egy lélegzetvétel ennyi a vers egy nagy és hangos sóhaj vagy néma csend

Az élet, ahogy múlik, a demokrácia maszkjában tetszelgő diktatúra és a körülöttünk dúló egyre erősebb erőszak csak pacifizmusomat teszi mélyebbé és szilárdabbá,

Ahol mi laktunk, nem volt promenád, Kertünk fölé a temető sötétlett… Borostyánsürűn, kőrisfátylon át Néhány kikezdett kriptahomlok kétlett. Kék íriszek közt, zengő méhezajban Örökzölddel setét sírok során, Ott játszadoztam későn vagy korán A kert felett, a fűbefult hegyaljban.

észrevételen mindig itt vagy velem jársz-kelsz emlékeimben lassan épp csak hogy vagy nekem

merít az ember gyalomba mindenfélét valaki majd kidobja belőle ami szemét

Mert adva van a fehér lap melyen minden nap elindul a toll és megírja az ablakon túl ébredő eget,

honvágyam halmaza gyér s a (c)sekély honvágy képei tábort nem toboroznak csak megszólítanak egy-egy ismerőst

és aprókat szikrázott a Föld mintha Bogi kezében lenne labda mit egy műanyagos takarón ide-odahúzgál és vonzott minden papírfecnit hajszálakat miegymást mert félig már töksötét volt és a kicsi lány álmos-nyűgös és nem érdekelte hogy egy nappali kozmosz szigora ilyesmit nem enged meg a fényben van valami steril ordnung amely csak az égbolt logoszának engedelmeskedik […]

A szobában Petróleumlámpa Nappali fényt (Kormozva) másolta.

Farczádi Sándor: Szonettíráskor Mikor szonettet írok: Látom Petrarca bácsit, Hogy a flórenci sírok Alatt unottan ásít.

ha majd a vágyak kosarából tiltásokból ide-odamuzsikákból majd ezután a máséból

az utolsó babona / ultima superstiţie találkára könyéken vonszolódva érkezik ő Nem merem ki nyitni a szám sem sikoltani Félek elijesztem Nedves szok nyái homlokomhoz verődnek akárha templom padlatához Ma tényleg csevegnék vele Földig lehajló levelű jó és ven dégszerető borostyán vagyok Várom testére vésődött ösz szes sebével lüktető jelek múló század falán Kitör a […]

A téli-nyári egek pajzsa alatt, a fűből, lépésekből, fékcsikorgásból összeálló városaimban, a szelek hétköznapjaiban lefejezett virágok között gyűlnek szavaim szemcséi,

(Ellenkezem Adyval Az Idő rostájában című verse kapcsán) Bandi bátyám, te ne keseregj, Az Idő kezdetektől fésül, Sok büszke nép már rég kihullott, Mély lelkifurdalások nélkül S ma már nem búsul értük senki.

Illúziók Azt hittem, mindent jól bejártam: tereket, parkot, ligetet. Álmomban végtelenbe láttam, hegyet, erdőt és vizeket

Mint hideg patak, kilopakodik belőlem a gondolat. Csak csermely, de önmedrében folyik.

VERS A KONKRÉT KÖLTÉSZETRŐL Jaroslav Hasek emlékének Tyúkhúrt szedtünk a Tabán oldalában, hol egykor még aknák közt hógolyóztam, oldalazva rakosgattam a lábam, nem mondhatom ezt összefoglalóbban,    részletezőbben: ami utánam lesz, s mi volt előttem, ott tárul szét pontosan a fa-árnyban, kél kelő fényben, kihuny kihúnyóban.

Nem küldök. Az utóbbira sem jött válasz. Ejtett, mint használt papírzsebkendőt. Hogy lehet tovább lépni méltóság nélkül, micsoda bátorsággal, ha megvetéssel nézel magadra ezután…

Nem adott megnyugvást Úgy szeretném elmondani, hogy érezzék és higgyék, hogy mit jelent számomra ez a vidék, a hűséges Maros hűséges partja – sokszor a hűtlenség zavarja – ahogy a vizek martot falnak, s velük fájnak az aggodalmak,

kétféle fény aranya-ezüstje vangoghlik a szobában megfáradt szemgolyómat

úgy aludtatok ahogy csak városok tudnak a lakók által az utcákon tereken a kövezeten és lakások mélyén kis melegben csak helyiségek képesek ennyire atomokra esetten pihenni egy-egy dombon völgyben hegytetőn szépen elterülve avagy csak úgy a geográfián átdobottan amint száradó ruhák a kötélen fel lehetne ezt a kettőtök ájultságát használni hogy úgy értsek meg univerzumot […]

Ahova megszülettem, Igazi esték voltak, Az oszlopokon hamis Fények még nem pózoltak.

Hobo: A föltámadás szomorúsága A versből Fekete-Kovács Kornél zenéivel halható részleteket Hobo adja elő Hobo mellett közreműködnek: Póka Egon – basszusgitár, vokál Fekete-Kovács Kornél – trombita, szárnykürt, billentyűs hangszerek, vokál ifj. Tornóczky Ferenc – gitárok Szakadáti Mátyás – dob, ütőhangszerek

Egyetlen nap az élet, csak egy napocska, drágám, gyűrűnyi ezüstérme, s elveszi –! Vegye drágán!

Mesélek Mesinek Anyanyelv anyácska, árvácska árnyéka, búzafű bájosság, ciklámen ciróka