Replika Ion Minulescu A fiatalság románca (Romanţa tinereţii) versére Felkínálkozó ismeretlen lány. Hogy hívták? Nem árulta el nekem, s pimaszul kérdezte rangom-nevem. Költő vagy? Ki hitte volna? Talány volt. Kitartóan arra kért, vegyek én is kincseiből hébe-hóba.

Gyertek haza, ludaim! Jól látom, milyen vidáman gágogtok, csőrötök a nap sugaraiban folytatódik, tollatok fényes, és én ennek örülök, hiszen az anyátok vagytok,

(Az „Egy csipetnyi Kotányi” dallamára) idegbajos beteg ember minden csekélységgel felver nincsen anyja

Remélem, nem leszek megöregedett róka, ki a bölcsességét elhányta, mint a fogait, s a megmaradtakkal még mindig harap, aki már vegatyúkot eszik, de fickósan macsós anekdotákat harsog a tornácon,

KÉSŐ BÁNAT Eljátsztam, mókáztam mező-szál virággal; kékjeim rámfagytak, bordóimat színehagyta;

Iringó unokám névnapjára Így, ősz végén, télre várva, mikor a név maga magát mondja.

Fakul az arc, ráncaiban az idő ma áll, és kivár.

Erzsébet, Elizbeth, Betty, Liza, Böske, Bözse, Erzsi, Bözsike, Erzsók és Zsóka, s persze Sissi, Babett, Szavéta,

Pilinszky János: József Attila Katonája a mindenségnek, bakája a nyomoruságnak, teszünk azzal valamit is, hogy a füvek zöldellő erejébe visszahelyezzük a halottat?

Hazámmá váltom ezt az éjszakát szőlőlugassal, tücsökcirpeléssel itt, ahol egy égő rajzol határt, hogy országként küzdjön a vaksötéttel,

Agyi infarktusom tizedik évfordulójára az égen éles fénnyel meggyulladtak a csillaglámpák a földön kialudtak a lángok fenn a szél elsodorta a felhőket lenn a folyók elárasztották a tüzeket

légy királynőm elfogadlak szépségedből kiforgatlak nem csak az kell ami másnak megtartalak elmúlásnak

emlékszem kesztyűs rókabábut vett egy kilencéves nőnek emlékszem csilingelő fagylaltos kocsit vett

A paradicsom ujj- nyoma még rajtam: mint kihűlő korsón a mester jegye.

Mikor lecseng az ünnep este, és mindenki hazaindul – holnap is Kati vagy, jusson eszedbe.

a költő korpája szivárványos torokreszelési korpa

Ha jó a hajó, indulhatunk, Sós szél kavarja fel a dalunk. Kibontod vitorládat, szemem befogja a tájad, Mélyben véres cápák ügetnek, sas tépi a májad.

Emberszonett Ember vagyok, és nem értem az embert, hogyan sűríthet ennyi végletet, miért emel saját magára fegyvert, ha éppen így lesz fegyvertelenebb?

égek emléked fölött mint gyertya lángja rácsöppenek forrón a világra

Szerelem Imádom hogy a szemem verseket ír rólad a réten régi fénykép a réten, ahol játszottunk két pillangó

olyan bizonytalan minden elejtenek s hullunk, mint lőtt madarak ha kifogna is valami

nemcsak a fák a szavak is lecsupaszodnak elhagyják jelzők, metaforák a csontos ige marad

parányi luxus KENT-szívó típus egybefüggő hamuval szidja a rendszert Budapest, 2019. XI. 24.

Ugyan vajon hová igyekszel, csupasz kis élet a fagyos havon? Egy-két napi meleg kikeltett e csalóka, télvégi tavaszon …

Akkortájt az Idő nagyon elfáradt lábai is térdig koptak már. Nagyapám kertjéből lopott lábnak valót – – néhány szikár paszulykarót.