Hadnagy József: Szép halál, kánikulában Mély ráncokba bugyolált hölgy ül velem szemben a betonasztal másik felén. Jó lenne itt a padon felfordulni, mondja, ahol mindenki látná; fönt az afrikai majmoknak is forró betonketrecben senki sem venné észre.

egyetlen, ami fölé emelhet jelened – babérokon nem ülsz ő, akit hegyekbe raktak s jó magasra ért – megkövült nézi népe kinek nyaka folyton felfelé merevül

az angyal téged rejtve figyel – îngerul te verifică în ascuns bágyadt dallamosság. mindenlátó szem kér segítséget egy tücsök számára.

napozva a nőkről beszéltünk a parton nem volt semmi súlyos családalapítás

1. Cseke Gábor: Amikor elfogyott a gyufám amikor elfogyott a gyufám egyszer régen és azt hittem kávé nélkül már nem is ember az ember beugrott az ötlet: de hiszen hidegen is megfő a kávé

Nádas, tó, trópusi eső, vadóc áradat, számunkra mind kellemes hívószavak maradnak. Pedagógus népek vertek ott tanyát maguknak. Hű hívei a digitális kornak: infóra szomjasak, s még az egyetlen tízéves táborlakó is érzi elfogadásukat.

Az ember olykor szomorú, domborúsága homorú, a kedve olyan fekete, akár a tehén feneke,

1. Ady András: Nagyon kérlek, hagyd a csuklást… Nagyon kérlek hagyd a csuklást, vigyázz a botlásra, jesszus…nehogy prüszkölj! Haláli nektárt viszel, feketét, grafitszürke pohárban. Képzeld csak: a koffein is lehet hűtővíz,

Péterffy Gyulának Jössz fehér esőköpenyben, hódara fölött, ólmos zivatarban, éhesen, őzrozsda avarban, szomjasan Szamosparton, – tolvaj idő van.

– Kis emberke merre futsz mezítláb, hova? – A Paradicsom felé araszolgatok Karácsony napján. Nem titok.

Előrelátott A láthatatlan: Angyal vár vagy a Fortyogó katlan?

Sokat utazom Erdélyen át, figyelem a házak ablakát, ritkán nyílnak, végül besötétednek.

rendszerváltási hajléktalan egy óbudai megállóban kuporog cipője már van kétezer óta

1. Ady András: Voltak idők, igen ám… Voltak idők, igen ám, mikor fiatalabb volt, de annyira az, hogy szinte csak szopizni akart: egyre-megy, emlőnek nézte a felhőt, a hegyet, s annak a patakban át-átkoppanó követ.

Ősi, nagy családok szokását csodáltam mindég,

I. Szegények voltunk. Messze nem a legszegényebbek. Úgy a szegénység felső határán. Hány emelete van a szegénységnek, ki tudja. A csak néha nélkülöző, nem éhező szegénységnek.

Májusok jöttek-mentek, körülmoháztak, s mirhával kentek: – kiszemelt áldozatát a pipacs-szerelemnek –

hópelyhek olvadnak rúzsos ajkamon hideg csókok

sorkatona ökle négy bütykét kicserzi a fagy van durva kitolás kell ölni tanulni

1. Cseke Gábor: Az állomások és az áldomások… Az állomások és az áldomások elválaszthatatlan jó barátok minden jó vagy rossz, ott esik meg, életünket a férgek ott eszik meg…

Napforduló a kertben – Solstiţiul grădinilor Az édes gyümölcs varázsa, húsa keserű magot rejt, hogy egy napon váratlanul ajándékot hozzon. Megejt

Ezerkilencszázötvenhét óta vélem, hogy élek, de félek, hogy csak képzelem, mert eddig még egy piros kalapot sem vehettem magamnak: mikor szerettem volna, nem lehetett (ez volt gyűjtőneve a kor rengeteg gúzsának), aztán már a kalap nem érdemelte meg a lehetőséget.

Kiégések mindennapjain bújócskát játszom, már harminc éve. S arcom beporosodott pórusait ülik a megemlékezések.

Akkor iszik kávét az ember, amikor éppen nem tehet mást. Ez maga a függőség (vö. pótcselekvés). Szerencsére, nem kell más hozzá, mint jó kávé. És némi kávészünetnyi idő… (Cseke Gábor) Mi mindenre jó egy kávészünet? Hát kortyok tikk-takkja közben, mialatt a zacc a homokóra egyik bubijából átszivárog a másikba, minden megtörténhet: ami máskor sosem. Ez […]

Teát? Kávét? Szerelmet kérek, három kanállal.