Iartă-ne, Ginsberg / Bocsáss meg, Ginsberg Da, şi eu i-am văzut pe cei mai buni din generaţia mea amirosind cu capul înălţat aerul de cum am simţit vântul depărtărilor bătând de dincolo de mirosul de transpiraţie al orăşelelor est-europene, de pestilenţa apelor menajere băltind de secole întregi, inspirând mirosul prafului de puşcă al revoluţiilor veşnic […]

Az érzelem ábránd, az adott szó délibáb. Ne áltasd magad, mozgó kőszobor, öntörvényű, maradandó ásvány.

Vajon honnan veszed a felelőtlen bátorságot, hogy reggelente, mikor még alig vonult el az álmok tejszerű felhőzete, gyanútlanul tükörbe nézel.

Ezek az osztálytársaim, egyengyerekek voltunk, egymás mosolyában ültünk, ma már érett egyéniségek vagyunk mindahányan, szurkolunk a gyermekeinknek, hogy másképp szúrják el, a fiúk a Brassai óriási udvarán fociznak, ezen a zsebkendőnyi Árkádián, a lányok kéziznek, izzadtak és kívánatosak.

Hála Neked Uram! A tegnap délután, úgy estefelé és ma hajnalban Suhogott a kaszapenge a harmatos fűben. Most már leülhetünk, felszáradt a harmat, És itt van az ideje a früstöknek is. Addig pihenőt kap a legényke is a fa árnyékában.

mindig szegényebb, aki él annál, aki holt az élő hiszi a győztes ő de az igazságot a halott tudja

salamon anikó születésének 75. évfordulójára mint mikor a buszon elpilled a gyűrött hivatalnok néha felsejlik ragyogó éned a megállított óra mánusa*

A rovatban ma egész Markó-kötet román nyelvű sikeres átültetéséről adhatunk hírt: Kocsis Francisko barátunk lefordította a költő egyik legutóbbi verseskönyvét (Bocsáss meg, Ginsberg – Iarta-ne, Ginsberg), vállalkozása nemrég jelent meg a Curtea Veche kiadásában. A kötet fülszövegében a beleérző fordító egyúttal méltatja a szerző költészetét, megállapítva: „ Úgy tűnik, a magyar nyelvvel kivételeznek a múzsák, […]

Farkasétvágy Lerágott csont mellett morog a kutya, a hozzáadott tekintély emberi termeszetre vall. Ösztön Pőre marokban fanszőrzet. Hasalj!

(II. karantének) A víz. A békanyálas víz. Sokáig nem szerettem. Aztán jött Faragó. Az egykori tőzegláp. S a helyére rondított halastó. Néhány évtized. A víz megfogja a megfoghatatlan fényt. Kell nekem ez a fény. Ez is kell nekem.

üvegkalitkám ajtaja nyitva, bárki bejöhet, mondtam neked akkor, magasak az üvegfalak, az égig érnek,

úton vagyok hazafelé tartok a rőt színűre váltott domboldalon utak szabdalják darabokra a határt az idő karjaiban vergődik a vénülő augusztus kifulladt ereje fogytán lassan megadja magát

az életre nincs mentség az nincs, mentség félünk egy életen át amit élünk nem ismerjük világtalan vakok közt ösztönök hálójában pulzálunk eszméletlen a tudat tengerszintje fölött

mítoszrombolás csattanó maszlag latinovits halála semmi fennköltség a veranda felé a magyardécsei paplak emléke bemenet jobbkézt csattanó maszlag kijövet balkézt csattanó maszlag

A szónak zengő tere van Mert tért hódít a szó A tér bezárható Az ég boltozatába Ám te vigyázva Bánj a beszéddel

1 Sz. 1955-ben Székelyudvarhelyen, megh. 1979-ben Homoródalmáson. A hétfalusi magyar gimnázium végzettje, 1976-ban hivatásos taxisofőr Kolozsváron. Élete utolsó két évét Budapesten töltötte, gyógyíthatatlan betegség vitte el, mielőtt költészete kiteljesedhetett volna. Torzóban maradt munkássága részben – az erdélyi lapok mellett – a budapesti Kortárs és Élet és irodalom hasábjairól begyűjthető. Hátrahagyott versei a Székely útkereső kiadványok […]

(I. karantének) Kószálok angyalföldi flaszteren Medárd-napi zápor után. Köröttem száz párálló tócsa csacsog.

Elmúlt idő az álmos bocskor porcsíkot hagyott az ólomszürke reggelen s marháink csavaros szarva nyomta magasabbra de megrekedt a langy levegőjű felhő alatt a szürkeség érett színben játszó sugárkévék nyomultak elő a felhők mögül

Az elveszett bor / Le vin perdu A minap – áldozatul szánva (nem tudom, melyik ég alatt) a semminek – az óceánba öntöttem pohár boromat.

Meztelen oson a déli árnyék, mint ledér nő, kínálja önmagát. A nap vidáman, szemlesütve nézi, e kis, szemérmes, néma orgiát.

Mikor a sok ember dönti a szobrokat, vakkelet azt mondja bennem, hogy vadnyugat.

viharos égbolt – egy halászhajó eltűnik a láthatáron

A Fiú mindenkiből üzen, de van aki agyilag nulla, vagy született süket.

csúcspontján túljutott a nyár tengertávolodás tititti-tá tititti-tá tititti-tá tititti-tá mezőeltolódás

„A győztes igaza meghal. A vesztesnek igaza lesz. Mióta világ a világ, Az nyer igazán, aki veszt.” (Székely János: A vesztesek) A vesztesek nem vonulnak be semmilyen kaszárnyába, nem öltenek más hadseregtől megkülönböztető egyenruhát, nem húzzák föl senki büdös bakancsát vagy fényesre suvickolt csizmáját,