt indított a Facebookon, ahol életének kisebb-nagyobb, iróilag megformált mozzanatairól olvashatunk, többé-kevésbé tanulságos történeteket. Ezekből válogatunk alkalmanként, a szerző engedelmével. Csak magamról beszélek A Riportnál azzal a szomorú tapasztalattal gazdagodtam, amelynek a bűzét már a Krónikánál is megéreztem: mindegy, ki vagy, a lapod alapján ítélnek meg. Olyan könnyedén neveztek fideszesnek, amilyen […]

Történt 1918-ban, hogy a Karinthy Frigyes akkor még életben lévő első felesége, Judik Etel – akinek apokrif, a mindennapi eseményeket kommentáló rafináltan „csacska” szövegeiből az író egy kevésbé ismert, szellemes sorozata, A feleségem beszéli állt össze az első világháború utolsó éveiben (eredetileg a Pesti Napló lapszámaiban jelent meg, nagyjából heti rendszerességgel) – életéről nyilatkozott (hamarosan […]

Jött az este. Indultak lefeküdni a Nyuszik és Zúzamadarat is lefektették a kalitkájába. Eloltották a nagy villanyt; két kicsi olvasólámpa mellett olvasgattak. Egyszer csak megnyikordult a kalitka ajtaja és oldalazva kilépegetett rajta Zúzamadár. — Mi van, Zúza? — kérdezte Mama Nyuszi. — FÉL ZÚZAMADÁR. NAGYON FÉL — mondta.

Jöttek-mentek a vendégek. Eljött a Polgármester is. Kitépett egy lapot a keskeny füzetéből és ráírt egy hosszú számot. Átadta Mama Nyuszinak, hogy váltsa ki a bankban, majd ha iskolás lesz Nyuszimadár. Nagy volt a boldogság. Kicsi Madár észrevette, hogy mindenki csak Nyuszimadárhoz jön, őt kényeztetik — kutyuri-mutyuri — és senki sem törődik már vele.

Teltek-múltak a napok. Leány Nyuszinak már nagy volt a hasa. Egyik nap szólt Fiú Nyuszinak, hogy nagyon fáj… Fiú Nyuszi felhívta Mókust. Neki volt egy terepjáró autója. Abba betessékelték Leány Nyuszit; Fiú Nyuszi is mellé ült. Irány az Erdei Kórház. Bent volt Mackó Doktor ügyeleten és vele volt Mosó Maci Néni is, a bábasszony. Leány […]

5 – Szóval akrobaták vagytok. – Igazgató elvtárs, szabad egy percre! – Bocsánat! – tűnt el a diri jó félórára. – Hát ti? – pillogott ránk, mihelyt előkerült. – Ja, persze, a kígyóbűvölők. – Akrobaták – javítottam ki halkan. – A korzikai duó. – Korzikából? – nézett nagyot a vállas, hosszú hajú, kígyóbőr zakóban ágáló […]

4 Hát ilyen előzmények után kerültem a marosvásárhelyi főiskolára. Marosvásárhely volt akkoriban a székelység legnagyobb, Románia tizenhatodik városa, bár a magyarok száma már akkor alig haladta meg valamivel a románét. A Maros partján épült, Bukaresttől mintegy 500 kilométerre. Nevezetes intézményei: Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Maros Művészegyüttes, Marosvásárhelyi Székely Színház, Színművészeti Főiskola, Pedagógiai Főiskola, Kultúrpalota, Vártemplom. […]

Teltek-múltak a napok. Nyusziék nem győztek álmélkodni azon, hogy Zúzamadár Kölyök Mókus hangján mondja a repertoárját. Hihetetlen, mennyire élethűen utánozta a Kicsi Mókust. Aztán egyik nap Leány Nyuszi elment bevásárolni és többek között három nagy üveg savanyú uborkát vett. Fiú Nyuszi megkérdezte, hogy nem lesz-e túl sok.

3 Első lépés: felvételizni a cirkuszban. E célból több kérvényt is megírtunk, illetőleg tájékoztatást kértünk a bukaresti állami cirkusztól anélkül, hogy bárki is figyelemre méltasson bennünket. Márpedig vizsga nélkül (a régi időkkel ellentétben, amikor csak a tudás számított) senki sem lehetett Romániában artista. Ez eddig rendben van, ha ez a törvény, vizsgázzunk. Csakhogy mikor, mert […]

Mókusék írásban megkapták Fiú Nyuszitól, hogy Félix miket szokott mondogatni. Azokat jó ha elismételtetik vele — mondta Nyuszi. Kölyök Mókus is ismerte a listát és „korepetált” a Kicsi Madárral. — Mondjad, Zúza: „Félix szép kicsi Madár, Hullámos Papagáj.”

2 Napokig töprengtem, variáltam, kombináltam. Hasztalan, egyetlen olyan szám sem jutott az eszembe, ami nemcsak különleges, hanem új is lett volna egyúttal. – Szerintem felejtsd el az egészet – tanácsolta Vaszi, csapatunk legidősebb tornásza, egy sovány, magas villanyszerelő, aki maga is kötéltáncos volt valamikor. – Nehéz kenyér ez, pajtikám. Egy artista folyton úton van, keményen […]

Repültek, repültek sokáig, sokáig, még el is aludtak a kényelmes karosszékekben, aztán egyszer csak megszólalt a Pilóta, hogy Reykjavík következik, leszállás… mindenki csatolja be magát. Az utasok szót fogadtak; kinéztek: közeledett a leszállópálya, majd a vastag kerekek az aszfalthoz súrolódtak. Mindenki éljenzett, tapsolt.