A boldogság törékeny, egynyári pillangó, melyet kiskorod óta kergetsz át a réteken, nádason, vizenyős pázsiton,

Ne borzoljuk homlokunkat minden neszre – van időnk átírni az ismeretlent – s befedni a háztetőt.

Hull a hó és csend van. Házormain jár a szél. Csupasz fákon ezüstháló, Lábunk alatt ropog a tél.

Én vagyok a hajnal és az alkonyat a lehetetlen hazugság és a tagadhatatlan igazság. Én vagyok az egyetlen.

Lehunyod árnyas szemed Mandulaszemem lehunyom Megkezdődhet már a játék Kihagyhatatlan, jól tudom Te balra indulsz, jobbra én Ködbevesző idősíkon

Tekintetem morzsák után kutat, mint egy fáradhatatlan városi galamb, ahogy a nedves kapualjban, talált valamit s hirtelen megtorpan.

Majd harangozok érted vecsernyére, napvérzésre, mikor elindul benned a túlvilág.

Kémlelőnyílás az ablak, a vaskapu becsapódik. Kisírt szem az eltorzított város.

a víztiszta levegőben a végtelent látni vélem

védtelenebb ha a meztelen nő ember ha végtelenül nő és végtelenül meztelen és nem úgy olvad el mint egy védtelen hóember aki sohasem nő 2021-01-12

(XXI. karantének) Kényszerek rabjaként indulok, mint ki templom elé állt, de meg nem bocsájtatott.

Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret… pokolra kíván.

elindultál és közben nem tudod merre tarts eltévedtél

mindig onnan látható be a táj mindig visszamenőleg ítélünk afelett amit csak előre menve tehetünk a ránézés látványa sosem egyezik azzal amit menet közben élünk át visszamenőleg már minden fekete-fehér de élni eddig senkinek nem sikerült csak előremenőleg a ránézés másokra vár még akkor is, ha aki néz mi magunk vagyunk azok a mások már […]

Egy képzelt találkozás margójára – A-nak. Rápermetez barna szememre a reggel első villanása körbe fonja lassan a telket minden mi más elmarad s mára riadót fúj még némaságom – hó takarja az alvó kertet

Shakespeare Ahogy tetszikére hetvenkedem Cserépmaszkokat tartottam magam elé, Mint ógörög színházban, tragikus vagy komikus phersust. Áthangzott-e változó personám rajta?

Fenti címmel Bedő Zoltán (Székely Hírmondó) a Székelyföld folyóiratban 2020-ban megjelent írásaiért díjazott Szonda Szabolcs költővel, műfordítóval készített interjút. Ebben a Sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója örvendett, hogy az általa nagyra becsült folyóirat szerkesztősége előnyben részesítette. Olyan szakmai műhely tüntette ki, mely szakmai szálkon túl közel áll személyileg is őhozzá. Közös nemzedéki elkötelezettségük, hogy […]

ha költő rendelésre ír azt írjon, amit a lelke rendel aki ritkán az ünnepekre inkább benső háborúira figyel sablonba tenni a szerkesztő dolga

Rút szolga voltam, nem világmegváltó csecsemő. Ablakon nézek be a mélybe, ahol törpe papírtigris nyivákol siralmasan, játékautó mászik rája, s éplábú ólomkatona hetykélkedik.

…parafrázis József Attila A város peremén című verséhez, 2020 karácsonyán. Európa peremén, ahol élek, ködös alkonyokon, apró vírusokat köhög ránk egy ördögi, sötét mammon, ami tüdőnkre rakódik, koronásan, vastagon.

Még látta, hogy olvadékvize tükrén, a pocsolyában, valaki megnézte magát. Az arc is, a vízzel együtt, tündén, patakba folyt. Sanda napfény igézte.

én nem tudtam azt, kérem énekli csacskán a bájos s mert fiatal és szép -mindent megbocsátok! fújja a férfi s a nép

Magányos visszhang Végtelen folyosókon át – A néma suttogás

Te meg a tenger Én elkísérlek, el a tengerig. Folyókat búcsúztatnak így a fűzfák, megtorpannak a parton, lengetik ágaikat, borulnak, gyönyörűm, rád.

A múltból mind megjönnek ők, kik társaim voltak előbb, kik éltek ellenem s velem, kiknek neve történelem.