Sztyeppei farkas* / (lupul de stepă*) hazája a mágnes-igék alkotta végtelen kölykeit a lélekvándorlás villámai alatt neveli fel a szőre szürke mint a remete-lélek

(Seres András emlékére) Isten, ha létezel, miért hagyod, hogy éltessem E zord világot, mit teremtettél, ezt érdemlem? Régi elvek korhadnak, pompái az újkornak Múzeumba tévednek, pedig még nem ragyognak.

Hallgatok, szavam elvesztettem Hallgatok, íme néma lettem Hallgatok, úgy megkeseredtem Hallgatok, így megmenekedtem

Az egybarátú ember nem attól szenved, mert neki csak egy barátja van, hanem inkább attól, ha rájön, két barátja is van. Most jövök a térről. Valaki megszólított, szerbusz, barátom! Az egybarátú ember,(mint amilyen én is vagyok) ilyenkor megdöbben, találgat és számol. Ennek az lesz a vége, hogy összezavarodik a számolásban… Forrás: szerző Facebook oldala

az érzékszervek észlelte és továbbította érzések érzelmeket szülnek amik a gondolatok felügyelete és irányítása nélkül mint megáradt folyók korlátlanul hatalmukba keríthetik az emberi szívet és lelket

Meg AMELLETT sem mehetek el, mikor a mellet kidüllesztve peckesen elmennek mellettem (ezzel eleget is tettem a magyar eeeeeee…-knek).

Régenvoltra emlékezem. Egy átvirrasztott éjszakán, amikor késett a hajnal, és a hazug órák megszűntek ketyegni, hangjuk fennakadt a csillagokban,

pif kutya barna-sárga béke pif kutya halványkék égbolt pif kutya rajzfilmbe illő és bevonul lelkem állatkái közé

Élet Nem több az élet, mint egy életérzés, egyszerhasználatos hátizsákba becsomagolva. Elanyagiasodott világ A tárgyak megtanulnak kiabálni, a helyedre ülnek – letaszít magáról a sámli.

dr. Torda Istvánnak Persze ez megküzdött páholy, ez a kórházi ágy. S ez a félreérthetetlen kín maga a nyugalom. Most végre nem zavarnak a kétértelmű szavak. Azt mondtad, kabóca szólt az éjszaka, tudom kabóca szólt az éjszaka a kórház kertjében,

Óvatosan érint a tenger Aphrodité most belevész Próbálja selymét, magára ölti Öleli habját a merész.

Hogyan lehet egy költőt közel egy évszázadon át már-már ignorálni? S ráadásul a huszadik században, amikor a költészetben annyi minden megesett? Lehetne ez talán egy valódi irodalmi rejtély; dolgoznak is a megfejtésén a ma irodalomtudósai. Tény, hogy a mára világszerte divatba jött Emily Dickinson (1830-1886) „négy fal közé zárt” költészete egyre korszerűbbnek hat még a […]

tankok vonultak e szürke őszi napon a város felé

Számítsuk ki át az elmúlt három évtizedet folyadékra, amennyi elpatakzott. A könnyeket is számítsuk bele! Ha egy messzi táj távcső-közeledbe kerül, hány dioptriás az álom-lencse benne? Ha gyermekkorodról álmodozol, mekkora a kép kilométer/óra sebessége?

kellet vagy kellett? hiába kelleted ami nem kellett akinek kellett

– költő, meseíró, politikai elítélt (sz. Budapest, 1907– mh. Érkeserű, 1983). Nem volt sem érmelléki, sem keserűi, de azzá lett. Budapesten látta meg a napvilágot egy Seligo nevű olasz apa és Számadó nevű anya gyermekeként. Az órásinasból, kifutóból, írnokból, vándorszínészből és festőből lett költő verseskötetei, meséi a háború előtt is megjelentek Budapesten.

Az alvó városra s rám hegyek borulnak A szoba sarka megnyílik, beárad Rajta az ég, mint ablakon Hát kiúszom a fénylő éjszakába Világot látni. Lassan ringatózom Különös szárnyakon. Míg elhagyok néhány erdőt, az álom Mint fátyol, csendben más tájakra lebben, Hajók, idegen házak grádicsa, Eget szántó szélmalmok maradnak Egy pillanatra emlékezetemben. (Kolozsvár, 1964)

örökké látom fénytekinteted el nem feledhetem csillogását lelkem őrzi lelked égi mását (Sepsiszentgyörgy, 2020. január 16.)

egyik erre másik arra ez jobbra az meg balra én ezt mondom de te azt hallod én előveszem a könyvem te kirántod a kardod

egy régi reggel visz vérvételre engem lezárt üvegcse

két végpont – élet és halál – között s mindkettő egyszerre vonz s taszít

Olyan pépes nyálgombóc lett a hold olyan sárfolttal teli lett az ég, úgy megromlott az, aminek örültem, a kultúra, amiről folyton szónokoltok,

A teret keresztülhasító átlókban Magányos szoba a metszéspontokban Hol a bőröndöm Hol a köntösöm Elillannék az ablakon át

kiszáradt a szívem szétesik por a szélben

Abosfalva. Nyitott templomhajó. A lovak térdét feszíti szét a szél a gálfalvi úton, s elfújja a petróleumlámpát a parókia Küküllő felé bámuló ablakában.