Én: irtózom a haláltól. A másokétól még jobban, mint a magamétól. Testi utálatot kelt bennem, és, ami ezzel iker: megvetést. Megaláztatásnak érzem a halált, mely csak élhetetleneket s értékteleneket érhet, s mondhatatlanul megcsökkennek előttem a nagy emberek, ha meghalnak. Valaki, aki többé nem számit. Hogy’ lehetne az nagy ember?

Gyönyörű időben lobban fel az új középkor,sárga, rozsdás dallamok közöttkészül a nagy inkvizíció,s a tömeg hurrás iszonyattalbámulja a máglyát.

2020 áprilisának vége felé közöltük portálunkon Páskándi Géza Temetőbogarak c. emblematikus versét a halottak világáról; ma, a Halottak Napján, november elsejére újra elővesszük, a magyar költészet több más, egybevágó darabjával együtt – emlékezni elődeinkre, hagyományainkra. (CsG)  

„Szia, ne haragudj…” – lépett eléma pályaudvaron. Ma már a harmadik:gyakorlott mozdulattal nemet intettem.

szíved sincs a helyéns szavaidbólnem lesznek mondatoka gondolatok lusták

Zsákoltunk. Öblös teherautókra deszkapallókon föl-le, hátunkon az ország kenyere, az is lehet, hogy exportbúza a Baraganról, ki tudja, fütyültünk a jelenre, érdektelenül bámészkodott ránk a jövő, szakadozott, elmosódott hologram.

Nézem az arcodat, de csak álarcodat mutatod,S közben, az én féltett gondolataimat lopkodod.Tiltva voltál nekem, mindig látni vágytalak Nyugat,Pénz nincs, hát stoppolok, minden úri kutya megugat.

Hogyan hihetne az emberegy fa- és bokorárnyék-erdőben őz-szelíden lépkedőfolyó pusztító dühében?

Fehér Illés műfordításaiból Rozsdás zár és otthonról lánc / Rđava bravai lanac sa ognjišta Körmöm alatt gaznövény nő.Tenyerem alatt mezítlábas gyerek jajgat.A síkság sárgaföld színébenészrevehetően félelem pislákol.

Suhanó fákban élet korhad, határtalan a tér,Eszmék és téveszmék kérgesednek, zötyög a szekér.Nem látlak, árnyad jár mellettem, megfognám a kezed,Mennyek helyett a földön kereslek, ruhám viseled.

Csodálkoztok, ha visszavonulaz ember a világtól, ha hisz?Hiszen, amikor még nem hitt,fejét rágtátok, miért nem.

„Dicsértessék a halál, a vidám,dicsértessék nagypéntek utánhusvétom hajnala!” Szabó Lőrinc: Az álmodó halott Ó, halál, dicsérnélek én:előbb-utóbb találkozunka Sztüx folyó szeles partján,és egy csónakon osztozunk,

a fűben a békaszíne sárgásbarnaolyan éppen minthaa mögötte állófáról pottyant volna

Ott ringanak, aranysárgán, vérpirosan a fák hegyén,nekem virágzott, édesült mindahány,de nem juthatok hozzá-egyik évről a másikra kihullt, elhagyott valamis csak levegőtlen hiány az, mi kitölti csontjaim,

aki halálhoz közelítóvatosan, lábujjhegyen járvanem pancsol más fürdővizébealamizsnára várva

Ötödik ének Az egyik Rudi egy nagy gájnernél lakott,arannyal futtattak ott ajtót-ablakot,ügyvéd volt a gazda, sok kis peres emberadakozott neki nem sok élvezettel.

Mintha egyre jobban, egyre szorosabbanpréselne magába az évek satupadja,farag, csiszol, mint az esztergakés.

(Remember) Igen, a hűs szél fújta hajátÉs sokszor egy név is elégCsapódott ajtó, ablak, s néztedAhogy egy szép virág elég.Ég a nyárban, hamvad az őszbenHalottfehér a télben márAz égi, hideg messzeségbenSzárnyal a lélek, a madár.Tudod, a bánat gyertyafénynél Ölti fel a sötét ruhátTudom, soha semmit se félnélElengedlek, repülj tovább. Budapest, 2021 okt. 24.

amit leírnál mentségedül a jéghegy csúcsabűnödből ki nem moshatfelszínes felvakarása

Gyermekkoromnak felnőtt vétke, felnőtt koromnak gyermek-éve tört lámpásokkal egyre éget.

álmos tó fölötta hold őrködikés süket csendben bágyadtan alszika lótuszvirága víz alján márszirmait zárvasűrű iszapbamegkapaszkodik

Nagy karmú vasgereblye, veder és kosár a javának,mindenikért külön megyek a fészerbe,mint kinek jól esik a járás,a vedret egy gübébe, a leghátulsó fa alá teszem,

jóval túl az emberélet útjának felénarra jutottam hogy a szabadság olyan mint Istensokan beszélnek róla de senki nem láttaés ezért aztán kincsként őrzünk minden rá emlékeztető pillanatot

Bolyai   A könyvesház kék ablakából látni,Hogy jön az est az országúton át –Ködöt füstölnek, párát eregetnekKünn a kémények és benn a pipák.A polcokon ó-könyvek díszelegnek,Sok titkos írás, ábra, jel, betű.S a csillagok szigorú mesterénekArcára hull az alkonyi derű.

Clubul Cinegetic de Roci / A Kővadászok Klubja / Deschid Clubul Cinegetic de Roci.Să nu vă fure somnul, bunăoară.Prea bine știu: pe când erați voi maci,Hai-hui! Serbări florale răsunară. Vânătorii de Roci sunt devotați fideli – Nu-i har să-i urmezi, nici operă ingrată.Voi, de pe vremea când erați toți maci,Știți cum arată-o țară-nsângerată.