Útszéli virágok Júniusban történt, délebéd után, amikor is ekként szólt Berci bátyó: – Gréte kedves, ma csavargunk egyet a járgánnyal! Mese nincs, tudta Gréte a leckét, menten rá is bólintott. Nem mintha lelkesedne az ilyen kiruccanásokért. Hanem mert… Mégis csak más odakint, a szabadban. A házban egyéb sincs, csak a bátyó szeszélyei, s azok szerint […]

1965. december 11-én Az ember tragédiája ment a sétatéri színházban. A párizsi szín… Nyelvápoló(,) magyar induló gyanánt elhangzik a Marseillaise és tolmácsolja is anyám, hogy ezt énekelték a francia forradalomban. Ez a himnusszá előléptetett katonadal engem nem a véres osztályharcra, hanem Az ember tragédiájára emlékeztet fél évszázad távlatából is.

1965. december 11-én Az ember tragédiája ment a sétatéri színházban. Jött a falanszter-jelenet. Ekkor még nem gondoltam, hogy az a rendszer is valamiféle falanszter, amely e pillanatban olcsó bársonyszéket tol alám két óra magas művészet fejembe töltése végett, míg ugyanekkor másokból kínos vallomásokat csikar ki, néhányukat besúgóvá gyomroz, sőt, „indokolt” esetben egyeseket megfoszt magától a materialista léttől is

1965. december 11-én Az ember tragédiája ment a sétatéri színházban. Öttagú családunk meg Béla bácsi, azaz gr. Bethlen Béla nyugalmazott raktáros, egykori erdélyi kormánybiztos — elment a színházba, megnézni a tragédiát. A balkon bal szélén, a leghátsó sorban ültünk. Akár fel is állhattam (volna), nem zavart volna senkit. Béla bácsi ült a sarokban, tőle jobbra én, jobbkézt […]

Nem hasonlított önmagához. Másvalakihez hasonlított. Nézett hosszan, moccanatlan szájjal. Nem álltam a tekintetét, hogy ki ne olvassa belőle a szánalmat. Egyetlen gesztusként(,) nagy nehezen letolta a takarót és megmutatta sajátságos felnőttpelenkáját.

Hétfőn elfelejtettem villanyégőt venni. Kedden ismét megrepedt a bordám (valószínű a tolongásban). Szerdán korán lefeküdtem.

Vonatból láttam az egyik dési utat. De lehetett aranyosgyéresi is. Áthaladt rajta egy nagyhajú fiatalember széles csíkos trapéznadrággal. Pont akkor ment ki a divatból, s lejtett ki minő piperkőcen. Budapest, 2015. XII. 4.

Selyemrét Berci bátyónak – jó tudni! – akadnak titkos búvóhelyei. Amiről csakis ő tud, no meg az a valaki, akiről azt mondják: odafentről mindent, de mindent lát. Egy ilyen titkos helyet Selyemrétnek nevezett el. Ahhoz, hogy odáig jusson, el kell kanyarodnia a faluból kivezető főútról egy ágasbogas, csupa tövis akácfa mentén, majd jobb oldalt végigmegy […]

vissza a jászlak antik dermetegéhez Budapest, 2015. XII. 3.

Körhinta volt az Óvárban. Hozták a körhintások. Giccses némbereket pingáltak reá. 1987. november 30-a volt. Aznap vettem egy fekete pulóvert és felültem a körhintára. Kolozsvári napjaim meg voltak számlálva: december 17-én kiköltöztünk a lakásból, december 23-án kiutaztunk — végleg. Ott, az Óvárban összetalálkoztam Palotás Dezsővel (1951-1999). Mondta, hogy nem a földi mennyországba megyek. „Híres ünneprontó” […]

Vadmalac búsan mondta: „Nem leszek szobor.” „Ezt honnan veszed?”, kérdezte Malacka. „Azt írta Cseke Gabi, hogy legfeljebb Svejkként járna nekem lovasszobor. Hát hogy az egész Makkos röhögjön rajtam.”

Anyóka Ködös, decemberi reggel: Anyóka valahogy nem akar fölkelni. Feküszik a takaró alatt, oldalára fordulva, szeméből egyre-másra szivárognak a könnyek. Ez még akkor történt, amikor a háznál még csak ő az egyetlen asszonyszemély, s ő viselte gondját félszeg fiának. Ő főzött, mosott, varrt, takarított Berci bátyóra. Ennek azonban vége: Anyóka nagybeteg.

