‘Egyperces’

 

Gergely Tamás: Skizo

2016. december 21.

Különböző helyeken lepte meg a másikat. Hogy nem ő, hanem a másik beszél. „Ez nem lehetek én.” „Ez nem én vagyok.” Vagy hogy nem ő gondolja, hanem az, akivel együtt él. Egy testben. Majdnem úgy, mintha ikrek lennének. És mégsem.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Utolérni önmagát

2016. december 17.

„Látod?” – kérdezte Vadmalac. Kissé hangosabban a szokásosnál. Fel volt ugyanis hevülve. A lelke. De a teste is, gyöngyözött a homloka, nedves a sörénye. Komája nem ismert rá. „Ott! Ott!” mondta, mutogatott.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Tájm

2016. december 15.

Vadmalac azt hitte, fő a feje, konkrétan is. Megkérte Vadmalackát, ellenőrizze a homlokánál, de semmi. „Komám, fordult a barátja felé, időt adj nekem!” Az csak hebegett-habogott, hogy nem érti a „mestert”. Kínjában elkacagta magát, vakkanásnak tűnt inkább.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Cselényi Béla: Elalvás ülő helyzetben

2016. december 15.

Rövid, mint egy haiku(,) az álmom. Filmszerű, barnássárga. Látom balkézt a házsort. Kinyílik a kapu. Monokromatikus film. Színe a szempillám által megszűrt fény színével egyenlő. Álomnak igencsak kezdő álom: még tudva tudom, hogy ébren vagyok, ülök(,) ölemben egy rajztáblával, s azon egy füzettel. Kezemben a tollam nem vet árnyékot a tovasikló házakra. Budapest, 2016. XII. […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Cselényi Béla: Kávézás félálomban

2016. december 14.

Anyámnál figyeltem meg, (de egy párszor sajnos néhai munkahelyemen is), hogy tudok álmomban is kávézni. Ültömben magával ragad az álom; behunyom a szemem, mintha csak a fénytől óvnám, aztán a lazítás kellemes érzése átterjed egész lényemre. Agyam éber gócaival ujjbegyem felismeri a csésze porcelánfülét(,) és mozgató idegeim segítségével a csészét szájamhoz érintem.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Cselényi Béla: Két itatós

2016. december 13.

Gyermekkoromban a nagyapámtól örökölt itatósunk fából készült, feketére volt festve; alsó és felső részét rugózat kötötte össze; új itatóspapír betételekor a felső, fogantyús részt fel kellett emelni és derékszögben elforgatni.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Virág, virága

2016. december 12.

Vadmalac előbb az alma húsát ette, majd eljutva a magházig, lelassult. A testhelyzete is segítette ebben: vasárnap délután volt, sehova nem sietett, semmi nem várta. Zaklatott háborús képek is elkerülték, a tévé képernyője elzárva. Maradt a mikrofilozófia: megegye vagy sem? Mármint a magokat.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Petrezselyem

2016. december 7.

„Mozdulj már ki!”, unszolja a Komája, Vadmalac nem érti a dolgot. Hiszen gondolatban nemhogy „kimozdul”, hanem egyenesen „vágtat”, a globalizáció megnyitotta előtte az utat. Hogy a teste… Hát az mintha derékig bebetonozva, legalább is elföldelve. „Hadd – mondja a komájának -, hátha kikelek.” Úgy érti, hogy kizöldül. Mintha petrezselyem lenne. Vagy zeller. Szinte látta ülepe […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Cselényi Béla: Egy görög vázára

2016. december 7.

Amikor Krisztus köztünk járt, ez a váza már megvolt és ugyanígy nézett ki. Most ott áll a szekrényed tetején és bármikor leeshet. Budapest, 2016. XII. 6.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: A töltésen

2016. december 5.

A töltésen ültek, vakvágány, vagy mi, azt gondolták. Komája elszaladt kolbászért a közeli üzletbe, látszott a töltésről. Meg volt elégedve: zsírpapírba csomagolták ugyan, de mustárt is adtak hozzá. Nem csámcsogott, ezt Vadmalac külön honorálta.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Cselényi Béla: Mikulásjárás

2016. december 4.

— Aztán jók voltatok-e — lép be a Mikulás. — Érzed, milyen szar vagy?! — hadonászik a Krampusz. Budapest, 2016. XII. 1.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Tükör. Összehasonlít

2016. november 30.

Az apját látta meg, amikor a tükörbe nézett. Már majdnem köszönt is neki, annyira hasonlitottak. Elmosolyodott ezen, mindenesetre érezte, hogy nincs egyedül. „A szeme”, mondta ki a szót, illetve azt akarta, hogy „a szemem sokkal nagyobb. Vagy keserűbb… Érdekes, gondolta, hiszen ő mást is látott. Például világháborút.”

Tovább | Nincs hozzászólás »

Cselényi Béla: Halotti Beszéd sms-ben

2016. november 29.

Sajnálom, hogy — érdeklődés hiányában (?!) — megszüntették az írásos üzenetek telefonos közvetítését. Amíg volt ilyen szolgáltatás, elküldtem SMS-ben a Halotti beszédet vezetékes telefonra, (előbb magamnak, aztán egy-két barátomnak), és beleborzongtam abba a kísérteties hatásba, amit a középkori szöveg kelt halálpontos robothangon. Számomra felfoghatatlan, hogy miért kellett megszüntetni, hogy’ nem volt rá tömegigény. Budapest, 2016. […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Tükör

2016. november 29.

Előbb eltávolitotta  a körülötte állókat. Komáját elküldte halászni, Malackát olvasni, Kismalacot, menjen korcsolyázni, hiszen tél van, hó van, a jókedv magától megjön. Majd hogy egyedül maradt a szobában, a kisszéket a szoba közepébe helyezte, s a kasztenből elővette apja tükrét. Azt, amivel borotválkozni szokott, mert az kinagyítja a részleteket. Talán a gondolatokat is.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: A Menny meg az ég

2016. november 26.

