Márta minden nap kocsival megy. Elviszi Ágotát az iskolába, aztán robog a munkahelyére. Hallgatják a rádiót, beszélgetnek, az idő röpül. A héten azonban Ágota meghűlt, következésképpen itthon maradt. Ilyenkor aztán mivel üsse el az ember az időt?

Rakéta A reggeli hírek közt hallom, hogy Észak-Korea rakétát fog felküldeni az űrbe, nem atomfegyverrel és nem Japán irányába, mint korábban tette, hanem megünnepelni Kim Ir Szen születésének századik évfordulóját.

A Szimpla Kert az… egy szimpla kert számomra, semmi több, ahol egyszer eltöltöttem egy jó estét, de ezzel véget is ért kerti életem. S az A38-as se sokkal csillagosabb, mégis mások a karátjai.

Az Alpok hallgatnak. Alpakka sem beszél. Gergely, 2012. március 6.

Eme drámai műfajnak nem kötelező sajátossága, hogy a főhős meghaljon. Attila sem halt meg. Viszont kell a tragédiához, hogy egy pozitív értékeket (és természetszerűleg hibákat) hordozó hős elbukjon. Attila se volt hibamentes, főleg zavaros politikai nézetein vitatkoztunk néha, de, akárcsak Antigoné, ragaszkodott igazához. Bármennyire is szélsőségeseknek véltem elveit, ha belenéztem sajátosan kék szemébe, néztem gyerekes […]

Japán kisgyerekek szaladgálnak. Körülöttem. Konicsuá! Gergely, 2012. Márc. 3

Mint már többször elmondtam, bár talán nem ilyen élesen, a busz az ostobaság melegágya, a vírusok telepe, a baktériumok táptalaja. Ma olyan buszon utaztam, amelyikben hátul faltól falig húzódik a széksor. Amikor felültem, egyedül voltam ott – ó, ideális állapot!

Kelekótyaságom soha el nem hagy engem, már látom. Tegnap köménymaglevest főztem rakott krumplival. Mikor a rántást akartam kavarni, akkor láttam, hogy elfogyott a liszt a kályha fölötti polcon levő üvegdobozból.

Méltóságteljes lassúsággal, nagy pelyhekben hull a hó. Áhítattal nézzük. Elég sokan vagyunk bent, mégis a szokottnál kisebb a hangunk, halkabban szól a zene a rádióból, a tévéből, s mintha a nyerő automaták is megfékeznék hangerejüket. Egyenletes, harmonikus morajjá nemesedik minden zaj. Hull a hó. Józsi megszólal: „Olyan, mint Mária könnye!”

Lekésik mindig a vonatot. A kurdok. Ne nevess! Gergely, 2012. február

Künn egyre nagyobb pelyhekben hull a február középi hó, béke és nyugalom járja át a testemet, a lelkemet mindaddig, míg fel nem pattanok vesszőparipámra, s el nem vágtatok múltamban 2008. június 22-ig, amikor a Huszadik Század portálján megjelent a Big Brother, József Attila, Cicero és még sokan mások c. írásom. Olvassák el, abból megérthetik a […]

Mint többektől tudjuk s egyre inkább, a kézfogások fontosak. Jónéhányszor elmondtam már, Faludy György révén egyetlen kézfogásra vagyok József Attilától, Babitstól, Máraitól és másoktól.

Ha te látod õt, õ is lát téged. Vajon? Gergely, 2012-02-16.

Ni-nincs. Nem vár. Kórusba jár. Gergely, 2012. feb. 14.

„Van egy cigány munkatársam, barátom, tényleg az, aki elmesélte olaszországi kiruccanásukat. Nem tudom utánozni a tájszólását, azt hallanotok kéne. „Barátom – mondta neki egy másik –, menjünk ki koldulni Olaszországba. Mercedesszel jövünk haza, kacsalábon forgó várunk lesz! Ez tuti!”

Palást. Kora februárban megkezdik. A szarkák. A fészekrakást. Gergely, Stockholm, 2012.február

2012. február 7-én délután hallottam a hírt, hogy Öcsikét (Tóth Miklóst) holtan találták a lakásában. 64 éves volt. Úgy három vagy négy hete ide sem jött be, sejtettük, kórházba került, de nem. Szomszédjainak feltűnt a hiánya, értesítették a rendőrséget. Kiderült, hogy egy hétnél is régebben fekszik ott.

Lénnárt hat nyelvet folyékonyan. Gergely, 2012. február 10.

Egy sikoly, nem dallam, amit hallok. Néma, mert igazira nem futotta. Nem maradt rá idõ. Bomba robbant – nem belőttek az ablakon, az Budapest volt, 56, az Üzbegisztán, ez egyből elvitte őket a halálba. Homsz, 2012. Egy néma sikoly – karcolja a lelkem. Gergely Tamás

Vesebajos rén. Ha-ha. Gergely, február 6.

A mobiltelefon furcsa találmány. Ha kell, ha nem, nyúlunk utána, elmondjuk, hogy most vettünk kenyeret, s már megyünk is tejért, vagy hogy sikerült megjavíttatni a csizmát, egy perc alatt megragasztották a sarkát stb. Mindez akkor is elmebaj, ha senki nem hallja, de a zsúfolt buszon egyszerűen megfizethetetlen.

Jani vezetéknevére nem emlékszem, azt tudom, hogy festő volt. Szobafestő. Többször esett át agyműtéten, egyébként addig a pillanatig normális volt. Gyakran mondogatta két kedvenc szólását. Mindkettőt előtte is hallottam már, de most, miután leírtam, beleborzongok, hiszen mindössze nyurga alakja, kopasz feje, furcsa, kántáló hanghordozása és ez a két mondat maradt meg számomra belőle.

Csukásné Kis Olgának Az álmokat, mint, teszem azt, egy eltört középkori köcsögöt, vagy egy dinoszaurusz csontvázát, rekonstruálni kell, újjászerkeszteni, mert az álmok nem következetesen épülnek fel (van olyan kutató – hogy ki, azt meg nem mondom –, aki az alogikus, azaz teljesen logikátlan jelzőt használja rájuk),

Városom napilapjában már emlegettem a feledékenységem, de kénytelen vagyok itt is, bár ez inkább kelekótyaság. Summa summarum: Debrecenbe megyek olvasótalálkozóra. Kolozsvár-Püspökladány, onnan vonat Debrecenbe, a vonaton a táblán Nyíregyháza a végállomás.

Olginak Nem is azért barátom, mert néha mulatoztunk Király Sanyi [azóta róla is csak múlt időben beszélhetek] pincéjében. A szíve miatt. Hatalmas termetű, nem kötekedő, de az ellenféllel bátran szembeszálló ember volt. (Az ellenfelek, olykor „ellenségek” főként „tanítványainak” idősebb hozzátartozói voltak.) Okos, művelt, öntörvényű. Művész.