90 éve született Kusztos Endre (1925–2015) Ha élne, holnap, szeptember 27-én lenne 90 éves Kusztos Endre grafikus- és festőművész. Február 14-én hunyt el autóbalesetben Marosvásárhelyen. Szováta város díszpolgára volt, február 18-án helyezték örök nyugalomra a szovátai köztemetőben.

Vidéki női klub (mely a helyi könyvtár égisze alatt működik) vendégei voltunk csütörtökön Thamó Katával együtt, akinek Téboly című rendhagyó kisregényéről alkalmam volt értekezni a Káfé főnix olvasói számára is. A könyvnek pedig óhatatlanul terjed a híre, valaki megszerzi, elolvassa, aztán javasolja, hogy hívják meg a szerzőnőt, hadd meséljen a megírás körülményeiről. Forró téma, elmebetegségből […]

Nem dobtam el szinte semmit. Ifjú kérdezősködőim. Mind azt lesi, hogy mit nem olvastam. Én bizony sok mindent olvastam, de ha egy okosabb ember szemszögéből nézzük a teljesítményemet, akkor sok mindent nem olvastam.

Amint kibarmolom magam a tömbházból, sajog a bal vénám. Ez a halál jelzése, mondta valaki, akinek már harminc éve ez a kedves baj büszkíti az életét, de még mindig másnak rendeli a koszorúkat az übercsendes parcellákba.

Pár hete beszéltünk telefonon – mint egykori, régi harcostársak. Kollégák a rendszerváltás előtti szorongatott időkben, s kollégák a felszabadult, kiteljesedett újságírás hétköznapjaiban. Az 1938-ban Kőszegremetén született öreg firkász – ahogyan szerette nevezni magát – letette a tollat.

Hogyan utazott Gunnar Svensson Szárhegyre… Szó esett az útjáról, ugye, a Káfé oldalán. Vonattal. Vonattal utazott. Vásárolt egy – talán – háromnapos vagy hetes – bérletet, s azzal szabadon utazott, ő Rafihoz akart. Na most a problémát az idő okozta. Hogy miután közel egy évig terveztük az útját, úgy szállt fel a vonatra Stockholmban, hogy […]

Nagy lendülettel felkapcsolnám a villanyt, kiég. Van a tárgyaknak egy kiégési-elromlási együtthatója, mely az emberre mutat. Mindenki körtéje kiéghet, de egyesek körtéje gyakrabban ég ki. Mindenki elfordíthat valamit-bármit a rossz irányba, de egyesek valósággal predesztináltak a rossz irányra például csap-ügyben.

Adva van egy árnyékszék, ami egyeseknek közönséges budi, valahol a Pályi Nagyhegyen áll, ha nem roskadt időközben magába, de 2004-ben még állt, amikor Gombos Ferenc Open c. tárlatával a Kárpát-medencén belül vándortárlat formájában ismertté tette.

A tavasz folyamán a nemzetközi médiákban (lapunk is beszámolt róla) futótűzként terjedt ama felfedezés híre, hogy amerikai kutatók az emberi végtermékből állítottak elő aranyat. Amikor először olvastam róla, nem tudtam hova tenni a (nagy)dolgot, de utólag beláttam óriási üzlet lehet benne a falusiak számára. Mindenki másképp reagálja le az olvasottakat, de belőlem most csak az […]

A menekültek hullámai túlságosan felkorbácsolták a közélet hangulatát, és a hullámzó áradatban kevés időnk marad a saját dolgainkkal foglalkozni. Még szerencse, hogy van egy-két focimeccs, így legalább a két félidő erejéig és a sörkorcsolyák élvezetéig levesszük napirendről a migránsok kérdését. Mert a nők, a foci, az autók mellé egy ideje a migránsok témakört is bevehetjük […]

Annak idején mi pákkpákkoztunk a városközpontban. Táborokba szerveződtünk, aztán a két banda egymást lőtte. Megvoltak a demarkációs vonalak. Aki átlépte a határokat, azt le kellett lőni. Nem volt mese, sem irgalom. Pákkpákkoztunk. Egy ideje a felnőttek hajtóvadászatokat tartanak, ez amolyan felnőtt pákkpákkozás. Az egykori és a mai játék között csak annyi a különbség, hogy az […]

Valamikor érték nélküli dolgokat gyűjtöttem, rájövök a tévedésre. A hiszékenység bosszúja: dobhatom a szemétre. A továbbiakban bűn lenne hibát elkövetnem. Birtoklásba veszem az élő hitet, mely megérinti nyugvópontomat. A csapongó képzelet szabaddá tesz, meghozza gyümölcsét. Vágyak foglya nem leszek, de tovább kapaszkodom a kúszó időbe. A puszta lét patakjába dobom az események zakatolását, valamint a […]

Nemrég még az Erdély TV-ben láthattunk méltató riportot augusztus elején a 95 esztendőt megért neves néprajzkutatóról, Szentimrei Jenő és Ferenczi Zsizsi lányáról, Szentimrei Juditról, pár napja viszont befejezte földi pályafutását. A Kolozsváron született, tehetséges lány Budapesten végzett iparművészeti kollégiumot, majd Sztánán dolgozott Kós Károly iparművészeti műhelyében.