Kérdi a Komájától: „Szerinted az ég merre van?” Az mit sem sejtve felfelé bök a hüvelykjével. Kissé zavarja a találós, nem tudja, miért teszi föl neki Vadmalac. „Nem téveszted össze a Mennyel?” – folytatja Vadmalac a kutakodást Komája lelkében. Itt megtorpan a kérdezett, hiszen honnan tudja, sose járt arrafelé. A Poklot könnyebben el tudja képzelni, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Lezárult. Kráter

2016. november 24.

Vadmalac szerint valami lezárult – itt bennünk, körülöttünk. Ha lesz folytatása életünknek a Bükkben, akkor az egy másik élet lesz. Nem a régi. Karjával kört formál, úgy érzékelteti az összegyűlteknek, mire gondol. Olyan a körbezárt tér, akár egy vulkánnak aa krátere. Jobb mancsa mutatóujjával még jelzi is, hogy ott zárul be a kör.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: „Béla”

2016. november 17.

„Nekem volt glóriám”, mondja Vadmalac. „Nekem volt glóriám”. Ismétli, ismétli. Komája nézi. Nemcsak nézi, bámulja is a mesterét. Tiszteli, éppen ezért, a glóriáért. ”Neked volt glóriád”, mondja neki, majd kérdezni akar, halkan megszólítja: ”Béla…” Vadmalac nem hallja. Könnye kiszökken, nyála csorog. Irigykedve kérdi komája mégis: ”Hogyan hordtad?” Vadmalac elcsukló hangon: ”az egyensapkába begyúrtam.”

Tovább | 1 hozzászólás »

Gergely Tamás: Vadmalac nyugtalan – MOST MI?

2016. november 12.

Nem is fájdalmat, valami kellemetlen szoritást érzett. Mellkasától le, s ott meggyűlt, mintha a Mekong folyó térképe lett volna. Az okát tudta, de hasonló érzés ritkán fogta el, persze akkor más alakzatban. „Most mi lesz?”, kérdezte a körülötte állóktól: Malackától, Komájától. Jaj, igen, kérdezze meg Kismalactól is, nagy már, talán ő jobban érzi a politikát […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Rút kiskasa (XXIII)

2016. november 10.

Detektív novella, Andersen nyomán 26. rész: A VÉRCSE ELVITTE „Hát apám?!”, kérdezte akkor Hattyú. Válasz ugyanattól a „szószóló”-tól érkezett: „Még szőrös kis hattyúfiókák voltunk, amikor a Vércse meg akarta támadni a fészkünket. Anyánk már nem élt, úgyhogy Apánk védelmezett bennünket. De sajnos a Vércse megvágta Apánk nyakát, úgyhogy vége lett. Még azt sem tudjuk, hogy magával […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Rút kiskasa (XXII)

2016. november 9.

Detektív novella, Andersen nyomán 24. rész: KIK VAGYTOK? Az anyja? Úgy érti, talán először, hogy az igazi, a bio… felindultságában ki sem tudja mondani a szót. A hattyak felé fordul, eléggé indulattal: „Ti titkoltok valamit előttem. Valamiket. Hogy kik vagytok, hogy ki az anyám!” Mintha puskagolyók lennének a kérdések… „Ha nem mondjátok meg, nem tudom, én […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Rút kiskasa (XXI)

2016. november 7.

Detektív novella, Andersen nyomán 22. rész: ELSŐ FÉSZEKALJA „Az anyja!”, még mindig így nevezi Kacsa-mamát. Arra gondol, hogy lehet, első fészalja voltak. Először költött ki csibéket. Egyáltalán: először tojt. S meglehet…

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demeter Mária: Párhuzam

2016. november 5.

Kisgyerekként halált játszottam: Állok szemben az ablakkal,ereszkedik az este,szemem behunyom,merülök én is a mélybe, én nem vagyok- gondoltam erősen.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Rút kiskasa (XX)

2016. november 5.

Detektív novella, Andersen nyomán 21. rész JÓL ÚSZIK Anyja is eszébe jut. Egy jellemző mozzanat: amikor őt, Hattyúnkat bemutatták a ruca-társadalomnak, és következtek a lekicsinylő megjegyzések („csúnya”, „szőrös”, „idétlenül nagy”) anyja a védelmébe vette: „de nagyon jól úszik. Ugyanolyan jól mint a többi, ha nem jobban!” Az anyja, aki később elűzte, de ott megvédte. Ezt azért […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Rút kiskasa (XIX)

2016. november 4.

Detektív novella, Andersen nyomán 20. rész: TALÁLTA TALÁN „S ha mindez nem igaz? Ha másként történt…”, tette fel Hattyúnk magának a kérdést. Apja eléggé szórakozott. Apja? Ki az apja, nyilvánvalóan a nevelőapjára gondol. Ha az például bóklászás közben talált egy tojást, azt, amelyikből ő, „a rút kiskacsa” később kibukott, és hazatologatta a vízben, mert azt hitte, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Rút kiskasa (XVIII)

2016. november 2.

Detektív novella, Andersen nyomán 19. rész: ÖNGYILKOS? Mert látta ő. Felpuffadt hassal, feje a vízbe tűnve. Honnan hozta elő az áramlat, nem tudta meg soha. Mint ahogy azt sem, mi történt valójában. Amikor újdonsült testvéreitől kérdezte, csak „pssz” volt a válasz. „Erről majd később beszélünk.” De mikor van már a „később”, talán sohanapján. Ha részleteket megtudna, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

 
Verified by MonsterInsights