Svájci nátha (Retró) Tell Vilmos sétál a korzón. Egyszerre lövöldözés támad. Valami surmók pufogtatnak cefetül, egy másik surmó iszkol előlük, lövik, lövik, de nem találják el. Tell Vilmos előkapja íját-nyilát, megfeszíti a húrt, céloz, aztán sutty! És a pofa keresztbe fekszik a járdán. A surmók nem hisznek a szemüknek. Ez semmi, mondja Tell. Azzal egy […]

Hárman vagyok Gréte sovány, mint egy vasalódeszka. Így látja magát, ha nagy ritkán a tükörbe néz. De ha csak lehet, kerüli a tükröt. Nem neki találták ki. Miért is nézegetné magát benne? Az idő előtti ráncokat, az elnyűtt idomokat tükör nélkül is tudja magáról. Meg ideje se lenne rá, Berci bátyó egyet ugráltatja. Ami nem […]

Elhaladtam az idősek otthona mellett és siettem a helyi érdekeltségű vonatmegálló felé, a Vasarely-házhoz. Nem voltam valami jó passzban… dolgozott bennem a búskomorság, amely sokszor részletekben tör rá az emberre, néha mulatságos vagy annak tetsző, tünetmentes epizódokkal lassítva a lélek vergődéseit. Ilyen hangulatban olykor elszámolok százig.

Szisztéma: arról szól, amire szissz… * Aki ma a földet túrja, nem biztos, hogy krumplira lel. Ehetőre.

A realitás azért van, hogy legyen mitől elrugaszkodni. * Háború és háború és ki tudja, Hogy fogják bánni száz év múlva. Szegény, szegény, parányi emberiség. * Nem könnyű elegánsan viselkedni olyanok közt, akikből hiányzik az elegancia.

A számla Mindennek egyszer vége lesz: elkorhad, szétesik, kinyiffan, csak a számla friss és sérthetetlen. Láttam a minap egy menő halottas cég „termékét”: a még fenyőillatú, puccos koporsót, benne a dúsan és fölöslegesen hímzett fátylakat s persze a kipúderezett-sminkelt halottat. Az imára merevedett ujjak alá papírlapot csíptettek. Az volt az egész rakomány egyetlen lezáratlan ügye: […]

Téli gyümölcsfa álma Berci bátyó egyik almafája a fejébe vette: éberen fogja átvészelni a telet. Nem szunnyad ő el, az biztos! Nem és nem… Hiába, hogy a többi fa és az egész erdő alszik olyankor, ő mindenáron tudni akarja, mi történik azután, hogy lehull az első hó, és vattaként ül az ágakra, majd megdermed a […]

Gumidefekt Éjszaka szétrobbant abronccsal az útszélen, nem éppen pincemély, mert emberek, fényszórók vannak körülötted, csak éppen száz-százhússzal száguldoznak. Meg sem pillanthatnak. Más lenne, mondjuk egy úttalan erdő közepén egyedül, vaksötétben. Az ember hahózna, kurjongatna, valaki-valami végül csak meghallaná. Az autópályán semmi esélyed. Túl sok az ember.

Dupla de semmi, avagy apropó Párizs Tegnap, miközben épp arra vártunk, hogy szép csöndesen megeredjen az első hó, ránk dőlt a Szabadság-szobor. Így, vízszintesen olyan volt, mint egy új, de kissé eltorzult Berlini fal. Mindent kettéosztott földön és égen. Megfeleződtek a családi ágyak, kettétört ebéd közben az asztal, az épp kiejtett szó fele keleten, másik […]

Kaszapengető A szénacsinálásnak receptje van. Ha valaki szeretné, hogy leírjam neki, akkor valahogy így hangzana: Jókor reggel, amikor még vastag a harmat, jól kifent kaszával állunk neki a rendnek. Vágunk, vágunk – ütemre, suhintva. Könnyedén. De ne várjuk meg, hogy akadozni, makacskodni kezdjen a kasza éle. Mikor még jól vág, de egy hajszálnyit mintha már […]

Elegáns külföldiek. Fekete anorák a fiatal nőkön, fekete öltöny, fehér ing a korosabb férfin, fekete, kerekes utazótáska. Operába nem készülhettek, onnan nem távozhattak. Arcukról kétségbeesést vagy vallásos kényszert nem tudok leolvasni. Talán távoli rokon távozott. Jön, hogy rákérdezzek a vátesz szerepében tetszelegve:

Jegenyeritmus Berci bátyónak jó napja van: reggeltől cirkál a hiányzó két lába miatt átalakított, kizárólag kézzel vezérelt motorral mindenféle utakon. Becserkészte a fürdőváros piacát, eltöfögött Csomakőrösig, lefényképezte Csoma Sándor szülőházát, Zágonban Mikesre gondolt…

Úszik a rekamié az álom tengerén. Az álomvíztől összetapadnak a tollpihék, a tengerifű és a lószőr. Elalvásom vészterhes, mint egy súlyos kór enyhe tünete. A víz vezeti az áramot. Az álomvíz az álmot vezeti, mintha New Yorkban sétálnék pizsamában.