Szinte közmondásos a balkáni modor, mellyel – nem minden ok nélkül – néha román halandókat is felruháznak. Idei nyaralásom során, úgyszólván első kézből kaphattam rá példát az utóbbi időben elhíresült bolgár vendégfogadás kapcsán. Eddig, ugyanabban a szállóban még welcome-drink-el fogadták a vendéget, idén csak egy futólag odavetett pillantás dukál neki: ”Ó, csak románok…” De máris […]

E cím alatt megkísérlem összegyűjteni azokat a gondolataimat, olvasmányélményeimet, megjegyzéseimet vagy egyszerűen csak kérdőjeleimet is, amelyeket időszerűnek és szoros kapcsolatban állónak vélek az ún. migráns kérdéssel.

Mikor még nem a be-, hanem inkább a kivándorlás volt a sláger s a szomorú napirend a magyar közéletben, a sok sopánkodó és jajszavakat görgető mellett akadt egy vállalkozó szellemű fiatalember, aki a huszadik század első éveiben elhatározta: személyesen is megtapasztalja, kik és miért mondanak búcsút szülőföldjüknek – tágabb értelemben: Európának -, s ülnek hajóra […]

A se­gesvári újközépko­ri so­ka­da­lom­ba számos fi­a­tal vagy már úgy érke­zik, hogy éppen egy utolsó sörre még fut­ja a pénzéből, vagy már korábban elköltötte utolsó fi­tyingjét (a schäßbur­gi új schil­ling neve), ezért aztán ki-ki úgy bol­do­gul, ahogy tud. Elad ezt-azt magáról (akin még ma­radt rongy), vagy „kölcsönvett” hol­mi­kon igyek­szik villámgyor­san túlad­ni.

A hölgy elém ügyeskedi az étlapot. Komótosan szürcsölöm gyomorkeserűmet, közben mindent meggondolva és megfontolva – rendelek. – Bolgár salátát kérek, aztán csukát csíki mártással hideg céklamártásban, egy kis disznósajttal, majd kaszinótojást. Végül jöhet egy kis liptói körözött, vagyis tejföllel elkevert juhtúró köménymaggal, vajjal, paprikával, apróra vágott metélőhagymával ízesítve.

„Kétségtelen, hogy igaza volt, de miként a matt-fenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, amilyenek az emberi társadalmak.” Mióta Alexandru Vişinescut húsz év letöltendőre ítélték, azóta gondolkodom az Iskolának ezen a mondatán.

Az idei Kolozsvári Magyar Napok műsorkínálatában szerepel ez is. Többek között. Lehet, hogy régóta dédelgették már az ötletet s voltak erre vonatkozó jobbnál jobb elképzelések, ám a 14 napja az egyetem honlapjára felkerült program csöppet sem mozgósító erejével tűnik ki. Aztán a hír megjelent ma délután a maszol.ro honlapján is. Azzal a kikötéssel, hogy az […]

Vannak akik úgy gondolják, hogy rettegni kell a magyar nyelvért, foszladoznak, tűnnek el a szavaink és egyre szegényebbek leszünk. Én viszont azt látom: a nyelv szóalkotó képessége töretlen, újabb meg újabb kifejezéseket képes létrehozni. Nemrég olvastam, hogy Budapesten, a nándorfehérvári csata emlékére, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltóhajója nemzetiszínű díszvízsugárral tisztelgett a győzelem 559. évfordulóján. Megpróbáltam […]

Hámori Tibor könyvében (Piszkos Fred és a többiek… Történetek Rejtő Jenő életéből) olvastam, hogy amikor Rejtő egyik barátja kutyát vett, és a Bobby nevet adta neki, az író kifakadt: „Nem látod, hogy ezzel a névvel még a pofája is szürke?! Legyen inkább Zsurnám porosom.”

Reggelente, mint aki szekrényajtókat, félbehagyott könyveket nyitogat, végigjárom ismerős és kedvelt webhelyeim. Azokat, melyektől várok valami jelzést. Az élet, a múló idő jelét. Üzenetet. Egy emléket. Gondolatébresztő sorokat. Nem hiányzik közülük a Feriforma se. Elekes Feri barátom blogja. Ez az utóbbi időben oly fukarul kezelt, otthonos őrhely, ahonnan pedig az élet korábbi rezdüléseit hűségesen le […]

Felnőtt korban lettem az írás olyanfajta szerelmese, hogy amit nem sikerült vászonra vinnem ecsettel, azt írásban kíséreltem kifejezni Ez egy körforgás. Az írás szellemi tevékenységemnek kisegítője, kiegészítője. Szoros kapcsolatba áll a festészetemmel. Az írás felé való kacérkodás nem jelent életcélt. Az írást a saját hasznomra követem el. Leonardo idézet: „Kevés festő ért az író mesterségéhez, […]

Olvastam, hogy vannak tudósok, akik hirtelen fölpattannak onnan, ahol éppen vannak, otthagyják a második fogást a legyeknek, elszöknek a mézeshetek napjaiban, félbeszakítják saját beszédüket, rohannak, papírt, ceruzát keresnek, leírják azonnal amit kitaláltak, másnap pedig unottan elballagnak a Nobel-díjért, hogy mégis legyen amiből kikérjenek egy féldeci pálinkát.