a sötét cenzúra után most jön a világos nem éltem hiába

– Míg engem ronda vírus fojtogat, mint Vásárhelyt a kombinátok füstje, bezárják mind a fényes boltokat, s a papírpénzt is beváltják ezüstre,

Voltunk, mint szemközti lapok egyazon regényben, két tüdő egy száj levegőnek.

szelíd virággal lágy simogatással lebegnek látás belső mélysége

Látod, az emlékek nem fakulnak, néha kísértnek s őrzik titkomat. Mardos a múlt, gyökerek égnek, s tőrrel szúrnak a megkésett szavak.

Helyhez kötötten csiszolódom, sínpárként mozdulnak éveim, úrfelmutatáskor a templomhajóban, máskor hitetlen állomásokon.

talán egy tréfáskedvű kobold talán a Mindenható maga söpör el ma mögöttem minden nyomot hogy visszatekintgetnem ne legyen mire pállottszájú fülledt nyári hajnal vetít új perspektívát

A fűz a vizen áthajolt. Szép zöldhajú szűz mátka volt, vállán veréb ült, néha tíz. Alant suhant, rohant a víz, mint egy bolondos, bő regény, hűtlen, makrancos vőlegény.

Próbáltam elmondani panaszomat a felebarátomnak – kinek, ha nem a legközelebbinek? – de nem volt rám ideje.

mint mikor megszólal magában az emlék zsong a határeset nem vagy olyan mint más

1. Sz. Székelykeresztúr, 1906. március 17. – mh. Székelykeresztúr, 1944. november 8. – költő, szerkesztő. Elemi és középiskoláit szülővárosában végezte. A székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban érettségizett 1925-ben. A Kolozsvári Egyetemen hallgatott jogot. 1939-ben a Szegedről Kolozsvárra költözött Széphalom társzerkesztője Zolnai Béla főszerkesztő mellett és az Erdélyi Irodalmi Társaság (EIT) tagja volt. Románból is fordított. Verseit közölte […]

olvasom hogy negyvenkét százaléknyi a funkcionális analfabéta és ez persze szomorú

elvittek gépkocsin valamit aláírni a város szélén volt az üvegpalota a fiók mélyén volt a nyomtatvány

kőszikla vagyok de már Jézus is elcsúszott egyszer igaz meg volt írva kiszállt amiből belészállt a sírba és innen lett már általa a túl is

Aztán kíméletesen Leemelik a leplet A mozdulatlan szoborról Akivé váltál

Szemem falán kívül is, belül is ez a kietlen őszi tájkép: sétatér. Azok az emberek, akik most hangosan beszélve haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt, az a nő, aki mellettem ül a padon, mindjárt meghal, feje félrebillen, szeme kiszárad, húsa lehull. Milyen egyedül leszek!

Ahogy egy kis pénzhez jutok levágatom a bal lábamat – minek annyi csont, ízület ritkulásos, sötét tünet.

fohász ihletért adj egy megíratlan szende hangulatot hogy étvágyatoknak katonákra vágjam felemás emlékek nagy tömkelegéből annyiszor őröltem nehéz előételt

XXX kérdem önmagamtól vajon hajnal vagy alkony amint az apály és a dagály szerint mozgok

Rossz hangulat Zarándokutamba be-bekavar a szél s pora, szememben sárrá lesz, az csordul arcomra. Covid-19 Mint malom kerekét a sodró víz ostora, úgy sújtja koponyám a kínai korona.

Míg annyi isten öltözik készruhába, az ég meztelen.

Sokszor járok a Hortobágyon, és mindannyiszor megcsodálom. Az idő széles, nagy folyója ő, beleömlik múlt és jövő:

(nővéremnek) Papírkockákra merevített élet-morzsák, doboznyi megsárgult emlék néz rám: ismerős mind s mégis mily idegen már!

valaha betűnyájakat terelgetve pásztorrá szelídültem hajnalonként amikor a nap szűz fénye ölelgetett bús borostás bérceket

(Koós Ferenc emlékére) Magyarrégenben csillag született, mondta anyám, Néhány év múlva elment ő, s utána ment apám. Voltam szolgadiák, forradalmár, és pap lettem, Köztanítóként a mértant hittanba rejtettem.